Hirdetés

Gyerekkori álma vált valóra a székelyföldi gyorskorcsolyázónak, hogy rajthoz állhatott az Európa-bajnokságon

Barta Nóra (balról az első) a drezdai Európa-bajnokságon
Fotó: Csíkszeredai ISK

A magyar csapat egy arany- és két ezüstérmet szerzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai Európa-bajnokságán. A németországi kontinensbajnokságon rajthoz állt a csíkszeredai Barta Nóra is, akinek ez volt az első rangos felnőtt versenye.

Sérülés után tért vissza a még ifjúsági Barta Nóra, akinek felkészülését számos más akadály is nehezítette. A Csíkszeredai ISK versenyzője, Kalamár Zsolt edző tanítványa a 30 fős mezőnyben 500 méteren a 23., 1000 méteren a 27., 1500 méteren pedig a 28. helyen végzett.

Hirdetés

„Karrierem első felnőtt Európa-bajnokságán vettem részt, amelyet Németországban, január 17-19. között Drezdában rendeztek meg. Az ide vezető út, hogy versenyezzek, nagyon nehéz volt – anyagilag, mentálisan és fizikailag is.

Barta Nóra (balról az első) a drezdai Európa-bajnokságon •  Fotó: Csíkszeredai ISK

Barta Nóra (balról az első) a drezdai Európa-bajnokságon
Fotó: Csíkszeredai ISK

Próbáltam a sérülésemből minél hamarabb felépülni, és minden erőmet a felkészülésbe fektetni. Az edzőm és a családom támogatásával sikeresnek mondhatom a felkészülésem. Úgy utaztam ki erre a versenyre, hogy tudtam jól, ifiként és a sérülések miatt nincs sok esélyem jó helyezésre, de próbáltam kihozni magamból a maximumot.

Megfogalmazhatatlan érzés volt, amikor a példaképeimmel egyszerre léphettem jégre. Egy gyerekkori álmom vált valóra, hogy részt vehettem a bajnokságon, ami hosszú ideig kilátástalanná vált számomra, mivel Romániában évek óta nincs működőképes szövetség.
Barta Nóra •  Fotó: Pinti Attila

Barta Nóra
Fotó: Pinti Attila

Egyetlen támogató állt mellém, az Amigo cégcsoportnak köszönhetem, hogy képviselhettem Romániát az Európa-bajnokságon” – nyilatkozta Barta Nóra a Székely Sportnak.

Kalamár Zsolt, a székelyföldi sportoló edzője elmondta nem könnyű ifiként egy felnőtt Eb-n elindulni: „Sokat lehet tanulni, tapasztalatot szerezni. Voltak hibák a versenyzésében, de benne van ilyenkor, mert nagy volt az izgalom. Az 1000 méteres távon korizott a legjobban, tetszett, amit láttam.

Barta Nóra és edzője, Kalamár Zsolt •  Fotó: Pinti Attila

Barta Nóra és edzője, Kalamár Zsolt
Fotó: Pinti Attila

Hosszú út áll még előtte, készülünk tovább, részt szeretnénk venni a február 27. és március 2. közötti zajló ifjúsági világbajnokságon, amelynek helyszíne a kanadai Quebec lesz”.

Jászapáti sporttörténelmi diadala 500 méteren

A magyar csapat egy arannyal és két ezüsttel a harmadik helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai Európa-bajnokságának éremtáblázatán. Az élen az olaszok zártak, akik négy számban is diadalmaskodtak, az éremtáblázat második helyét pedig Hollandia foglalta el három arany- és három ezüstéremmel.

Jászapáti Petra •  Fotó: MTI

Jászapáti Petra
Fotó: MTI

Jászapáti Petra 500 méteren sporttörténelmi aranyérmet nyert vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai Európa-bajnokságán. A 26 éves szegedi versenyző a nők között az első magyar egyéni kontinensbajnoki címet szerezte meg, ugyanis korábban csak a női váltó tudott diadalmaskodni még 2009-ben. Az ezüstérmes csapat tagjai: Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra, Sziliczei-Német Rebeka és Somodi Maja.

Jászapáti Petra •  Fotó: MTI

Jászapáti Petra
Fotó: MTI

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csillagászati összegre büntették az FK Csíkszeredát

Ismét pénzbírsággal sújtotta a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága az FK Csíkszereda együttesét. A Szuperligában szereplő Hargita megyei klub ezúttal minden korábbinál magasabb összeget köteles befizetni.

Megdobták Kovács Istvánt és a magyarokat gyalázták a Dinamo ultrái

Nem a pályán történtek miatt marad emlékezetes a Dinamo és U Craiova közötti fociderbi. A fővárosi ultrák ezúttal sem fogták vissza magukat: megdobálták a mérkőzést vezető Kovács Istvánt, és sokadszorra is kiutasították a magyarokat az országból.

