
„Marco Rossi vezetésével a szakmai stáb néhány tagja, valamint a játékosok képviseletében Botka Endre meglátogatta a stuttgarti kórházban Varga Barnabást. A látogatók a Ferencvárosi Torna Club játékosának tolmácsolták az egész csapat jókívánságait” – olvasható a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) keddi Facebook-bejegyzésében.
A csatár a 68. percben ütközött a skótok kapusával, ami után hosszú percekig ápolták a pályán, majd lepellel körbe kerítve hordágyon hagyta el a gyepet, a stadionból pedig az egyik helyi kórházba szállították.
Ott hétfőn többszörös csonttörés miatt arcműtéten esett át és az MLSZ tájékoztatása szerint várhatóan szerdán engedhetik ki.
Az A csoport harmadik fordulójában a magyar válogatott 1–0-ra nyert Csoboth Kevin 100. percben lőtt góljával, ezzel három ponttal a harmadik helyen végzett és még reménykedhet a nyolcaddöntőbe jutásban.
Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!