Mint minden sportágat, a romániai autóversenyzést is súlyosan érintette a koronavírus-járvány. A Román Automobil-szövetség (FRAS) múlt héten minden márciusi rendezvényét elhalasztotta.
A Román Olimpiai és Sportbizottság elnöke, Mihai Covaliu közölte, videokonferencián egyeztetett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével, Thomas Bach-hal, illetve a többi európai ország képviselőivel, és azt a döntést hozták, hogy a koronavírus-járvány terjedése ellenére a sportolók folytatják a felkészülést.
A koronavírus-járvány okozta kényszerpihenő a román sportéletet is nagyban érinti, mérkőzések maradnak el, a klubok bevételtől esnek el. A kormány segíti a főszereplőket.
A Román Röplabda-szövetség szerdán úgy határozott, a koronavírus-járvány terjedése miatt lezárja a női és férfi felnőtt bajnokságot. Az alapszakasz végeredménye szerint a Balázsfalvi Alba, illetve a Galaci Arcada szerezték meg a bajnoki címet.
A koronavírus-járvány egyelőre nem érte el Szibériát, az oroszországi Hanti Manszijszk adott otthont március 10–16. között a sítájfutók Európa-bajnokságának, amely egyben a világkupa-sorozat utolsó állomása is volt. Romániát három csíki sportoló képviselte.
A koronavírus elterjedését megakadályozó intézkedések miatt a felénél félbeszakadt a Hargitafürdőn elkezdett, az iskolás sportklubok számára kiírt sífutó- és biatlonbajnokság.
Több dobogós helyezéssel tértek haza Szerbiából, a Belgrádban megrendezett veterán atléták Balkán-bajnokságáról a csíki sportolók. A versenyt még a koronavírus elleni védekezés miatt hozott intézkedések előtt tartották.
A világjárvány miatt az Egyesült Államokban is leállt a sportélet, az NBA után az NHL és az MLS is felfüggesztette programját, míg az MLB szezonrajtját legalább két héttel kitolták.
Kevéssel az első szabadedzés előtt a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) bejelentette, nem tartják meg Melborune-ben a 2020-as F1-es világbajnokság első versenyét.
Szombaton és vasárnap játszották volna a mérkőzéseket a futsal Román Kupa Final 4-ban. A házigazda, egyben szervező Csíkszeredai Imperial Wet bejelentette, későbbi időpontban rendezik a tornát.
Idén 37. alkalommal szervezték meg a hagyományos Pro Familia családi síversenyt a Madarasi Hargitán. A vasárnapi megmérettetésen 24 család 104 versenyzője vett részt, akiknek a Súgó pályán kellett teljesíteniük.
A Madarasi Hargitán került megrendezésre hétvégén a székelyudvarhelyi városi amatőr síbajnokság negyedik fordulója, amit a Sport Szerda csapata szervezett.
A Bucsin-tető adott otthont szombaton és vasárnap a sítájfutók sprint, váltó és vegyesváltó országos bajnokságának. A VSK Csíkszeredát képviselő Szép Zoltán megnyerte pályafutása első egyéni bajnoki címét, majd két társával együtt el is utazott az oroszországi Európa-bajnokságra.
A teremlabdarúgó 2. Ligában a felsőház ötödik fordulóját rendezték az elmúlt hétvégén. A Gyergyóremetei Kereszthegy közel állt ahhoz, hogy visszavegye a ranglista első helyét, azonban a Luceafărul Buzău elleni hazai mérkőzés utolsó percei ezt szertefoszlatták.
A hetedik mérkőzés döntötte el, hogy a Brassó–Gyergyó párharcból ki jut be a jégkorong Erste Liga legjobb négyes mezőnyébe. A Cenk alatti jégpályán a gyergyói szurkolók örülhettek péntek este. Képekben mutatjuk.
Nagyszerű sikert ért el a Gyergyói Hoki Klub: a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjének hetedik, mindent eldöntő mérkőzésén győzött Brassóban, ezzel pedig ott van az elődöntőben. Ellenfele a Csíkszeredai Sportklub lesz.
Hat mérkőzés után 3–3-ra áll a Brassói Corona–Gyergyói HK párharc a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében. A két csapat péntek esti, brassói mérkőzésén tudjuk meg, melyik lesz a továbbjutó együttes.