Székelyhon

Luxusautók frontális ütközése: egy üzletember életét vesztette, egy terhes nőt helikopterrel vittek kórházba

Egy 45 éves férfi életét vesztette és ketten megsérültek kedden egy közúti balesetben a 24-es országúton, Iași megyében. Két autó ütközött össze frontálisan, az egyik sérültet, egy terhes nőt helikopterrel vittek kórházba.

`
Krónika

Tánczos elárulta, mikor gondolkodik el az RMDSZ a kormányból való kilépésen

Az RMDSZ a kormány tagjaként jobban ki tudja használni potenciálját, mint ellenzékben, de eljöhet egy pont, amikor elgondolkodik a koalícióból való kilépésen – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Krónika

Szemtanúkat keres a rendőrség a kolozsvári buszon történt magyarellenes támadás ügyében

Rendőrségi eljárás indult egy kolozsvári buszon történt incidens miatt, amely során magyarul beszélő fiatalokat ért verbális támadás. Az ügyben gyűlöletkeltés gyanújával vizsgálódnak a hatóságok, szemtanúkat keresnek.

Főtér

Az e-személyivel rendelkezők ingyen utaznak a tömegközlekedésen, mert az ellenőrök tehetetlenek

És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.

Ez is érdekelheti

Olasz és svájci diadalok, román és magyar helytállás a téli olimpia első szerdáján

A milánói-cortinai téli olimpia szerdai napján a román szánkós kettes, Raluca Strămăturaru és Carmen Manolescu kilencedik lett, míg a magyar színekben bemutatkozó Kim Minseok 11. helyen zárt 1000 méteres gyorskorcsolyában.

Norvég aranyérem a férfi sílövők leghosszabb távján

Kisebb meglepetésre a norvég Johan Olav Botn nyerte a férfi sílövők 20 kilométeres versenyszámát kedden a milánói-cortinai téli olimpián. A romániai és a magyar sportolók számára a tisztes helytállás volt a cél.

Veretlenek maradtak a svédek, negyeddöntősök a németek a téli olimpia női hokitornáján

A svéd női jégkorong-válogatott a negyedik mérkőzését is megnyerte a téli olimpián, ezzel veretlenül jutott a negyeddöntőbe, és mögötte a német csapat is bekerült a legjobb nyolc közé.

Remekeltek a csíki és vásárhelyi klubok gyorskorcsolyázói a Jász Kupán

Nyolc dobogós helyezést szereztek a székelyföldi rövidpályás gyorskorcsolyázók a hétvégén Jászberényben megrendezett 10. Jász Kupán. A nemzetközi versenyen több korosztályban is remekeltek a Hargita és Maros megyei klubok.

Családias légkör, kiváló feltételek – a székelyföldiek tapasztalatai a téli olimpián

Családias hangulat, kiváló körülmények és történelmi bemutatkozás Livignóban: a székelyföldi hódeszkások közül Mandel Kata és Kinda Géza mesélt a Székely Sportnak a milánói-cortinai téli olimpia egyik helyszínéről, az első tapasztalatokról.

Német diadal a síugróknál, az utolsók között a romániai versenyzők

A német Philipp Raimund nyerte a férfi síugrók normálsáncos versenyét a milánói-cortinai téli olimpián, ahol a két romániai versenyző a mezőny utolsó felében végzett. A női szánkósok versenyén is epizódszerep jutott Románia képviselőjének.

Alakul a negyeddöntős mezőny az olimpiai női jégkorongtornán

Még csak egy versenynap maradt hátra a milánói-cortinai téli olimpia női jégkorongtornájának alapszakaszából, és már körvonalazódik a negyeddöntős program.

Taroltak a csíki alpesi sízők a Mini Román Kupa második fordulóján

Sikeres hétvégét zártak a Csíkszeredai Kidssport SE fiatal alpesi sízői a sportág Mini Román Kupájának második fordulóján. Brassópojánán három arany-, két ezüst- és két bronzérmet szereztek, több korosztályban is biztató formát mutatva.

Európa északi peremén jutott a legjobb ötven közé Szép Zoltán

Újabb világkupapontokat szerzett a hétvégén a svédországi Luleåban megrendezett sítájfutó futamokon a Csíkszeredai VSK színeiben képviselő Szép Zoltán.

A mezőny második felében végeztek a szánkósok és a sífutók a téli olimpián

A sífutásban és a szánkósok versenyeiben voltak érdekeltek a romániai és a magyar sportolók a milánói-cortinai téli olimpia második versenynapján. Mindkét sportágban a mezőny második felében végeztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!