Sérülés után tért vissza a még ifjúsági Barta Nóra, akinek felkészülését számos más akadály is nehezítette. A Csíkszeredai ISK versenyzője, Kalamár Zsolt edző tanítványa a 30 fős mezőnyben 500 méteren a 23., 1000 méteren a 27., 1500 méteren pedig a 28. helyen végzett.
„Karrierem első felnőtt Európa-bajnokságán vettem részt, amelyet Németországban, január 17-19. között Drezdában rendeztek meg. Az ide vezető út, hogy versenyezzek, nagyon nehéz volt – anyagilag, mentálisan és fizikailag is.

Próbáltam a sérülésemből minél hamarabb felépülni, és minden erőmet a felkészülésbe fektetni. Az edzőm és a családom támogatásával sikeresnek mondhatom a felkészülésem. Úgy utaztam ki erre a versenyre, hogy tudtam jól, ifiként és a sérülések miatt nincs sok esélyem jó helyezésre, de próbáltam kihozni magamból a maximumot.

Egyetlen támogató állt mellém, az Amigo cégcsoportnak köszönhetem, hogy képviselhettem Romániát az Európa-bajnokságon” – nyilatkozta Barta Nóra a Székely Sportnak.
Kalamár Zsolt, a székelyföldi sportoló edzője elmondta nem könnyű ifiként egy felnőtt Eb-n elindulni: „Sokat lehet tanulni, tapasztalatot szerezni. Voltak hibák a versenyzésében, de benne van ilyenkor, mert nagy volt az izgalom. Az 1000 méteres távon korizott a legjobban, tetszett, amit láttam.

Hosszú út áll még előtte, készülünk tovább, részt szeretnénk venni a február 27. és március 2. közötti zajló ifjúsági világbajnokságon, amelynek helyszíne a kanadai Quebec lesz”.
A magyar csapat egy arannyal és két ezüsttel a harmadik helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai Európa-bajnokságának éremtáblázatán. Az élen az olaszok zártak, akik négy számban is diadalmaskodtak, az éremtáblázat második helyét pedig Hollandia foglalta el három arany- és három ezüstéremmel.

Jászapáti Petra 500 méteren sporttörténelmi aranyérmet nyert vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai Európa-bajnokságán. A 26 éves szegedi versenyző a nők között az első magyar egyéni kontinensbajnoki címet szerezte meg, ugyanis korábban csak a női váltó tudott diadalmaskodni még 2009-ben. Az ezüstérmes csapat tagjai: Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra, Sziliczei-Német Rebeka és Somodi Maja.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!