Józsa Csongor

Sportesemények a tévében

Focimeccsek, összecsapás az Erste Ligában – a keddi sportműsor

Nem csak az angoloknál rendeznek bajnoki találkozókat, belga, skót és szaúdi mérkőzések is vannak a kínálatban. Egy hokimeccs is lesz.

Hirdetés
Sportesemények a tévében

Pár focimeccs a karácsonyfa alá – a vasárnapi sportműsor

Van, ahol ezen a nap is mérkőzéseket rendeznek. Skót, angol és török bajnoki találkozókat játsszanak.

Sepsi-SIC

Két székelyföldi futsalcsapat a legjobbak között, egy még odakerülhet

Hat gárda szerzett jogot az Elit Ligában való részvételre, további két együttes kilétét pedig a rájátszás után tudjuk meg.

Sepsi OSK

Felsőházi rájátszást érő helyen vonul a téli vakációra a Sepsi OSK

Korán kapott gólt a sepsiszentgyörgyi együttes az erdélyi focipárharcban. Végig szaladtak az eredmény után a piros-fehérek, végül ponttal térnek haza Nagyszebenből.

Sportesemények a tévében

Pályán a Sepsi OSK, kolozsvári fociderbi – a csütörtöki sportműsor

Nagyszebenben zárja a naptári évet a sepsiszentgyörgyi együttes. A CFR az U-t fogadja a kincses város csapatainak összecsapásán.

Hirdetés
Asztalitenisz

Kapaszkodott az ISK-SZAK, a Steaua fiataljai pontosabbak voltak

Szoros párharcot játszott a címvédővel a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy visszajön a meccsbe a székelyföldi gárda, de aztán érvényesítette a papírformát a Bukaresti Steaua.

Magyar labdarúgó-válogatott

Fortuna istennő kegyei kellenek a foci Eb-jegyekhez

Több mint szerencsésnek mondhatja magát majd az a szurkoló, aki ott lesz a júniusi labdarúgó Európa-bajnokság magyar és román találkozóin. Temérdek számú jegyigénylés futott be.

Székelyudvarhelyi ISK

Dobogóra álltak az udvarhelyi ifi asztaliteniszezők

A vajdasági Újvidékre utaztak a Székelyudvarhelyi ISK aszteliteniszezői. Egészen jól ment a játék a csapatnak.

Sepsi OSK

Hol telel ki a Sepsi OSK?

Roppant sűrű a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának mezőnye. A Sepsi OSK most éppen benne van az első hat között. Alakulhat jól, de rosszul is számukra az évzáró.

Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Elmarad az udvarhelyi asztaliteniszezők egyik bajnoki meccse

A menetrend alapján egymás után két hazai találkozót játszott volna a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Csak a bajnok érkezik a városi sportcsarnokba.

2. Liga

Az új ifiszabály bevezetésére – Sepsi OSK: inkább ne; FK Csíkszereda: jöhet

Újítással állt elő a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke. Szabálymódosítást indítványoz, amely az első- és másodosztályos klubokat érinti. Különböző álláspontok, másként vélekedik ennek esetleges bevezetéséről a két székelyföldi fociklub vezetője.

Sportesemények a tévében

Megtudjuk a BL-nyolcaddöntők párosításait – a hétfői sportműsor

Sorsolnak a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában. Egy mérkőzést rendeznek a labdarúgó Szuperligában. Téli sportok, röplabda és kosárlabda a programon.

Sportesemények a tévében

Téli sportok, kézivébé, focimeccsek – a pénteki sportműsor

Több téli sportágban is világkupát rendeznek. A helyosztók és az elődöntők napja a női kézilabda-világbajnokságon. Két Szuperliga-meccset is játszanak.

Székelyudvarhelyi VSK

A felén már túl van, de a rögösebb út csak most következik a VSK Székelyudvarhely számára

Viszonylag tükörsimán tudta le a férfi kézilabda A osztály alapszakaszát a székelyföldi csapat. Értékelték az őszi idényt, előrevetítettük, mi vár rájuk a folytatásban.

Román teremlabdarúgó-válogatott

Nem nézi jó szemmel a honosítást a volt szövetségi kapitány

Két ízben vezette a román teremlabdarúgó-válogatottat, a sportág megjelenése óta csak az országban vállalt feladatot különböző együtteseknél. Szerinte a helyi sportolóknak nagyobb teret kellene adni.

Sepsi OSK

Három Sepsi OSK-gól kellett idegenből a három ponthoz

Az új edzővel a kispadon újból megtalálták a Sepsi OSK játékosai a góllövő cipőjüket. Kellett is, mert a Galaci Oțelul a legvégsőkig harcolt. Újból képben a felsőházi rájátszás a labdarúgó élvonalban.

Sportesemények a tévében

Sepsi OSK-meccs, BL-csoportkör, kézivébé – a keddi sportműsor

A Sepsi OSK találkozója zárja a labdarúgó Szuperliga 19. fordulóját, idegenben vendégszerepel a háromszéki együttes. Négy csoportban pontot tesznek a Bajnokok Ligája csoportkörére. Elkezdődik a kieséses szakasz a női kézilabda-világbajnokságon.

Székelyudvarhelyi VSK

Tudja, kikkel játszik a feljutásért a VSK Székelyudvarhely

Zárult az alapszakasz a férfi kézilabda másodosztályban. A székelyudvarhelyi együttes megnyerte csoportját, számukra egy újabb bajnokság indul jövő évben.

Hirdetés