Második bajnoki idényét kezdte el a belga Royal Antwerp labdarúgócsapat élén Bölöni László. A marosvásárhelyi származású szakvezetőre komoly feladat hárul az új kiírásban.
A Gyergyói Fociünnepet lehetne akár gyergyói focitalálkozónak is nevezni, hiszen az eseményen együtt lesznek a szép időket megélt öregfiúk és a jövő generáció labdarúgói – fogalmazott Puskás István, a Jövő FC vezetője.
Egy hete kezdte el a felkészülését a harmadosztályos labdarúgó-bajnokságba idén feljutott Marosvásárhelyi MSE. Fehér Csaba vezetőedző elmondása szerint a csapategység kialakítása a legfontosabb, hogy fiatal játékosaikkal megállják helyüket a 3. Ligában.
Ötödik alkalommal rendezték meg a Tusványosi Finálét, amelyen a legjobb erdélyi és magyarországi egyetemi focicsapatok mérték össze tudásukat. A tornát a csíkszeredai Young Boys csapata nyerte meg.
Marosvásárhelyen játssza az új bajnoki idény nyitómérkőzését a másodosztályba idén feljutott Kolozsvári Universitatea. A kolozsvári együttes augusztus 3-án, pénteken 18 órától a Bukaresti Metaloglobust fogadja a Trans-Sil Stadionban.
Közzétették a 2018–2019-es labdarúgó Román Kupa első fordulójának párosításait. Egymáshoz közeli települések csapatai mérkőznek meg, így több székely csata is lesz.
Több mint ötszáz név szerepel azon a listán, amely az elmúlt 97 esztendőben Gyergyószentmiklóson szerepelt labdarúgókat összesíti. Akárcsak az előző években, idén is találkozóra hívja őket a Jövő FC.
Fokozatos szintlépés a célkitűzése a Marosvásárhelyi Városi Sportklub új labdarúgó szakosztályának. A Székes Károly és Constantin Lungu által irányított együttes augusztus végén a Maros megyei negyedosztályos bajnokságban kezdi meg menetelését.
Bölöni László nem tartja megfelelő döntésnek korábbi játékosa, Cristiano Ronaldo klubváltását. A Kossuth Rádiónak adott interjújában a belga válogatott vb-szerepléséről is beszélt az Antwerpenben dolgozó marosvásárhelyi szakember.
Megérdemelt győzelmet aratott a belga válogatott az oroszországi labdarúgó-világbajnokság kisdöntőjében, és ezzel története legjobb eredményét érte el.
Perg városában játszott újabb felkészülési meccset a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki focicsapat a Slovan Libereccel mérkőzött meg, de ismét vesztesként hagyta el a pályát.
Tizenhárom pont előnnyel nyerte meg a Csicsói Ezüstfenyő csapata a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság 2017–2018-as idényét. A győztes Csicsó és a második helyezett Szentsimoni Szefite ősztől a 4. Ligában, a megyei bajnokságban indulhat.
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) illetékes bizottsága csütörtökön másodszor is elhalasztotta a döntést a Marosvásárhelyi MSE harmadosztályba jutásával kapcsolatban.
Közösségi összefogás, erős csapategység, gólerős támadók, a tapasztalat és a fiatal lendület jó egyvelege – ezek mind közrejátszottak a Lövétei Egyesülés elsőségében a nemrég lejárt Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjában.
Már az első negyed órában eldőlt a mérkőzés, gyorsan született három gól, de ebből kettőt a cseh Mladá Boleslav rúgott a Sepsi OSK-nak, így a második felkészülési meccsén is alulmaradt a háromszéki együttes.
Húsz év szünet után ismét bejutott a labdarúgó-világbajnokság elődöntőjébe Horvátország, az oroszországi torna utolsó negyeddöntőjében büntetőkkel ejtette ki a házigazda együttest.
Az angol válogatott bejutott az oroszországi labdarúgó-világbajnokság elődöntőjébe, miután a szombaton rendezett negyeddöntőben 2–0-ra legyőzte a svéd csapatot.