– Messze van az idénykezdet, de már teljes gőzzel készülnek az új szezon biatlonversenyeire.
– A téli időszakot követő pihenő után elkezdtük a felkészülést, eddig minden a tervek szerint zajlik. Márton Enikő ki kellene jusson a téli olimpiára. A csapat többi része az IBU-kupákra, illetve az Európai Ifjúsági Olimpiai Napokra készül. Az olimpiai kvalifikáció január 20-áig tart, az ifjúsági olimpiát pedig márciusra halasztották. Ebben az időszakban nem utaztunk sehova, a csapatnak vannak 8., illetve 12. osztályt végző tagjai, akikre a záróvizsga, illetve az érettségi várt és vár.
Ezt egy ausztriai edzőtábor követi, majd visszatérünk Hargitafürdőre, augusztusban és szeptemberben ott lesz a főhadiszállásunk, közben részt veszünk a sírolleres bajnokságokon. Október elején meg szeretnénk kezdeni a specifikus felkészülést havon – újra kint Ausztriában, a gleccseren.
– Az elmúlt évtizedekben mindig voltak székelyföldi szakemberek a romániai biatlonválogatott stábjában, ezúttal is így van?
– A felnőtt válogatottnál az egyik edző a fiam, Márton Szilárd, aki a névrokon Márton Enikő felkészüléséért felel. A felnőtt férfi válogatottnak tagja Gegő Hunor, a VSK Csíkszereda sportolója, akinek edzője Tófalvi Éva. Az utánpótlás-válogatott egyik edzője én vagyok, a stábnak tagja Czont Attila fizioterapeuta. A hargitafürdői olimpiai központnál készülő székelyföldi gyerekek egyik edzője Balázs Zsolt, sportorvosa pedig dr. Bachner István.
– Egy kis gond lett a hargitafürdői biatlonpályával. A lőtér most megtelt vízzel, de volt szó a sportbázis bővítéséről. Van előrelépés?
– Az erdőben végzendő futóedzéseknél a medvék miatt aggódunk, a lőtér lefolyóit pedig eldugták a hódok.
Felkértünk egy szakcéget, hogy takarítsa el a hódok okozta károkat. A lefolyókat behálózzuk, remélem ez megóv a hódok ellen.
A pálya bővítése napirenden van, ez a sportminisztérium projektje, ezt kézbe vette volt tanítványom, Tófalvi Éva. Ígéretet kaptunk a terület tulajdonosától, a csicsói közbirtokosságtól, elképzelések, tervek vannak, remélem, megvalósul.
Jelenleg 20 lőállásunk van a lőtéren, ezt 30-ra kellene bővíteni, a futópálya hosszát pedig 1,6 km-rel kellene bővíteni. A természeti adottságok megvannak, az is nagy előny, hogy a pálya közelében van két patak és egy kis tó, amelynek vizét fel lehet használni hóágyúzásra.
Románia legjobb női biatlonistája, Márton Enikő elmondta, számára nagyon fontos a nyári felkészülés, teljes erőbedobással végezzük az edzéseket, sok-sok futással, rengeteg céllövéssel.
Fontos, hogy ott legyek a világkupaversenyeken és jó helyezéseket érjek el. Azt kell kiharcolnom, hogy a Romániának járó, a nők versenyén olimpiai indulást jelentő szabadkártya (wild card) továbbra is engem illessen meg.”
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!