Hirdetés

Spanyol és német párharc is összejött a BL-ben

Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait a Bajnokok Ligájában
Fotó: Guillaume Horcajuelo/EPA/Agerpres

MTI
2025. február 21., 13:57

Összekerült két spanyol és két német együttes is a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, amelyben a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool a Paris Saint-Germainnel találkozik.

MTI
2025. február 21., 13:57

A pénteken megtartott nyoni sorsoláson az is kiderült, hogy az alapszakaszt megnyerő Pool továbbjutás esetén az FC Brugge–Aston Villa párharc győztesével találkozik majd a negyeddöntőben.

A rájátszás első körében a 2023-as győztes Manchester Cityt búcsúztató, címvédő Real Madridnak nem kell utaznia, ellenfele ugyanis a városi rivális Atlético Madrid lesz, míg a Bundesligában címvédő Bayer Leverkusen a Bayern Münchennel csatázik majd a nyolc közé jutásért.

Hirdetés

A BL-ben 19 év után szerepel újra két holland együttes a legjobb 16 között, közülük a PSV Eindhoven az Arsenalt, a Feyenoord pedig az olasz bajnoki címvédő Internazionalét kapta ellenfélnek.

Az alapszakaszt második helyen záró FC Barcelona a portugál Benficával találkozik a nyolcaddöntőben, a párharc továbbjutója pedig a Borussia Dortmunddal vagy a francia Lille-lel játszik a legjobb nyolc között.

A nyolcaddöntő játéknapjai március 4. és 5. illetve 11. és 12. lesznek, a negyeddöntő találkozóira április 8-án és 9-én, valamint 15-én és 16-án kerül sor.

Az elődöntő április 29-én és 30-án, illetve május 6-án és 7-én lesz, a döntőt pedig május 31-én a müncheni Allianz Arenában rendezik.

A nyolcaddöntő párosításai:
PSG (francia)–Liverpool (angol)
FC Brugge (belga)–Aston Villa (angol)
Real Madrid (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol)
PSV Eindhoven (holland)–Arsenal (angol)
Feyenoord (holland)–Internazionale (olasz)
Bayern München (német)–Bayer Leverkusen (német)
Borussia Dortmund (német)–Lille (francia)
Benfica (portugál)–FC Barcelona (spanyol)

A negyeddöntőben:
1. PSG (francia)/Liverpool (angol)–FC Brugge (belga)/Aston Villa (angol)
2. PSV Eindhoven (holland)/Arsenal (angol)–Real Madrid (spanyol)/Atlético Madrid (spanyol)
3. Benfica (portugál)/FC Barcelona (spanyol)–Borussia Dortmund (német)/Lille (francia)
4. Bayern München (német)/Bayer Leverkusen (német)–Feyenoord (holland)/Internazionale (olasz)

Az elődöntőben:
A 2. negyeddöntő győztese–Az 1. negyeddöntő győztese
A 3. negyeddöntő győztese–A 4. negyeddöntő győztese

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Corbu-gól a Fradiban, újból Hagi listáján a román válogatottban

Gheorghe Hagi szövetségi kapitány közzétette a román labdarúgó-válogatott idei utolsó összetartására készülő külföldön szereplő játékosok előzetes névsorát.

Megállíthatatlan a Ferencváros, a portugál kupagyőztest is felülmúlta az Európa Ligában

Egy félidőn át tartotta a lépést a Torreense a csütörtök esti összecsapáson, szünet után azonban elhúzott a Ferencváros. A zöld-fehérek 4–1-es hazai sikerükkel három forduló után is hibátlanok a labdarúgó Európa Liga főtábláján.

Villámgyors gólokkal alapozta meg sikerét Andorrában az U Craiova

Esélyeshez méltón mindhárom pontot megszerezte az andorrai Inter Escaldes vendégeként a román bajnoki címvédő U Craiova a labdarúgó Konferencia Liga csoportkörének második fordulójában.

Kovács István vezeti a Real Madrid hazai BL-meccsét

Kovács István megkapta első főtáblás megbízatását az európai kupasorozatokban a 2026–2027-es idényben. A nagykárolyi játékvezető a Bajnokok Ligájában a Real Madrid és az RB Leipzig szerdai mérkőzésén fújja a sípot.

Megbüntette az italozó stábtagokat a román szövetség

Fizetéscsökkentéssel szankcionálta a Román Labdarúgó-szövetség az U21-es válogatott négy stábtagját, miután érintettek voltak a hivatalos program elhagyásában.

Kettőből kettő a Ferencvárosnak az Európa Ligában

A Ferencváros hazai pályán Kristoffer Zachariassen duplájával 2–1-re legyőzte a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa Liga ligaszakaszának második fordulójában.

Kicsúszott a győzelem a Craiova kezéből a Konferencia Ligában

Az Universitatea Craiova csütörtökön este 1–1-es döntetlent játszott a spanyol élvonalban szereplő Getaféval a labdarúgó Konferencia Liga ligaszakaszának első fordulójában.

Két FK-játékos is pályára lépett, második helyen zárt a romániai női U19-es válogatott

Fülöp Boglárka és Nombot Annabelle is lehetőséget kapott a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott máltai Eb-selejtezőtornáján. A csapat négy ponttal zárt, az A-ligába jutásról azonban csak a novemberi mérkőzések után születik döntés.

Válogatott szünet: átok a nagyoknak, áldás a kicsiknek?

A Nemzetek Ligája miatt beiktatott hosszabb válogatott szünet megosztja a futballvilágot. Míg a topligák élcsapatai a játékosok kiesése és a lendület megtörése miatt bosszankodnak, a kisebb klubok számára ez akár a felzárkózás lehetőségét is jelentheti.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!