
Szombaton délután Berlinben rendezték a labdarúgó Európa-bajnokság első nyolcaddöntőjét, ezen Svájc és Olaszország csapott össze. A 2021-es vb-selejtezőben egy csoportban volt a két válogatott, két ízben döntetlenre végeztek, mivel az olaszok hullajtottak pontokat, pótselejtezőre kényszerültek, azon kikaptak, így lemaradtak egymás után a második világbajnokságukról.
Az összecsapás legelején aktívabbak voltak a svájciak, de egyik csapat sem vállalt túl nagy kockázatot, ahogy ez jellemző a kieséses szakaszos találkozókra. Aztán a 24. perc hozta az első nagy lehetőséget, a svájci ziccert. Bár úgy tűnt, hogy Embolo leshelyzetből indult, a tizenhatosra beérve megpróbálta eltekerni Donnarumma mellett, a hálóőr tisztázott.
Továbbra is többet támadott a magyarok csoportellenfele, a fölény a 37. percben érett góllá: Vargas adott remek passzt Freulernek, ballal felpörgette, tizenkettőről laposan a kapuba lőtte.
Teljesen megérdemelten vezettek 1–0-ra a svájciak, sokkal jobbak voltak ellenfelüknél.
A pihenő után a középkezdést követően az olaszok eladták a labdát, ellenlábasuk szép támadást épített, Aebischer tálalt Vargas elé, aki a 16-os vonaláról, Donnarumma fölött, a hosszú sarokba ívelte. Gyönyörű találattal már kettő volt közte.
Az olaszok képtelenek voltak az újításra, egy óra játék után még csak kapura tartó lövésük sem volt, a folytatásban is Svájc sokkal veszélyesebben focizott.
Aztán mégis egy fokozattal feljebb kapcsolt a hátrányban lévő gárda, Retegui távoli lövését fogta a kapus, aztán közelről pöccintett a kapufára Scamacca – valószínűleg leshelyzetből.
Teljesen erőtlen volt a címvédő, Svájc különösebb megerőltetés nélkül lőtt kettőt, megérdemelten jutott a következő körbe, ahol az angol–szlovák meccs győztesével játszik.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!