B csoport: a nagyágyúk és Albánia

A papírforma szerint az albánoknak nincs sok esélyük a továbbjutásra, s valószínű, hogy ezúttal a papírforma nem borul. A B csoport különben a világranglistás helyezések alapján a második legerősebb, hiszen a spanyolok a 8., az olaszok a 9. és a horvátok a 10. helyen állnak, míg az albánok a 66. pozícióban vannak a listán.

A spanyol válogatott a csoportból nem csak a ranglistás helyezés alapján tűnik a legerősebbnek. Még akkor is, ha az ibériai alakulat az utóbbi időben nem azt a játékot mutatja, mint 10-15 évvel ezelőtt, amikor világbajnokságot és két Európa-bajnokságot nyertek. Azt követően ugyanis a nagy aranygenerációjuk fokozatosan kiöregedett (Xavi, Iniesta, Ramos, Pique, Fernando Torres, David Silva és a többiek), a helyükbe lépő fiatalok pedig kevésbé voltak tehetségesek.

Ettől függetlenül az utóbbi két évben az ibériai alakulat ismét felívelő pályára lépett.

A 2022-es világbajnokságon ugyan csak a nyolcaddöntőig jutott (a marokkóiak búcsúztatták őket büntetőkkel), ám tavaly már megnyerte a Nemzetek Ligáját. A selejtezőcsoportban pedig egy vereség mellett (a skótok ellen) hét győzelmet aratott, nyolc meccsen mindössze 5 gólt kapott és 25-öt lőtt. Igaz, a csoport sem volt erős, hiszen az említett skótok mellett Norvégia, Ciprus és Grúzia szerepelt benne.

A keret elsősorban a hazai bajnokságban játszó labdarúgókra épül, a La Ligára, de ott van a Manchester City kiválósága, Rodri, akit Európa egyik legjobb védekező középpályásaként tartanak számon. Nem hiányzik a Paris Saint Germain egyik spanyolja (Fabian Ruiz).

Luis de la Fuente szövetségi kapitány a spanyol topcsapatokból, valamint a már említett külföldiekből kiváló hátvédsort és középpályát tud összeállítani,

és bár elől a nagy sztárok talán hiányoznak (Oyarzabal, Ayoze Pérez, Williams nem azok közé tartoznak), az ismert tiki-takával, valamint Alvaro Morata (és az utóbbi időben Joselu) gólerősségével minden ellenfélnek az orra alá tudnak pörkölni. Érdekes, hiányzik a középpályáról a PSG-ből Soler, a hátvédsorból az Aston Villával kiváló idényt futó Pau Torres, a Sevillánál jó teljesítményt nyújtó Sergio Ramos vagy a BL-döntős Lucas Vasquez a Real Madridtól, ugyanakkor behívták a 38 éves veterán Jesus Navast. Viszont bekerültek olyan tizenéves fiatalok a Barcától (Cubarsi, Yamal, Fermin Lopez), akik tétmeccsen nem biztos, hogy megoldást jelenthetnek egy-egy kemény helyzetben.

A La Furia Roja kontinenstornán mutatott eredményessége nem akármilyen.

Négyszer ugyan nem jutott ki, de van három aranyérme (1964, 2008, 2012), egy ezüstérme (1984) és a legutóbbi Eb-ről egy bronzérme. Ezen kívül egyszer a nyolcaddöntőben, kétszer a negyeddöntőben búcsúzott, három alkalommal pedig csoportkörös maradt.

Az olasz csapat ismét sebzett oroszlánként indulhat a tornán. Legutóbb a 2018-as világbajnokságról lemaradva érkezett a 2021-ben rendezett Eb-re, és bár nem tartották esélyesnek, a döntőig menetelt, ahol büntetőrúgásokkal diadalmaskodott Anglia ellen. Most a 2022-es vb-ről maradt le, ezért Luciano Spaletti vezetőedzővel az élen a taljánok ismét megpróbálják a lehetetlent.

Azért fogalmazok így, mert a keret messze nem olyan jó, mint három évvel ezelőtt, amikor Eb-t nyertek.

Az akkori csapatból alig akad néhány játékos, aki most is tagja a keretnek.

Az Eb-győztes csapatból hiányzik a veszélyes Immobile–Insigne páros, vagy ugyancsak a támadóharmadból a híres B-sor: Bellotti-Berardi-Bernardeschi. Csupán Chiesa maradt meg magnak.

Különben a taljánok Eb-re való kijutása sem volt izgalommentes, hiszen az utolsó pillanatban dőlt el, hogy Anglia mögött második helyen végeznek az ugyancsak 14 pontot gyűjtő ukránok (valamint Észak-Macedónia és Málta) előtt.

Spaletti mester a legutóbbi kontinenstornához képest jelentősen átalakította a válogatottat, három külföldinek szavazott bizalmat,

a keret pedig elsősorban a hazai bajnokságban szereplő fiatal játékosokra épül.

