Hirdetés

Bemelegítésnek három Eb-pontot szállított Toró Dávid

A székelyudvarhelyi Toró Dávid második korosztályos kontinestornáján szerepel
Fotó: Facebook/frtmromania

2024. május 22., 18:02

A csapatversennyel indult az U13-as korosztály számára kiírt bukaresti asztalitenisz Európa-bajnokság. Nem jelentett gondot az első hopp a székelyföldi játékos és edzőt a soraiban tudó házigazdáknak.

2024. május 22., 18:02

Csendes szerdai nap a fővárosi parkban, a gyerekeknek fenntartott játszóhelyek szinte üresek, az óriáskerék sem működik. Két lépéssel arrébb a sportcsarnokban egymást érik a meccsek, itt rendezik az U13-as korosztály számára kiírt asztalitenisz Európa-bajnokságot. A romániai keretben egy székelyudvarhelyi játékossal, Toró Dáviddal, illetve edzőjével, György Istvánnal.

Hirdetés

Reggel a Montenegró elleni mérkőzés volt az első a házigazdák számára. Ez volt papíron a könnyebb ellenfél a kettő közül. Ezen a szinten a csapatversenyek vegyespárossal kezdődnek, aztán négy egyes követi ezt, ahol felváltva játszanak a lányok és a fiúk.

A Toró Dávid-Maya Madar duó kissé álmosan indított, fokozatosan emelte a ritmust, egy szettet engedélyezett az ellenlábasnak, az utolsó két játszmát pedig 4-re és 2-re húzták be.

Az egyesekkel sem adódott túl sok gondja a György István és Andreea Zamfir által irányított házigazdáknak. A sort a székelyudvarhelyi asztaliteniszező zárta, nagyon simán, 3–0-ra diadalmaskodott Milan Vucetic ellen, ahogy a romániai csapat is 5–0-ra nyert.

Az ukránok már más „kávéház”, ők vártak a romániai együttesre kora délután. Az edző duó nem cserélt, Toró és Madar ezúttal az első szettet elveszítette, gyorsan egyenlítettek, aztán az irtó fontos harmadikat 14–12-re hozták. A negyedik már nem sok izgalmat hozott, megvolt az első pont.

„Ez volt a párharcot eldöntő meccs. Amennyiben ez elmegy, akkor teljesen más lelki állapottal folytatjuk, lehet, hogy épp ennyire sima nem lett volna”

– fejtette ki gyorsan álláspontját a Székely Sportnak György István, az U13-as romániai válogatott egyik szövetségi kapitánya.

A romániai vegyespáros •  Fotó: Facebook/frtmromania Galéria

A romániai vegyespáros
Fotó: Facebook/frtmromania

Itt is az utolsó találkozót a Székelyudvarhelyi ISK asztaliteniszezője, Toró Dávid játszotta Vologyimir Nevizsin ellen. Elúszni látszott a mérkőzés, 2–0-ra vezetett az ukrán sportoló, ráadásul a harmadik játszmában 6–3 állt a neve mellett. Egy időkéréssel valamelyest rendezte a sorokat a fiatal asztaliteniszező, megfordította és megnyerte ezt a szettet.

Az összecsapást viszont már nem tudta, de így sem volt túl nagy baj, ugyanis a romániai gárda 4–1-re nyert összesítésben, ott van a csütörtöki középdöntőben.

„Ezen az utóbbi meccsen kikaptam, pedig úgy éreztem, hogy jól játszottam. Összességében az egész napos teljesítményem rendben volt. Jó kis bemelegítés volt ez, mert a neheze még ránk vár” – fejtette ki a Székely Sportnak a 13 éves Toró Dávid.

Csütörtökön következik a középdöntő a csapatversenyben, itt másik három együttest kapnak ellenfélként, az első kettő jut a kieséses szakaszba. Pénteken a vegyespárosoké a terep, szombat-vasárnap pedig az egyéni küzdelmek jönnek a bukaresti sportcsarnokban.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!