
A mérkőzés elején a spanyolok birtokolták jóval többet a labdát és fölényben játszottak, ám nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni, az első negyedórában mindössze Morata egy távoli lövéssel tette próbára Livakovicot. Aztán kijöttek a szorításból a horvátok, többet próbálkoztak, és Budimir fejesénél lehetőségig is jutottak, az éppen Spanyolországban légióskodó támadó fejese azonban pontatlan volt.
Kissé váratlanul szerezte meg a vezetést a spanyol gárda, a 29. percben beragadtak középen a rosszul helyezkedő horvát védők, a nagyszerűen kiugratott Morata pedig nem rontotta el a befejezést.
Szinte azonnal érkezhetett volna az egyenlítés, Kovacic helyzeténél azonban védett Unai Simon. Ehelyett viszont kettőre növelték előnyüket az ibériaiak, Fabian Ruiz átcselezte magát az ellenfél játékosain és védhetetlenül lőtt a hálóba. Ezután újabb horvát helyzet maradt ki, távoli löketnél Simon újra hárított, a kipattanóra Maier érkezett, de az oldalhálóba lőtt.
A szünet előtt ismét megvolt az esélyük a szépítésre a horvátoknak, ám a gólszerzés ezúttal sem jött össze,
a szünetre pedig háromgólosra nőtt a különbség, az első félidő hosszabbításában az alig 17 éves Lamine Yamal beadásába Carvajal remekül tette bele a lábát, Livakovic pedig újra tehetetlen volt.
A fordulás után a tetemes hátrányban lévő horvát csapat próbált irányítani, viszont a spanyolok voltak közelebb az újabb gólhoz, Yamal azonban kihagyta a ziccerét, Livakovic bravúrral védeni tudott. Kevéssel ezután Modricék is betalálhattak volna, a kapu előterében Stanisichoz került a labda, de Cucurrella blokkolta a lövését.
Ezután a spanyolok nem erőltették a játékot, a horvátok támadásai pedig erőtlenek voltak. Aztán a 78. percben váratlanul izgalmasabbá válhatott volna a hajrá, Unai Simon hatalmasat hibázott, majd Rodrigo megakadályozta Petkovicot a gólszerzésben, így a horvát együttes büntetőhöz jutott. A spanyol kapus kivédte a tizenegyest, de a labda visszakerült a Dinamo Zagreb csatárához, aki másodszor már betalált.
Csakhogy a gólját a videóbíró segítségével érvénytelenítették, mivel az asszisztot jegyző Perisic túl hamar lépett be a büntetőterületre, így a döntés szerint szabadrúgást ítéltek kifelé.
A hátralévő bő tíz percben semmi említésre méltó esemény nem történt, már nem változott az eredmény, Spanyolország fölényesen győzött.
| 2024. 06. 15. 19:00 | Spanyolország Spanyolország | Horvátország Horvátország | 3-0 |
| 2024. 06. 15. 22:00 | Olaszország Olaszország | Albánia Albánia | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Spanyolország Spanyolország | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-0 | 3 |
2 | Olaszország Olaszország | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-1 | 3 |
3 | Albánia Albánia | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-2 | 0 |
4 | Horvátország Horvátország | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-3 | 0 |
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!