Szerdától vasárnapig Bukarestben rendezik az U13-as korosztály asztalitenisz Európa-bajnokságát. Három versenyszámban osztanak aranyérmeket, a romániai együttes egyik játékosa és szövetségi kapitánya székelyudvarhelyi, Toró Dávid és György István.
Egy hete már a helyszínen, a fővárosi sportcsarnokban hangol mind a lány, mind a fiú együttes. A Nadalia Ionașcu, Maya Madar, Kariss Șerban, Andrei Bădescu, Alexandru Pop és Toró Dávid összetételű gárdát a György-Andreea Zanfir duó irányítja.
Ezen korcsoport számára ez lesz a második kontinenstorna az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) égisze alatt. Egy évvel ezelőtt Zágrábban már ott volt a székelyudvarhelyi játékos és trénere. Akkor vegyescsapatban tizenegyedikek lettek, Toró párosban a legjobb 16, egyéniben pedig a legjobb 32 között búcsúzott.
„Nagyon sok versenyen, világ- és Európa-kupán voltunk az elmúlt évben. A szövetség nem csak azzal vállalt nagyot, hogy a szervező, hanem mindent megadtak nekünk, hogy igazán eredményesen tudjunk itthon szerepelni.
– mondta el a Székely Sport megkeresésére György István, az U13-as romániai válogatott székelyudvarhelyi szövetségi kapitánya.
Székelyudvarhelyi asztaliteniszezőként legutóbb György Szilárd volt korosztályos Eb-n, ő a legnagyobb sikerét 1998-ban könyvelte el, amikor Olaszországban megnyerték a csapatban a kontinesviadalt.
Az U13-as Európa-bajnokság a csapatversennyel indul, amit a vegyespáros és az egyéni megmérettetés követ. Az eseményt élőben közvetíti az ETTU TV.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!