Az első játszma kulcsjátéka a hatodik volt, mert miután addig mindkét játékos hozta az adogatását, a világranglistán 48. Fucsovics ebben 0-30-ról megfordította az állást, és az első bréklabdáját értékesítve 4:2-re elhúzott.
A magyar teniszező a folytatásban is jól szervált, magabiztosan tartotta előnyét, s 37 perc alatt szettelőnybe került.
Amíg a nyitó játszmában mindössze egy bréket láthatott a közönség, addig a második felvonás öttel indult, a sorozatot Fucsovics törte meg, újra a hatodik gémben, s ezzel ismét 4:2-es előnybe került. Innentől kezdve mindketten hozták az adogatójátékukat, 5:3-nál azonban a füves pályás Grand Slam-torna korábbi magyar junior bajnoka három bréklabdához jutott, és a harmadikat szerencsével ugyan, de kihasználta.
A röptéje után a labda a háló tetején végiggurulva sokáig „gondolkodott”, hogy melyik oldalra essen le, de végül Schwartzmanét (11.) „választotta” úgy, hogy az argentinnak esélye sem volt visszaadni.
Az ellenfelénél sokkal több nyerőt ütő magyar játékos a harmadik játszmában is irányított, 4:3-nál elvette a dél-amerikai adogatójátékát, így közel két óra játék után már a meccsért adogathatott. Nem tudta kiszerválni a mérkőzést, Schwartzman egyenlített, 6:6 után pedig következhetett a rövidítés, amely szorosan alakult ugyan, de a végén a rivális örülhetett.
Az argentin szépítése nem szegte a 29 éves nyíregyházi játékos kedvét, a negyedik szettet rögtön egy brékkel indította, s bár 3:1 után Schwartzman egyenlített, 5:3-nál ismét karnyújtásnyi közelségbe került a nyolcaddöntő. Ezúttal Fucsovics fogadott, de az ellenfél nem tette meg azt a szívességet, hogy hibázzon, így a magyar ismét szerválhatott a továbbjutásért.
Ezúttal aztán – 15-40-ről fordítva – sikerrel járt, így 3 óra 23 perc után győzelmet ünnepelhetett.
Fucsovics Márton az első fordulóban a 19.-ként rangsorolt olasz Jannik Sinnert, majd a másodikban a cseh Jiri Veselyt búcsúztatta, s az open érát tekintve Baranyi Szabolcs (1973), valamint Taróczy Balázs (1980) után ő a harmadik magyar, aki egyesben a legjobb 16 közé jutott Wimbledonban.
A következő ellenfele "régi jó ismerőse", az ötödik helyen kiemelt orosz Andrej Rubljov lesz, akivel idén eddig négyszer csapott össze, s minden alkalommal alulmaradt.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!