A 33 éves Ronaldo nemrég írta alá szerződését az olaszországi Juventus csapatával. A portugál csatárért sajtóértesülések szerint a torinóiak 100 millió eurót fizettek a Real Madridnak.
„Azt hittem, hogy Ronaldo minden mendemonda ellenére Madridban fejezi be karrierjét. Ha váltott, biztos meg van erre az oka” – mondta Bölöni, és hozzátette, hogy első ránézésre érthetetlen, miként lehet elhagyni a Blancókat, miközben sikert sikerre halmozott velük.
– ezt viszont határozottan jelentette ki.
Persze a torinóiakkal sem járt rosszul. Sorozatban nyerik a bajnokságokat, a Bajnokok Ligájában is rendre a végelszámolásig jutnak. „A Juventus egy hatalmas klub, hatalmas csapat, csodálatosak a játékosok és csodálatos a futballjuk. Tehát ha Ronaldo odament, biztos azért tette, hogy újabb sikert érjen el.”
Bölöni azt is felvetette, hogy egykori labdarúgójának játéka átalakult, az eredményessége, ami a legfontosabb, még mindig kimagasló, de ahogy telik az idő, a futball más elemeiben már kevésbé az. Így az is felmerült benne, hogy a felkínált négyéves szerződés szólt a váltás mellett.
Bölöni a Royal Antwerpen edzőjeként testközelben élhette át, hogyan reagáltak Belgiumban a válogatottjuk harmadik helyezésére a világbajnokságon. Szerinte a belgák végig meg akarták mutatni a tehetségüket, a tudásukat.
Volt is mit, mert ez a generáció menetelésével újra magasra emelte a válogatottat, így csak elismerően beszélhet róluk.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!