December elején játszotta a tavalyi év utolsó bajnokiját az FK Székelyudvarhely, hazai pályán 8–4-re verte a Sepsi-SIC együttesét. Bő egy hónapot tartott a téli szünet, hiszen január második hétvégéjén már folytatódik az alapszakasz, amiből még két forduló maradt hátra.
Az udvarhelyiek a hét elején kezdték meg a felkészülést a folytatásra, a rövid idő miatt nem szerveztek le felkészülési mérkőzéseket, a fiúk vasárnap 17 órakor a Mausoleul Mărășești vendégeként játszanak.
Florin Ignat, az FK Székelyudvarhely nyáron kinevezett vezetőedzője a Román Labdarúgó-szövetség oldalának adott interjújában kiemelte, hogy nem elégedett a csapat eddigi teljesítményével, szerinte sok kiaknázandó potenciál van az FK-ban és mindenkire sok munka vár.
Ignat szerint nyitott a harc a bajnoki címért. „A Galaci United továbbra is a fő esélyes, de ha bejutunk a döntőbe, és reméljük, hogy ott leszünk, akkor ott bármi lehetséges. De mindent lépésről lépésre, meccsről meccsre kell felépítsünk.
– mondta.
Az FK a második helyről várja a folytatást, és már csak matematikai esélye maradt az alapszakasz-győzelemre. A pontvadászatot a címvédő galaciak vezetik, a felsőházba még a Marosvásárhelyi VSK jutott be. A negyedik pozícióra még hárman pályáznak.
Az alapszakasz oda-visszavágókból áll, azaz 14 fordulót tud le a mezőny, ezt követően az első négy helyezett a rájátszás felsőházában, a többiek az alsóházban folytatják.
A play-offba a csapatok továbbviszik a megszerzett pontszámaikat, itt következik egy újabb bajnokság, az oda-visszavágó után még lesz egy kör, tehát újabb 9 játéknap szerepel a programban.
A felsőház első két helyezettje játssza a döntőt, amelyik az egyik fél három győzelméig tart, a harmadik megkapja a bronzérmet, míg az alsóház utolsó helyezettje kiesik a másodosztályba.
| 2025. 01. 12. 17:00 | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | 3-6 |
| 2025. 01. 13. 18:00 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Galaci United Galac | 1-6 |
| 2025. 01. 14. 17:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | Temesvári CFR Temesvári CFR | 5-0 |
| 2025. 01. 14. 18:00 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | Dévai West Dévai West | 3-2 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 13 | 12 | 0 | 1 | 88-24 | 36 |
2 | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | 13 | 11 | 0 | 2 | 110-33 | 33 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 13 | 9 | 1 | 3 | 90-41 | 28 |
4 | Dévai West Dévai West | 13 | 6 | 1 | 6 | 58-46 | 19 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 13 | 5 | 4 | 4 | 53-41 | 19 |
6 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 13 | 3 | 0 | 10 | 41-93 | 9 |
7 | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | 13 | 2 | 2 | 9 | 40-137 | 8 |
8 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 13 | 0 | 0 | 13 | 0-65 | 0 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!