Szent György napjától, 2025. április 24-étől új vezetősége van a Román Sí- és Biatlonszövetségnek. A Romániai Országos Sportügynökség (ANS) bukaresti székházában tartott közgyűlés során Puiu Gaspar – aki korábban főtitkárként tevékenykedett – kapta meg a küldöttek bizalmát, hogy a következő négy évben vezesse a szövetséget.
Gaspar mellett az új igazgatótanács tagjai lettek: Lucian Cazacu, Márton Simon és Florin Pelin (alelnökök), valamint Andreea Toma, Dana Cojocea, Ștefan Urs és Ovidiu Gîrbacea (tanácstagok). A főtitkári tisztséget Constantin Andrei tölti be.
Gaspar a több mint húsz évig hivatalban lévő Dan Gheorghe Mihoc utódja lett.
Kinevezése után kijelentette, megtiszteltetés és felelősség számára, hogy átveheti a Román Sí- és Biatlonszövetség vezetését. „Sok kihívás áll előttünk, például a sportinfrastruktúra fejlesztése és a teljesítményalapú sportkultúra megerősítése. Ugyanakkor növekszik az érdeklődés a téli sportok iránt, és a hatóságok, illetve a magánszektor bevonása lehetőséget ad arra, hogy előrelépjünk. Eltökélt szándékom, hogy támogassam a sportolókat, akik a csúcsra törekednek” – jelentette ki az új elnök.
Puiu Gaspar megjegyezte, akár az önkormányzatokkal, a magánszektorral vagy a nemzetközi szövetségekkel való együttműködésről van szó, szilárdan hiszi, hogy csak közös erőfeszítéssel teremthetik meg azokat a feltételeket, amelyek révén Románia meghatározó szereplő lehet a nemzetközi versenyeken.
„Köszönöm a belém vetett bizalmat. Meggyőződésem, hogy az új igazgatótanáccsal együtt fontos lépéseket teszünk előre Románia sportközösségének javára” – tette hozzá.
A közgyűlés végén Puiu Gaspar javaslatára a szövetség tiszteletbeli elnöki címét Dan Gheorghe Mihoc kapta meg, aki 1998 óta állt az FRSB élén.
A csíkszeredai Márton Simon testnevelő tanár és biatlonedző, szakvezetőként hat olimpián, illetve több tucat világbajnokságon és világkupán irányította a román női biatlonválogatottat. A Csíkszeredai ISK korábbi igazgatójaként számos fejlesztést kezdeményezett és valósított meg.
Nagyon fontosnak tartottam, hogy a mi régiónknak is legyen képviselete Bukarestben. Ha eredmények szempontjából a székelyföldi sportolók élen járnak, akkor legyen képviselőjük a szövetség döntéshozatalában is”.
Az új vezetőség egyik fő célkitűzése a közelgő két nagy nemzetközi eseményre való felkészülés: a 2026-os téli olimpiára és a 2027-es, Romániában esedékes Európai Téli Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF).
„Jó úton halad a két hódeszkás lány, Mandel Kata és Bartalis Henrietta olimpiai kvalifikációja. Remélem, hogy biatlonban, sífutásban, síugrásban és alpesi síben is lesznek képviselőink a jövő februárban esedékes olaszországi ötkarikás játékokon” – mondta Márton Simon a Székely Sportnak.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!