Hirdetés

Visszatér az élvonalba a Dévai Autobergamo

Az Autobergamóval mindig parázs meccseket játszott az FK Székelyudvarhely. Ez várható az új szezonban is
Fotó: Erdély Bálint Előd

Két év kihagyás után ismét a teremlabdarúgó 1. Ligában szerepelhet az ország egyik legsikeresebb futsalcsapata, Dévai Autobergamo – jelentette be a klub elnöke, Dorin Popa. A hírek szerint nyolc együttes lesz ott a bajnoki rajtnál.

2025. június 27., 12:30

A kétszeres román bajnok, többszörös Román Kupa és Szuperkupa-győztes Autobergamo visszatérésével kapcsolatban a klubelnök elmondta, hogy folyamatosan tárgyalt a Román Labdarúgó-szövetséggel (FRF), az egyeztetések pozitív kimenetelűek voltak. Popa kiemelte, hogy a szabályzat lehetőséget ad az 1. Liga tízcsapatos bővítésére – főleg, hogy az előző idény kezdetén nyolc együttes szerepelt a mezőnyben (a Temesvári CFR szezon közben lépett vissza).

Az Autobergamo a 2023–2024-es idényben ideiglenesen a Dévai CSM alá került, amely így átvette a csapat eredményeit, és abban a kiírásban meg is nyerte a Román Kupát. Aztán anyagi gondok miatt a VSK több alosztályát is megszüntették, köztük a futsalt is. Az előző kiírásban így is volt képviselője a városnak, a Dévai West, amely végül megnyerte az alsóházi rájátszást.

Hirdetés

Most pedig úgy tűnik, a futsalélvonal mezőnyében ismét két együttes lesz ott a Hunyad megyei városból. „Az Autobergamo olyan számomra, mint a saját gyermekem. A VSK-s időszak szép volt, de lezárult. Most ismét magáncsapatként folytatjuk, nem fogunk állami forrásokat igénybe venni” – jelentette ki Popa a servuspress.ro honlapnak.

A klubelnök szerint jelenleg több, komoly tapasztalattal rendelkező játékossal tárgyalnak, neveket viszont csak a szerződések aláírása után hoznak nyilvánosságra.

„Az biztos, hogy helyi futsalosokra építünk, akik mellé rutinos játékosokat is igazolunk” – tette hozzá Dorin Popa.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A hír kapcsán megkerestük a Futsal Klub Székelyudvarhely elnökét, Jakab Zoltánt, aki üdvözölte az Autobergamo visszatérését. „Nagyon régóta ismerem az elnöküket, Dorin Popát. A teremlabdarúgás egy olyan sport, hogy aki egyszer belekóstolt, az örök életében beleszeret. Fiatal, ambíciós csapatot építenek ott. Az információim szerint velük együtt nyolccsapatos lesz az 1. Liga mezőnye a következő szezonban, a tavalyi hét együttes és az Autobergamo. A benevezési határidő július 31., azután lesz hivatalos, kik lesznek ott a rajtnál” – mondta el Jakab a Székely Sportnak.

Hozzátette, az FK-nál is lesznek változások, ezekről egyelőre nem osztott meg információt a klubelnök, kiemelve, hogy amint lesz konkrétum, beszámolnak róluk.

Meg nem erősített hírek szerint augusztus közepén a bajnok Galaci United és a Román Kupa-győztes és ezüstérmes FK Székelyudvarhely közti Szuperkupával rajtolna a 2025–26-os szezon, helyszínként Sepsiszentgyörgyöt emlegetik. A további tervek szerint legalább két fordulót rendeznének a válogatott szeptemberi meccsei előtt.

A teremlabdarúgó 1. Liga mezőnye (a jelenlegi információk szerint):

Galaci United,
FK Székelyudvarhely,
Marosvásárhelyi VSK,
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC,
Dévai West,
Luceafărul Buzău,
Mausoleul Mărășești,
Dévai Autobergamo.

Az új szezonról egyelőre nem közölt hivatalos információkat a Román Labdarúgó-szövetség.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!