Hirdetés

Kergették a románok a magyarokat, egyszer sem érték utol a kézivébén

Tóvízi Petra öröme
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Alaposan megnehezítette a magyarok dolgát a román női kézilabda-válogatott a világbajnokság középdöntőjének első fordulójának összecsapásán. Végig Klujbertéknél volt az előny.

2025. december 03., 20:48

Szerdán este a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon magyar–román slágermeccsel indult a középdöntő. Előbbiek hibátlanul érkeztek a második körbe, utóbbiak két pontot hoztak magukkal.

Hirdetés

A rotterdami találkozó elején remek volt a ritmus, mindkét csapat odatette magát, az elején fej-fej mellett haladtak, aztán 6–5 után négyet lőttek zsinórban a magyarok, a 15. percben 10–5-re vezettek.

Mindkét kapus, Szemerey és Curmenț is brillírozott. Pár megingást, egy emberelőnyt is kihasználva faragott a hátrányából az Ovidiu Mihăilă által irányított gárda, a 24. percben feljöttek kettőre (14–12).

A hajrában rengeteg volt a kétperces kiállítás – a magyaroknak mutattak fel többet –, maradt a két találat közte (18–16).

A pihenőt követően négyszer is az egyenlítésért támadhattak a románok. Mindkét nemzeti együttes idegesen indította a második felvonást, sok volt a technikai hiba. Klujbert és Vámos rázta meg magát, így az előnyt tartotta Golovin Vlagyimir együttese, visszaállította a hármat közte.

Feljavult a piros-fehér-zöldek védekezése, Janurik is fontos labdákat fogott meg a kapuban, az 53. percben Albek találatával már öttel vezettek (29–24).

A végjátékban ezt próbálták eltüntetni Grozavuék, mindent egy lapra feltéve mentek előre, kettőre felküzdötték magukat. Közelebb nem kerültek.

Igencsak küzdelmes mérkőzésen tett egy nagy lépést, hogy a középdöntő csoportjában az első két hely valamelyikét – azaz a továbbjutást – csípje el Magyarország.

Női kézilabda, világbajnokság, középdöntő, 1. forduló:

Magyarország–Románia 34–29 (18–16).

Japán–Svájc 27–21 (13–10).

Később rendezik:

Dánia–Szenegál (21.30).

Az állás: 1. Magyarország 6 pont/3 meccs, 2. Dánia 4/2, 3. Románia 2/3, 4. Svájc 2/3, 5. Japán 2/3, 6. Szenegál 0/2.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Kerekes Éva ismét bekerült a román női kéziválogatott keretébe

A zetelaki születésű szélső, Kerekes Éva újra behívót kapott a decemberi Európa-bajnokságra hangoló román női kézilabda-válogatottba, amely októberben két felkészülési mérkőzést játszik Horvátország ellen.

Egyetlen lépésre a csoportkörtől a Brassói Corona kézicsapata

A visszavágón kikapott, de továbbjutott a női kézilabda EHF Európa-liga harmadik selejtezőkörébe a Brassói Corona. A Bent Dahl által felkészített együttes a szerb bajnok Crvena zvezda ellen harcolta ki a folytatást.

A magyar csapatok nyerték a románok elleni BL-csatákat

A Ferencváros és a Győri Audi ETO KC is legyőzte román ellenfelét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az FTC a Bukaresti CSM, a Győr pedig a Besztercei Gloria ellen nyert, így mindkét magyar csapat hibátlan.

Visszavágott a Barcelonának, másodszor nyerte meg a klubvilágbajnokságot a Veszprém

A Veszprém 42–33-ra legyőzte a címvédőként érkezett Barcelonát az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokság csütörtök esti döntőjében.

A dánok legyőzték a norvégokat a női kézilabda Eurokupa döntőjében

A végig összeszedettebben kézilabdázó Dánia 34–30-ra legyőzte Norvégiát a női kézilabda Eurokupa bukaresti négyes döntőjének fináléjában.

Kerekes Éva betalált, legyőzte Románia a magyar válogatottat a bronzmérkőzésen

Hét év után győzte le ismét Magyarországot a romániai női kézilabda-válogatott, amely 33–30-as sikerrel szerezte meg a bronzérmet a bukaresti Eurokupa négyes döntőjében. A győzelemből Kerekes Éva is góllal vette ki a részét.

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!