
Dusinszki Zoltánt, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia (SZLA) szakmai igazgatóját kérte fel a Székely Sport, hogy vezesse fel a labdarúgó Európa-bajnokság kedd esti elődöntőjét.
A két nagyhatalom, Spanyolország és Franciaország 22 órától néz farkasszemet, aki diadalmaskodik, az ott van a fináléban.
„A remek formát mutató spanyolok, illetve a tudásuk alapján egyelőre kevesebbet nyújtó franciák küzdelme lesz ez. Azt már több alkalommal láthattuk ezen a tornán, hogy nem szépen kell játszani, hanem egyszerűen szállítani kell az eredményt. Mégis úgy gondolom, hogy ez a két együttes jó focit mutat majd az elődöntőben.
– fejtette ki a szakember.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!