Az első félidőben egyik fél sem vállalt túlzott kockázatot, emiatt nagyon unalmas volt a játék, az első fél órában egy komolyabb lehetőség alakult ki, Kane távoli lövése elkerülte a svéd kaput.
Aztán a 30. percben Maguire egy szögletet követően megszerezte a vezetést Angliának.
A svédek a hátrány ellenére továbbra is lassan és biztonságra törekvően fociztak, helyzetek is a kapujuk előtt alakultak ki, ám Sterling nem tudta gólra váltani ziccereit.
A szünetet követően aktívabb volt már Svédország, ám az újabb találatot Anglia szerezte Alli közeli fejese révén, így kényelmes előnybe került. A kitámadó svédek nem voltak veszélyesek, az angolok pedig nem tudtak élni az előttük adódott kontralehetőségekkel, így
az eredmény nem változott, Anglia bejutott az elődöntőbe.
Gareth Southgate csapata szerdán, Moszkvában az esti Oroszország–Horvátország párharc továbbjutójával mérkőzik a fináléba kerülésért.
Az 1966-ban világbajnok Anglia legutóbb 1990-ben játszott vb-elődöntőt, akkor végül a negyedik helyen zárt.
Labdarúgó-világbajnokság, negyeddöntő:
Anglia–Svédország 2–0 (1–0)
Szamara, 39 995 néző, vezette: Björn Kuipers (holland).
Gólszerzők: Maguire (30.), Alli (59.).
Sárga lap: Maguire (87.), illetve Guidetti (88.), Larsson (90+4.).
Anglia: Jordan Pickford – Kyle Walker, John Stones, Harry Maguire, Ashley Young – Kieran Trippier, Jesse Lingard, Jordan Henderson (Eric Dier, 85.), Dele Alli (Fabian Delph, 76.) – Raheem Sterling (Marcus Rashford, 91.), Harry Kane.
Svédország: Robin Olsen – Emil Krafth (Pontus Jansson, 85.), Victor Lindelöf, Andreas Granqvist, Ludwig Augustinsson – Viktor Claesson, Sebastian Larsson, Albin Ekdal, Emil Forsberg (Martin Olsson, 65.) – Marcus Berg, Ola Toivonen (John Guidetti, 65.).
Korábban:
Belgium–Brazília 2–1 (2–0)
Uruguay–Franciaország 2–0 (1–0)
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!