HIRDETÉS

Nagy tervek a Marosvásárhelyi VSK futballcsapatánál

Székes Károly szakosztályvezető bizakodva várja a csapat bemutatkozását
Fotó: Horváth Bálint Ottó

2018. július 23., 11:32

Fokozatos szintlépés a célkitűzése a Marosvásárhelyi Városi Sportklub új labdarúgó szakosztályának. A Székes Károly és Constantin Lungu által irányított együttes augusztus végén a Maros megyei negyedosztályos bajnokságban kezdi meg menetelését.

2018. július 23., 11:32

A szakosztály vezetésével megbízott Székes Károly – akit sokan az idén megszűnt, korábban sikeres vásárhelyi női labdarúgócsapat elszánt edzőjeként ismernek – elmondása szerint nagy tervek vannak a Városi Sportklubnál, mégpedig az évek során feljutni az 1. Ligába, ha lehet minden szezon után magasabb szintre kerülni.

Reményeik szerint jövő nyáron már a harmadosztályra készülhetnek, az első évben pedig kialakul a fiatal játékosok felkészítésével foglalkozó Constantin Lungu vezette ifjúsági központjuk (ahol egyelőre négy korcsoporttal dolgoznak, de a cél a kilenc elérése) a klubnál, amely biztosítja az utánpótlást.

HIRDETÉS

Addig viszont még hosszú út áll előttük. Jelenleg zajlik a játékosok kiválasztása a felnőtt csapatba, amely a következő idényben a 4. Liga Maros megyei csoportjában lesz érdekelt.

Megkerestünk olyan labdarúgókat, akik ismerősök számunkra, Constantin Lungu edző keze alatt formálódtak. Megfigyeltük a játékukat, és ezután döntünk a legfeljebb 26–27 fős játékoskeretről

– közölte Székes Károly, és hozzátette, a lényeg, hogy az új csapatban a fiatal marosvásárhelyiek lehetőséget kapjanak, illetve tapasztalatot szerezzenek.

Megtudtuk továbbá, hogy nagyjából 23–24 éves játékosok alkotják majd a csapatot, valamint ifjúságiak (17 évesektől kezdve). Olyan játékosokról van szó, akik már játszottak a negyed-, de a harmadosztályban is, mint például Radnótnál és Szászrégennél.

Harmadosztályban lesz érdekelt a női labdarúgócsapat

A női csapattal kapcsolatban kiderült, hogy a harmadosztályban indul, az edzője pedig a korábbi ASA-s játékos, Lucia Meleacă lesz, akivel fiatal csapatot szeretnének építeni. Székes Károly elmondta, egyelőre nagyon vékony a keret, mert azokat a játékosokat, akik képzettebbek, nehéz meggyőzni, hogy maradjanak, mivel az új klubnál teljesen másak lesznek a körülmények. A tervek szerint nagyon fiatal, vásárhelyi játékosokkal kezdenek, akik az évek során a legjobbak közé juthatnak.

Székes Károly elmondta, hogy szerettek volna nevesebb játékosokat is hozni, de nekik voltak ajánlataik felsőbb osztályú csapatoktól, és nem tudták felvenni velük a versenyt, hiszen az anyagi keretük a negyedosztályú bajnokságra van szabva.

Aki azonban ifjúsági és tehetséges játékos, mindenképp a keretben marad, mivel az a célunk, hogy amikor majd feljutunk az élvonalba, legalább négy-öt játékos marosvásárhelyi legyen

– hangsúlyozta a szakvezető.

Úgy véli, sok munkával már az első évben elérhető a feljutás a 3. Ligába, de ez nagyon nehéz lesz, hiszen teljesen új játékoskerettel kell dolgozzanak: a labdarúgók még nem játszottak együtt.

„Persze mindenki azt szeretné, hogy a csapat egyből a legjobb formában játsszon, de nem tudjuk, mikorra alakul ki a megfelelő csapatjáték. Nagyon rövid idő áll a rendelkezésünkre, hogy felkészítsük a csapatot, így a végleges kerettel augusztus elején edzőtábort szervezünk az augusztus 25-én kezdődő bajnokságra való tekintettel” – ismertette Székes Károly.

Sok minden függ a szurkolóktól

Arra a kérdésünkre, hogy meglátása szerint milyen lesz ennek az új csapatnak a fogadtatása a városban, a szakvezető kifejtette, hogy a marosvásárhelyi szurkoló, aki szereti a focit, meg kell értse, hogy a Városi Sportklub csapatának semmi köze sincs az idén megszűnt ASA-hoz.

