Az utolsó szakaszához, a négyes döntőhöz érkezett a teremlabdarúgó U19-es Elit Liga. A csoportkör, a rájátszás után négy együttes maradt talpon, köztük két székelyföldi gárda: a házigazda Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, illetve az utóbbi két idény címvédője, a Futsal Klub Székelyudvarhely.
Miután előbbiek megnyerték csoportjukat a play-offban, utóbbiak pedig második lettek a Kolozsvári Clujana mellett, így az elődöntőben farkasszemet néznek, egyikük biztosan finálét játszik.
Ebben az évadban a háromszékiek mindössze két tétmeccsen szenvedtek vereséget, mindkétszer az FK Székelyudvarhely verte meg őket. Előbb az alapszakaszban 8–4-re, majd a Román Kupában március elején 4–1-re maradtak alul. Egyszer viszont sikerült megverniük a címvédőt, a csoportkörben 5–4-re.
„Az utolsó bajnokira az alsóházi rájátszásban azért is vittünk kevesebb felnőttet, hogy inkább a fiatalok kapjanak lehetőséget. Úgy gondolom mindenki kiválóan teljesített, a legjobb tudása szerint.
Ilyenkor már nincsenek könnyű ellenfelek, de a fiúk felkészültek és izgatottan várjuk a mérkőzéseket” – nyilatkozta a Székely Sportnak a Sepsi-SIC másodedzője, Mánya Szabolcs.
Az FK Székelyudvarhely trénere, Jakab Zoltán reméli, hogy az ificsapat szereplése valamelyest gyógyír lehet a klub idei teljesítményére, miután a felnőttek lecsúsztak a dobogóról, a negyedik helyen zártak.
„A Román Kupában döntőt játszottunk, az elődöntőben nyernünk kell, hogy ott lehessünk a fináléban. Idén kétszer legyőztünk a Sepsi-SIC-et, igaz mindkétszer hazai környezetben. A mi együttesünkben benne van, hogy megnyerjük ezt a meccset ellenük.
Nagy tett lenne, amennyiben zsinórban harmadszor elhódítanánk az ifikkel az országos serleget” – fejtette ki az FK edzője.
A mérkőzéseket a tervek szerint élőben közvetíti a FRF TV.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!