A szombat este berlini összecsapás elején mezőnyfölényben játszottak a hollandok és veszélyes támadásokat vezettek, de a lehetőségeiket nem tudták gólra váltani. Az első félidő közepére a törököknek sikerült kiegyenlíteni a játékot, többször is próbálkoztak, de a lövések pontatlanok voltak.
Aztán a 35. percben mégis betaláltak, egy szögletet követően Akaydin közelről bólintott a kapuba, majd a szünetig remek védekezéssel megőrizték az előnyüket.
A folytatásban egyre inkább fokozódott a nyomás a török kapura, de nagy helyzetig nem jutottak el a hollandok. A túloldalon viszont a törökök kétszer is közel voltak az újabb találathoz, a gólpasszt jegyző Arda Guler szabadrúgása a kapufáról kifelé pattant, Yildiz lövésénél pedig Verbruggen védett.
A holland játékosok tovább erőltették a támadásaikat, és a 70. percben sikerült az egyenlítés, szintén szöglet után voltak eredményesek, az üresen érkező de Vrij fejelt a hálóba.
Alig öt perccel később pedig megfordította az állást Ronald Koeman csapata, a kapu elé belőtt labdára Gakpo érkezett, akit megelőzött Müldür, de rosszul ért bele a labdába és öngólt lőtt.
A hajrában mindent egy lapra feltéve támadtak a törökök, többször is megvolt az esélyük, hogy kiharcolják a hosszabbítást, ám a holland védők és a kapus nagyot mentettek. Hollandia kihúzta a végéig, és bejutott az elődöntőbe, ahol jövő héten szerdán 22 órától Angliával találkozik, amely ugyancsak szombaton tizenegyespárbajban győzött Svájc ellen.
A másik elődöntőben kedden 22 órától Spanyolország és Franciaország csapnak össze.
Döntetlennel zárta pénteken törökországi edzőtáborát a labdarúgó 2. Liga tabelláját vezető FK Csíkszereda. A piros-feketék az ukrán élvonalbeli FC Kolos Kovalivkával játszottak gól nélküli mérkőzést.
Meglepő vereséget szenvedett el a Sepsi OSK az FC Hermannstadt ellen pénteken délután hazai környezetben a labdarúgó Szuperliga 27. fordulójában. A félidőben beálló Ianis Stoica mesterhármasig jutott, ehhez viszont kellett a háromszékiek védelme is.
Nem jelent veszélyt Romániára az az incidens, amely az elmúlt éjjel történt Csernobilban, amikor egy drón eltalálta az ukrajnai volt atomerőmű 4-es reaktorának maradványait védő betonburkolatot – közölte pénteken az Országos Környezetvédelmi Ügynökség.
Életének 101. évében elhunyt Bánffy Katalin memoáríró, a losonci Bánffy család grófi ága nevének utolsó viselője, Bánffy Miklós lánya.
Nem közigazgatási átszervezésre van szükségünk, hanem a finanszírozási rendszer reformjára, az állam csúcsvezetésébe felkapaszkodók hülyeségeket beszélnek – jelentette ki a Romániai Községek Szövetségének elnöke. Aki nem magyar, nem is erdélyi.
És vigyázzunk: új csalási módszer terjed az interneten!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!