Labdarúgó Bajnokok Ligája

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Elkelnek az utolsó helyek a Bajnokok Ligája főtábláján – szerdán a képernyőn

Négy párharcban dől el a továbbjutás szerdán este a labdarúgó Bajnokok Ligája play-off körében, így teljes lesz a főtábla mezőnye. Emellett egy Román Kupa-mérkőzés, három spanyol bajnoki, valamint a La Vuelta és az US Open szerepel a kínálatban.

Hirdetés
Labdarúgó Bajnokok Ligája

A BL-selejtezők mellett tenisz és kerékpározás – a szerdai sportműsor

Újabb négy párharcban játsszák le az első mérkőzéseket a labdarúgó Bajnokok Ligája play-off körében, emellett két amerikai tenisztorna és a spanyol kerékpáros körverseny szerepel még a programban.

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Átköltöznek a nemzetközi kupameccsek a két legnagyobb sportcsatornára

A Digi Sport és a Prima Sport hivatalosan is bejelentette, hogy három évre megvásárolta az UEFA által szervezett kupasorozatok közvetítési jogát, vagyis egyaránt náluk lesz látható a labdarúgó Bajnokok Ligája, az Európa-liga és a Konferencia-liga.

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Két merőben más félidő, drámai csatában kiesett az FCSB a BL-ből

Saját közönsége előtt búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligájából az FCSB, miután vereséget szenvedett a Sparta Praha ellen, 4–3-as összesítéssel nem folytathatja a legrangosabb európai kupasorozatban.

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Küzdött, vezetett, mégis elbúcsúzott a BL-től a Ferencváros

Előnybe került, így reménykedhetett a Ferencváros a Midtjylland elleni BL-selejtező visszavágóján, aztán a vendégek gólja sokat nyomott a latba.

Hirdetés
Labdarúgó Bajnokok Ligája

A videóbíró mentette meg az FCSB-t Prágában

Értékes döntetlent harcolt ki a román bajnok a Sparta Prága otthonában kedden este a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén.

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Nehéz helyzetbe került a Ferencváros a Bajnokok Ligájában

A Ferencváros kedden este vereséget szenvedett a dán Midtjylland vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén. Kemény visszavágó vár a magyar címvédőre.

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Idegenben jutna előnyhöz a BL-ben a magyar és a román bajnok

A magyar és a román bajnoki címvédő is idegenben kezdi párharcát a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében: kedden este a Ferencváros a dán Midtjylland, az FCSB a cseh Sparta Prága otthonában játszik.

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Drámai végjátékban kiejtette az FCSB a BL-ből az izraeli rekordbajnokot

Újabb lépést tett az FCSB a labdarúgó Bajnokok Ligájának csoportkörének irányába, miután szerdán este 1–0-ra legyőzte a Maccabi Tel Aviv együttesét és 2–1-es összesítéssel továbbjutott a következő körbe.

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Kovács Istvánra bízták a BL-selejtező legkeményebb párharcát

A nagykárolyi játékvezető fújja a sípot a francia Lille és a török Fenerbahce közötti párosítás első mérkőzésén a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében.

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Corbuék továbbjutottak a Bajnokok Ligájában

Marius Corbu csapata, a ciprusi APOEL Nicosia megtartotta előnyét a moldovai Petrocub elleni visszavágón a labdarúgó Bajnokok Ligája második fordulójában, így továbbjutott.

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Idén biztosan főtáblás lesz Európában a Ferencváros

A Ferencváros a hazai 5–0-s sikerét követően kedden idegenben 2–1-re nyert a walesi The New Saints ellen, így kettős győzelemmel, 7–1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából.

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Ötgólos győzelemmel mutatkozott be a Ferencváros új edzője

A Ferencváros kedden meggyőző sikerrel kezdte meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében: a második forduló első, hazai felvonásán 5–0-ra verte a walesi The New Saints csapatát.

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Bánhatja a kihagyott helyzeteket, csak döntetlenre futotta az FCSB-től

Hátrányból ugyan sikerült egyenlítenie, de a győztes gólt már nem tudta megszerezni az FCSB az izraeli Maccabi Tel Aviv ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének hazai első mérkőzésén.

FTC

Könnyed párharc vár a Fradira, kemény csata az FCSB-re

A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában a román és a magyar aranyérmes is hazai pályán játszik, kedden este a Ferencvárosi TC a walesi The New Saints csapatát, míg az FCSB az izraeli Maccabi Tel Aviv együttesét fogadja.

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Magyar bíró vezeti az FCSB–Maccabi Tel Aviv BL-selejtezőt

Hivatalossá vált, hogy magyar játékvezetői brigád dirigál majd az FCSB–Maccabi Tel Aviv mérkőzésen, a két fél kedden találkozik egymással a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.

FTC

Izraeli rekorder vár az FCSB-re a BL-selejtező második körében

Rendkívül könnyedén ejtette ki San Marinó-i ellenfelét az FCSB a labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. A második fordulóban viszont már sokkal nehezebb dolga lesz, ugyanis a huszonötszörös izraeli bajnok ellen kell bizonyítania.

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Kiütéssel indította BL-menetelését az FCSB

Esélyt sem adott San Marinó-i ellenfelének a román bajnoki címvédő, amely idegenben 7–1-re győzött a labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtezőkörének odavágóján.

Hirdetés