Két nehéz helyzetben lévő újonc találkozik vasárnap délután a Sepsi Duna Arénában a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A Sepsi OSK a válogatott szünet előtt szakítaná meg nyeretlenségi sorozatát, miközben a vendégek hat egymást követő bajnoki vereség után érkeznek.
Ovidiu Burcă együttese a 12. helyről várja az összecsapást: három győzelemmel, hat döntetlennel és öt vereséggel 15 pontot gyűjtött, gólkülönbsége 9–19. A Voluntari nyolc egységgel a 15., mérlege két siker, két döntetlen és tíz elbukott összecsapás.
Hazai győzelem esetén tíz pontra nőne a különbség a két csapat között, miközben az OSK ezzel felkapaszkodna a középmezőnybe.
A háromszékiek legutóbb szeptember 12-én, a Kolozsvári CFR elleni 3–1 alkalmával nyertek a bajnokságban. Azóta az UTA, a Dinamo és az Universitatea Craiova ellen pont nélkül maradtak, a Petrolul és az Oțelul otthonában pedig egyaránt 1–1-re végeztek. Ez öt forduló alatt két pontot és mindössze két szerzett gólt jelent.
A hazai pálya kezdetben biztos alapot adott a Sepsinek, az első négy, Háromszéken rendezett bajnokin veretlen maradt. A legutóbbi két alkalommal viszont a Dinamo 2–0-ra, a Craiova pedig 5–0-ra nyert a Sepsi Duna Arénában. A támadójáték javítása különösen fontos: az OSK tizennégy bajnokijából hétszer nem talált kapuba, kilenc góljával pedig jelenleg az FK Csíkszeredával együtt a mezőny legkevésbé eredményes együttese.
A találkozó súlyát Diószegi László is egyértelművé tette a galaci döntetlen után. „Nagyon egyszerű: pontokat kell szereznünk, ellenben, ahogy mifelénk mondják: hosszas betegségnek halál a vége” – fogalmazott a Székely Sportnak a klubtulajdonos, aki ultimátum helyett a győzelmet várná el csapatától.
A vendégek eredménysora ugyanakkor csalóka lehet: hat legutóbbi bajnoki vereségükből öt egygólos különbséggel született, legutóbb a Farul nyert náluk 2–1-re.
Florin Pîrvu csapata idegenben mind a hat mérkőzését elveszítette, összességében pedig már 31 gólt kapott – a legtöbbet az egész mezőnyben.
Ez kedvező lehetőséget kínálhat az OSK-nak, de figyelmeztető adat, hogy a Voluntari az OSK kilenc találatával szemben tizennégyszer volt eredményes.
Az egymás elleni mérleg a Voluntari-nak kedvez: huszonhárom találkozóból nyolcat megnyert, a Sepsi hétszer győzött, nyolc alkalommal pedig döntetlen született. A legutóbbi első osztályú összecsapásukon, 2024 márciusában viszont az OSK 4–0-ra diadalmaskodott – ez a párharc legnagyobb különbségű eredménye, egyben a piros-fehér mezesek egyetlen hazai bajnoki sikere a vendégek ellen.
A párharc legértékesebb háromszéki sikere a 2022-es kupadöntőhöz kötődik, amikor 2–1-es győzelemmel szerezték meg történetük első trófeáját.
A Sepsi OSK–FC Voluntari mérkőzés november 8-án, vasárnap 16 órakor kezdődik a Sepsi Duna Arénában, és élőben közvetíti a Digi Sport 1, valamint a Prima Sport 1.
| 2026. 11. 06. 17:30 | Aradi UTA UTA | Petrolul Ploiești Petrolul | 0-1 |
| 2026. 11. 06. 20:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2-1 |
| 2026. 11. 07. 15:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Kolozsvári U Kolozsvári U | 0-0 |
| 2026. 11. 07. 17:30 | Konstancai Farul Farul | Bukaresti Rapid Rapid | 1-1 |
| 2026. 11. 07. 20:30 | FCSB FCSB | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 0-1 |
| 2026. 11. 08. 16:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | FC Voluntari Voluntari | |
| 2026. 11. 08. 19:00 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Universitatea Craiova U Craiova | |
| 2026. 11. 09. 20:00 | FC Botoșani Botoșani | Galaci Oțelul Oțelul |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 15 | 10 | 3 | 2 | 32-11 | 33 |
2 | Universitatea Craiova U Craiova | 14 | 10 | 2 | 2 | 34-10 | 32 |
3 | Bukaresti Rapid Rapid | 15 | 9 | 4 | 2 | 24-14 | 31 |
4 | Petrolul Ploiești Petrolul | 15 | 8 | 3 | 4 | 20-18 | 27 |
5 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 15 | 8 | 2 | 5 | 26-20 | 26 |
6 | Konstancai Farul Farul | 15 | 6 | 6 | 3 | 24-22 | 24 |
7 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 15 | 6 | 4 | 5 | 17-16 | 22 |
8 | FCSB FCSB | 15 | 6 | 3 | 6 | 20-21 | 21 |
9 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 14 | 5 | 3 | 6 | 20-21 | 18 |
10 | Aradi UTA UTA | 15 | 5 | 3 | 7 | 16-20 | 18 |
11 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 15 | 4 | 3 | 8 | 10-17 | 15 |
12 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 14 | 3 | 6 | 5 | 9-19 | 15 |
13 | FC Botoșani Botoșani | 14 | 3 | 5 | 6 | 18-19 | 14 |
14 | Galaci Oțelul Oțelul | 14 | 2 | 6 | 6 | 16-22 | 12 |
15 | FC Voluntari Voluntari | 14 | 2 | 2 | 10 | 14-31 | 8 |
16 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 15 | 1 | 3 | 11 | 9-28 | 6 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!