
Ahogy az előző tippversenyeken is megszokhattuk, a németországi Eb alkalmával indított megmérettetésünkön is nagyon szoros az élmezőny.
Hölgy olvasónk, Bálint Anna vezet 128 ponttal, mindössze három pont az előnye az egyaránt második helyezett Lázár András Tiborral és Birtalan Tamással szemben (125).
Őket szorosan követi Kovács Ferenc (123) és Váncsa Eszter (122), az első ötöt kevesebb mint egy telitalálatnyi pontszám választja el egymástól.
A többieknek sem kell csüggedni, miután még hátra van az Eb egyharmada, július 14-ig 15 mérkőzésre tippelhetünk, így bőven maradt izgalom a következő két hétre. Feltöltöttük a nyolcaddöntős mérkőzéseket, lehet tippelni!
Olvasóink ne feledjék, hogy az egyenes kiesési szakaszban is megmaradunk a rendes meccsidőtartam, tehát a kilencven perc eredményénél a tippek tekintetében.
A versenyszabályzatunkból idézünk: „Nem bonyolítjuk versenyzőink dolgát az esetleges hosszabbítás, netán a tizenegyesrúgások utáni végeredmény megtippelésével. Ennek megfelelően a mérkőzések rendes játékidejének lefújása utáni végeredménnyel számolunk a döntőkben is, ahol így nem kötelező egyik vagy másik csapat győzelmére tenni, hanem továbbra is benne van a pakliban a döntetlen”.
Jó tippelést, sok szerencsét!
Kilenc évvel ezelőtt a Sepsi OSK újoncként mutatkozott be a román labdarúgó élvonalban. Azóta nemcsak a háromszéki klub írt sikertörténetet, hanem a bajnokság mezőnye is jelentősen átalakult – megnéztük, mi minden változott 2017 óta.
Folytatódnak a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntői. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Olteán Péter, Gyimesbükk magyar polgármestere osztotta meg várakozásait a péntek esti Spanyolország–Belgium rangadó előtt.
Fagypont alá esett a hőmérséklet péntekre virradóan az Omu-csúcson, ahol csütörtökön fehérbe is borult a táj. Pedig még napokkal ezelőtt az elviselhetetlen kánikulára panaszkodtunk...
A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.
Tovább csökken a turisták száma a Szent Anna‑tónál – közölte a Pro Szent Anna Egyesület. A természetvédelmi terület üzemeltetői szerint a visszaesés hátterében elsősorban gazdasági okok állnak. A Szent Anna-tó európai szinten is egyedülálló látványosság.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!