Hirdetés

Hiába focizott bátran Svájc, a tizenegyespárbajt Anglia nyerte

A bátor Svájc és az akaratos Anglia csatájából utóbbi jött ki győztesként
Fotó: Georgi Licovski/EPA/Agerpres

Ha negyeddöntő a labdarúgó Európa-bajnokságon, akkor hosszabbítás – ez történt az Anglia–Svájc mérkőzéssel is szombaton este, a tizenegyespárbajba torkollott csatát a továbbra is csalódást okozóan focizó angolok nyerték.

Az első félidőben kevés gólhelyzetet láthatott a düsseldorfi Merkur Spiel Arena közönsége, ahol Anglia és Svájc nagyon taktikus csatát vívott egymással. Habár szinte minden mutatóban jobbak voltak a háromoroszlánosok, egyik fél sem találta el a kaput. Az angoloknál Saka jó formában játszott a jobb oldalon, a svájci védők nehezen tudták tartani az Arsenal szélsőjét, ám a beívelései nem találták meg a társait. Kane-re nagyon vigyáztak a svájciak, mindössze nyolc labdaérintése volt a csatárnak.

Svájc játékából hiányzott az a dinamika, amivel a nyolcaddöntőben lefocizta Olaszországot a pályáról.

Hirdetés

A második játékrészben az angolok még sterilebben fociztak, Svájc pedig fokozatosan növelte a nyomást, a bátor focinak pedig meg is lett a gyümölcse, a 75. percben Ndoye beadását Embolo pöccintette be középen. Az angoloknak bő negyedórájuk maradt válaszolni. Érkeztek is a friss emberek a pályára, rögtön hárman, és Saka hamar kiegyenlítette a párharcot, nagyszerű tekerésére nem tudott reagálni Sommer a 80. percben.

A gólváltást követően mindkét csapat óvatos focira váltott, így nem csoda, hogy akárcsak az előző két negyeddöntő, ez is hosszabbításba torkollott.

A ráadás első félidejének elején Rice bombáját Sommer hatalmas védéssel hatástalanította, majd ismét a nézők számára unalmas taktikai csatába fulladt a játék. Az angolok többet támadtak, ám nem tudták megzavarni a jól működő svájci védelmet.

A hosszabbítás hajrájára megtáltosodott a svájci támadójáték, Shaqiri szögletből a keresztléc és a kapufa találkozására tekerte a labdát, majd Amdouni erős lövését Pickford csak kiütni tudta.

Az eredmény nem változott, így jöhetett az Eb harmadik tizenegyespárbaja.

Akanji már az első párban hibázott, míg az angolok mindegyik büntetőjüket értékesítették, így Alexander-Arnold továbblőtte Angliát az elődöntőbe.

Szerdán este Dortmundban a Hollandia–Törökország mérkőzés győztesével találkozik.

Labdarúgó Európa-bajnokság, negyeddöntő:
Anglia–Svájc 1–1 (0–0, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel 5–3.
Düsseldorf, 47 ezer néző, vezette Daniele Orsato (olasz).
Gólszerzők Saka (80.), illetve Embolo (75.).
Anglia: Pickford – Walker, Stones, Konsa (Palmer, 78.) – Trippier (Eze, 78.), Mainoo (Shaw, 78.), Rice, Saka – Bellingham, Foden (Alexander-Arnold, 115.) – Kane (Toney, 109.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate.
Svájc: Sommer – Schar, Akanji, Rodriguez – Rieder (Zuber, 64.), Freuler (Sierro, 118.), Xhaka, Aebischer (Amdouni, 118.) – Ndoye (Zakaria, 98.), Embolo (Shaqiri, 109.), Vargas (Widmer, 64.). Szövetségi kapitány: Murat Yakin.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Magyar játékos is helyet kapott a román válogatott keretében

Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.

A magyar bajnokkal is találkozik az FK Csíkszereda

Június 26-tól négycsapatos felkészülési tornán vesz részt Dunaszerdahelyen az FK Csíkszereda, ahol a DAC, a Topolya és a magyar bajnok Győri ETO FC is ellenfél lesz. A csapat két nyári edzőtábort tervez, a keretben is jelentős változások körvonalazódnak.

Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

`
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Ez is érdekelheti

Az Eb-álomcsapat több mint felét a spanyolok adják

Taroltak a spanyolok a nemzetközi szövetség álomcsapatában, rajtuk kívül csak négy nemzet játékosa fért oda.

A döntővel húzta be az első helyet

Jóval izgalmasabban alakult a Székely Sport Eb-tippversenye, mint a legtöbb meccs, az utolsó meccsen dőlt el a végső győztes kiléte: Becze Márk telitalálattal előzött és tolta harmadik helyre a korábbi éllovas Bálint Annát, a második Váncsa Eszter lett.

Végül győzött a játék. De milyen áron?

Hosszú hetek kínlódása, vergődése után – mármint a fociszerető szurkolók szempontjából – végre pont került az eddigi talán legunalmasabb Európa-bajnokság végére.

Megnyerte hetedik Eb-meccsét is, negyedszer a kontinens legjobbja Spanyolország

Az előnyt megszerezte a döntőben, Anglia kiegyenlített, hogy aztán legyen még egy válasza a spanyoloknak. Összességében megérdemeltek lettek Európa-bajnokok.

Hat gólkirály is lehet a labdarúgó-Eb legvégén

Egyet változtatott az előző tornákhoz képest az UEFA az Európa-bajnokság gólkirályi kiírásban, idén sem a gólpasszok, sem a játékpercek nem döntenek.

A spanyolok győzelmét vetíti előre a Sepsi OSK csapatkapitánya

Vasárnap este kiderül, hogy Spanyolország vagy Anglia emeli magasba a serleget a labdarúgó Európa-bajnokságon. A döntőre a Székely Sport a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK kapusát, Niczuly Rolandot kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Francia bíró vezeti az Eb-döntőt

A francia Francois Letexier vezeti a spanyol–angol döntőt vasárnap a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

Cserejátékos volt a nyerőember, döntőbe lőtte az angolokat

A végén dőlt el a labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntője, Anglia korai hátrányát hamar ledolgozva, a 91. percben szerzett találattal legyőzte Hollandiát, és bejutott a vasárnapi fináléba, ahol Spanyolország ellen küzd meg a trófea elhódításáért.

Hosszabbításra és angol továbbjutásra számít a rádiós műsorvezető

Szerdán este kiderül, hogy mely együttes lesz Spanyolország ellenfele a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében. A holland–angol párharcra a Székely Sport Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetőjét kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Vezettek a franciák, négy perc alatt fordítottak a spanyolok, beléptek az Eb-döntőbe

Lüktető első félidőt hozott a németországi labdarúgó Eb első elődöntője, három gólt is jegyeztek. A másodikban Franciaország szaladt az egyenlítés után, Spanyolország az első finalista.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!