A két együttes az előző BL-szezonban egymás ellen játszotta a döntőt, a londoni összecsapáson a Real Madrid 2–0-ra diadalmaskodott.
Az idéntől új formátumban zajló sorozat csoportkörének harmadik fordulójában megismétlődik a párharcuk, kedden 22 órától Madridban találkoznak.
A játéknap legattraktívabb mérkőzésére az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Kovács Istvánt delegálta, akinek munkáját Mihai Marica és Florin Neacșu partjelzők, valamint Marcel Bîrsan negyedik játékvezető segítik majd, míg a VAR-szobában a holland Pol van Boekel és Erwin Blank tevékenykednek.
A 36-os főtábla első két játéknapját követően a Dortmund áll az élen, miután két fölényes győzelmet szerzett a Club Brugge (3–0) és a Celtic (7–1) ellen, míg a Real előbb hazai pályán 3–1-re verte a Stuttgartot, majd idegenben 1–0-ra kikapott a Lille-től, így a középmezőnyben foglal helyet.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!