Itt ugyanis egy központosított projektről van szó, és ennek kellene a nézők a partnerei legyenek.

Hangoztatta, hogy nemcsak az ő dolguk csapatot építeni, hanem sok minden függ a szurkolóktól is. Például az, hogy hányan lesznek a lelátón. Úgy véli, a nézők száma adja meg az értelmét a tevékenységüknek, mert ha nincsenek szurkolóik, akkor értelmetlen bármit is csinálni.

Amennyiben viszont sokan kijönnek a mérkőzésekre, legyen az ellenfelünk akár Ákosfalva, és értékelik a játékunkat, akkor mindenkinek származik ebből öröme

– mondta Székes Károly, azzal zárva, hogy ingyen futballt viszont ne kérjenek tőlük, hanem a minimális értékű meccsbelépővel támogassák a munkájukat, egyben a klubot.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

A második félidőben saját kezébe vette sorsát a Sepsi OSK

Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Döntetlen a Craiova–CFR meccsen, ezzel bajnok az FCSB

Megvédi címét az FCSB a labdarúgó Szuperligában, miután a felsőházi rájátszás nyolcadik fordulójának nyitómeccsén az U Craiova és a Kolozsvári CFR ikszelt.

Szoros csatában maradt alul Zernyesten a Gyergyói VSK

A labdarúgó 3. Liga 6-os csoport alsóházi rájátszásában a Zernyesti Olimpic vendégeként lépett pályára a Gyergyószentmiklósi VSK. Az összecsapás hazai győzelemmel zárult.

Belefért a sok kihagyott ziccer, bebiztosította az első helyet a Marosvásárhelyi SE

Nagyobb különbséggel is nyerhetett volna hazai pályán a Marosvásárhelyi SE, de a győzelmét semmi nem veszélyeztette. A Dési Unirea elleni magabiztos sikerrel megnyerte a labdarúgó 3. Liga 7-es csoportjának alsóházi rájátszását.

Kiütötte legfőbb riválisát, megnyerte a rájátszást a Székelyudvarhelyi FC

Történelme során másodszor nyerte meg a felsőházi rájátszást a labdarúgó 3. Ligában a Székelyudvarhelyi FC. Az utolsó előtti fordulóban, szombaton délután magabiztosan diadalmaskodott a CSO Băicoi otthonában, előnye behozhatatlan.

Villámrajttal intézték el a kolozsváriakat a csíki lányok

Magabiztos győzelmet aratott az FK Csíkszereda lánycsapata a női labdarúgó Szuperliga hétvégi fordulójában. Kollár Péter csapata háromgólos különbséggel győzött a Kolozsvári U otthonában.

A tengerparton nyert az Aradi UTA, megmenekült a kieséstől

Négy olyan együttes kilétét ismerjük, akik jövőre biztosan ott lesznek a labdarúgó Szuperliga mezőnyében.

Átkeresztelték, új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja

Új fejezet kezdődik a sepsiszentgyörgyi labdarúgás történetében: május 10-től új néven működik tovább a stadion – a névváltozás egy hosszú távú, stratégiai partnerség első mérföldköve.

Még nem örülhetünk – Sigér góljával levegőhöz jutott a Sepsi OSK

A pályán tombolt a feszültség, a Sepsi OSK hatalmas nyomás alatt vívta ki az életben maradás lehetőségét. Sigér Dávid vezető gólja után nem csak az öröm, hanem az elszántság is uralta a hangulatot: ez még nem a végállomás. Az utolsó meccsen dől el minden.

Hol van már az FK Csíkszereda nagy menetelése? Lecsúszhat a tabella harmadik helyére

Elfocizgatott, a vezetést megszerezte az FK Csíkszereda a Resicabányai CSM otthonában a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának utolsó előtti játéknapjának meccsén. A döntetlennel ők lehetnek elégedettebbek.

Rontott még egy helyet Nyárádtő a szezonzárón

Vereséggel zárta a labdarúgó 2. Liga alsóházi rájátszásának küzdelmeit a Nyárádtői Unirea, az utolsó fordulóban 3–1-re kikapott a Nagyváradi Bihar FC otthonában, amely megelőzte a ranglistán.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!