Hirdetés

Baljós árnyak a spanyolok felett, a franciák nem váltanak játékstílust

Dani Carvajal piros lap miatt nem játszhat a franciák ellen
Fotó: Mohamed Messara/EPA/Agerpres

Kedden este rendezik a németországi labdarúgó Európa-bajnokság első elődöntőjét, Spanyolország és Franciaország küzd meg a fináléba való bejutásért. Hiába van nagyszerű formában Luis de la Fuente együttese, akár bajba is kerülhet a meccsen.

2024. július 09., 13:09

Talán Spanyolország mutatta a legmeggyőzőbb játékot eddig a kontinensviadalon, a házigazda németeket például már sikerült búcsúztatnia, ezúttal pedig ismét egy előrehozott döntő következik, ugyanis Franciaország legjobbjaival csap össze.

Hirdetés

Nincs egyszerű helyzetben Luis de la Fuente szövetségi kapitány, sérülés miatt a középpályáról hiányzik majd Pedri, míg a védelemből Robin Le Normand sárga, Dani Carvajal piros lap miatt esett ki.

Az eddig jól működő rendszert emiatt muszáj lesz átalakítani és más labdarúgókat bevonni.

A francia válogatott egyáltalán nem mutatott meggyőző játékot, az idei Európa-bajnokságon két öngól és egy büntetőből szerzett találat jelentette számára a sikert, akcióból még nem sikerült betalálniuk. Ami ennél is aggasztóbb lehet, hogy egyébként is nagyon akadozik a játék és nem mindig átlátható, hogy mit is szeretnének csinálni.

Unalmas, eseménytelen meccset hozott a csoportkörben a francia–holland párharc •  Fotó: Ronald Wittek/EPA/Agerpres Galéria

Unalmas, eseménytelen meccset hozott a csoportkörben a francia–holland párharc
Fotó: Ronald Wittek/EPA/Agerpres

Az összecsapás előtti sajtótájékoztatón Didier Deschamps jót nevetett azon a felvetésen, hogy csapata unalmas meccseket játszik, annyival lezárta a dolgot, hogy „akkor már műsort kell keresni a televízióban” – számolt be róla a Nemzeti Sport.

A két együttes eddig 36 alkalommal nézett farkasszemet egymással, az örökmérleg minimális spanyol fölényről árulkodik, 16 siker mellett hét döntetlen és 13 vereség született a szempontjukból. Az utolsó párharcuk 2021 októberében, a Nemzetek Ligája döntőjében volt, akkor hiába szerzett vezetést a spanyol gárda, francia siker lett a vége (2–1).

A Székely Sport Dusinszki Zoltánt, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia (SZLA) szakmai igazgatóját kérte fel, hogy tippelje meg a keddi elődöntő végkimenetelét, ő pedig többgólos meccset, a rendes játékidőben való továbbjutást tippel.

Kapcsolódó

Továbbra sem meggyőző az angolok játéka, de a döntő kapujában állnak

Az Európa-bajnokság kezdete óta rengeteg kritika éri Gareth Southgate szövetségi kapitány, illetve csapatának teljesítményét. A csoportkörben egyik meccsen sem sikerült igazán dominálnia, látványos focit produkálni pedig még annyira sem.

Mindössze két lőtt góllal a C kvartett élén végzett, az egyenes kieséses szakaszban pedig Szlovákiát hosszabbításban, Svájcot tizenegyesekkel búcsúztatta.

Bellingham az angolok legeredményesebb játékosa, három gólnál jár a tornán •  Fotó: Robert Ghement/EPA/Agerpres Galéria

Bellingham az angolok legeredményesebb játékosa, három gólnál jár a tornán
Fotó: Robert Ghement/EPA/Agerpres

Hollandia mutatott már jó teljesítményt, illetve volt visszafogottabb mérkőzése is, összességében viszont megérdemelten van ott a legjobb négy között, ahol reális esélye van kiejteni ellenlábasát és bejutni a döntőbe. A kiváló menetelésben oroszlánrészt vállalt Cody Gakpo, aki a viadalon már három találatnál és egy gólpassznál jár, ráadásul a törökök elleni győztes gólban is nyakig benne volt.

A két gárda ezt megelőzően 31-szer meccselt egymással, 13 angol siker, 9 holland győzelem és 9 döntetlen született. Legutóbb 2019-ben csaptak össze a Nemzetek Ligájában, akkor hosszabbítás után nyert nyert Ronald Koeman legénysége.

Labdarúgó Európa-bajnokság, elődöntők:

kedden 22 órától Spanyolország–Franciaország,
szerdán 22 órától Hollandia–Anglia.

A legjobb négy közé jutott csapatok erősorrendje:

Spanyolország 165 pont,
Franciaország 99 pont,
Anglia 78 pont,
Hollandia 48 pont.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Az Eb-álomcsapat több mint felét a spanyolok adják

Taroltak a spanyolok a nemzetközi szövetség álomcsapatában, rajtuk kívül csak négy nemzet játékosa fért oda.

A döntővel húzta be az első helyet

Jóval izgalmasabban alakult a Székely Sport Eb-tippversenye, mint a legtöbb meccs, az utolsó meccsen dőlt el a végső győztes kiléte: Becze Márk telitalálattal előzött és tolta harmadik helyre a korábbi éllovas Bálint Annát, a második Váncsa Eszter lett.

Végül győzött a játék. De milyen áron?

Hosszú hetek kínlódása, vergődése után – mármint a fociszerető szurkolók szempontjából – végre pont került az eddigi talán legunalmasabb Európa-bajnokság végére.

Megnyerte hetedik Eb-meccsét is, negyedszer a kontinens legjobbja Spanyolország

Az előnyt megszerezte a döntőben, Anglia kiegyenlített, hogy aztán legyen még egy válasza a spanyoloknak. Összességében megérdemeltek lettek Európa-bajnokok.

Hat gólkirály is lehet a labdarúgó-Eb legvégén

Egyet változtatott az előző tornákhoz képest az UEFA az Európa-bajnokság gólkirályi kiírásban, idén sem a gólpasszok, sem a játékpercek nem döntenek.

A spanyolok győzelmét vetíti előre a Sepsi OSK csapatkapitánya

Vasárnap este kiderül, hogy Spanyolország vagy Anglia emeli magasba a serleget a labdarúgó Európa-bajnokságon. A döntőre a Székely Sport a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK kapusát, Niczuly Rolandot kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Francia bíró vezeti az Eb-döntőt

A francia Francois Letexier vezeti a spanyol–angol döntőt vasárnap a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

Cserejátékos volt a nyerőember, döntőbe lőtte az angolokat

A végén dőlt el a labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntője, Anglia korai hátrányát hamar ledolgozva, a 91. percben szerzett találattal legyőzte Hollandiát, és bejutott a vasárnapi fináléba, ahol Spanyolország ellen küzd meg a trófea elhódításáért.

Hosszabbításra és angol továbbjutásra számít a rádiós műsorvezető

Szerdán este kiderül, hogy mely együttes lesz Spanyolország ellenfele a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében. A holland–angol párharcra a Székely Sport Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetőjét kérte meg, hogy tippelje meg a végeredményt.

Vezettek a franciák, négy perc alatt fordítottak a spanyolok, beléptek az Eb-döntőbe

Lüktető első félidőt hozott a németországi labdarúgó Eb első elődöntője, három gólt is jegyeztek. A másodikban Franciaország szaladt az egyenlítés után, Spanyolország az első finalista.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!