A kapuban természetesen bérelt helye van a Paris Saint Germain hálóőrének, Donnarummának. Mint ahogy az Internazionale Milánót erősítő – az olasz bajnokság legjobb hátvédjének megválasztott – Acerbinek is helye lett volna, ám ő lesérült, így Bastoni mellett valószínűleg Dimarco és Barella képviseli majd az olasz bajnokcsapatot. Elől a Juventus csatárának, Chiesának van esélye a kezdő tizenegybe kerülnie, hátul pedig Di Lorenzónak a Nápolytól. A többi a pillanatnyi forma, a választott taktika és az ellenfél függvénye lehet.

Ismerve az olasz stílust, egy biztosan kijelenthető: ha a Squadra Azzura kijut egy világversenyre, rendkívül nehezen adja meg magát.

Csoportjából többnyire továbbjut, kevés gólt kap, s az egyenes kieséses szakasz során hosszabbításban vagy büntetőrúgásokat követően búcsúzik.

A válogatott eddigi Eb-mérlege sem elhanyagolandó.

Egy alkalommal nem indult, négyszer nem jutott ki, viszont van két aranyérme (1968, 2021), bezsebelt két ezüstérmet (2000-ben, itt is hosszabbításban kapott ki, valamint 2012-ben), szerzett egy bronzérmet (1988), 1980-ban negyedik helyen végzett, kétszer negyeddöntős lett és kétszer csoportkörös maradt.

A dalmát együttest sokan a harmadik helyre sorolják, ám ez egyáltalán nem biztos, hogy helyes megközelítés, ugyanis a horvátok a legutóbbi két világbajnokságon (egy ezüst- és egy bronzérem) bebizonyították, őket nem szabad leírni. Persze a keretük részben változott, viszont ismerve a hárommilliós ország kiváló utánpótlásnevelését és Ratko Dalic rátermettségét, nem lehet félvállról venni őket.

A horvát szövetségi kapitány ugyanis többször bebizonyította: a rendelkezésére álló játékosokkal a maximumnál is többet tud kihozni a csapatból. Ámbár ezúttal nem vb-ről van szó, s a horvátok Eb-szereplései eddig nem sikerültek fényesre.

A horvátok a D jelű selejtezőcsoportból kerültek ki az Eb-re úgy, hogy sokáig a második helyük sem volt biztos, ugyanis a törököktől hazai pályán még vereséget is szenvedtek. Végül a második helyen végeztek, megelőzve Wales, Örményország és Lettország együttesét.

Dalic mester kerete igencsak erősnek mondható,

hiszen olyan nevek, rutinos játékosok szerepelnek benne, mint Livakovic, Domagoj Vida, Gvardiol, Kovacic, Perisic, Pasalic, Kramaric, Brozovic vagy az örök ifjú Luca Modric. Bár a horvát aranylabdás már nemsokára a 39-et tölti, tudása és a játékra gyakorolt hatása még mindig csillagos tízes. Ha a Real Madridnál Ancelotti úgy látja, hogy nem megy a játék, behozza Modricot. S nem egy esetben a játék képe, valamint az eredmény is megváltozik, legutóbb ezt éppen a Bayer München elleni BL-elődöntő bizonyította.

A balkáni csapat Eb-mérlege nem mondható rossznak, érem közelébe azonban nem került.

Az ország függetlenné válása óta csupán egyszer nem jutott ki, két alkalommal a csoportban maradt, ezen kívül kétszer a negyeddöntőig (1996, 2008) kétszer a nyolcaddöntőig menetelt (2016, 2020).

Albániának ebből a csoportból senki nem jósol nagy jövőt, biztos kiesőnek tekintik. Kérdés, hogy a balkáni mentalitással átitatott, a fociban folyamatosan javuló játékot mutató, feltörekvő albán játékosok miként tudják majd szívüket-lelküket kitenni a pályára.

És azt se feledjük, hogy az albánok az E jelű selejtezőcsoportot a csehek és a lengyelek előtt megnyerték.

Négy győzelem és három döntetlen mellett a brazil Sylvinho szövetségi kapitány vezetésével csupán egyszer szenvedtek vereséget. A csoport másik két tagja Moldova és Feröer-szigetek voltak.

A keretről mindent elmond, hogy a játékosok nagy része európai bajnokságok csapataiban edződik. Néhány évvel ezelőtt a Marco Rossi vezette magyar válogatottat oda-vissza verték 1–0 arányban. Legismertebb játékosai Hysaj (Lazio), Asllani (Inter Milan) és Kumbulla (Sassuolo), valamint a magyaroknak két gólt is rúgó csatár, a Fulham csapatát erősítő Broja.

Az albánok Eb-mérlege igencsak szerény, hiszen eddig csupán 2016-ban jutottak ki a kontinenstornára,

ott a csoportkörben pedig egy csapatot tudtak legyőzni, a románokat.

A franciáktól és a svájciaktól minimális arányban kaptak ki. Óriási csoda lenne tehát, ha Németországban csoportjukból továbbjutnának.