HIRDETÉS

Könnyűszerrel visszajutott az élvonalba a VSK Székelyudvarhely, az új keretet építik

Fotó: László Ildikó

Igazából nem volt ellenfelük, alig hullajtottak pontokat, meggyőző fölénnyel nyerték a kiírást, jövőre pedig a legjobbak között szerepelnek ismért a székelyföldi férfi kézilabdázók.

Szűk egy héttel ezelőtt a szurkolókkal együtt ünnepelt a VSK Székelyudvarhely. Az együttes megnyerte a férfi kézilabda A osztály 2023–2024-es kiírását, feljutott a Bölények Ligájába. Onnan, ahonnan egy évvel ezelőtt kiesett. Nagyon simán jutottak vissza.

HIRDETÉS

„Úgy tartottuk meg az élvonaltól búcsúzó keret játékosait, hogy gyorsan visszakerüljünk a Bölények Ligájába A feljutás az biztos volt. Nem csak egy év volt a projekt, hanem most lejárt abból egy idény. A terv végén az áll, hogy újabb egy szezon múlva bennmaradjunk az élvonalban.

Sipos Lóránt •  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Sipos Lóránt
Fotó: Erdély Bálint Előd

Tehát, az első lépést sikerrel vettük. Nem véletlenül, jól fel volt építve, a csapat is remekül fejlődött, voltak egyénileg is kiemelkedő teljesítmények. Már hetekkel a bajnokság vége előtt feljutottunk, megnyertük az A osztályt.

Ez azt igazolja, hogy jól terveztünk, meg is köszönöm a játékosoknak a hozzáállását, mert összességében azért nem volt olyan könnyű ez az évad

– összegzett a Székely Sportnak a VSK Székelyudvarhely edzője, Sipos Lóránt.

Az eredmények valóban őket igazolják, a csoportkörben egyetlen találkozót veszítettek el, a rájátszás felsőházában pedig csak egy döntetlent jegyeztek. A további meccseken rendre győzelemmel hagyták el a játékteret.

Arra a kérdésre, hogy van-e hiányérzet benne, amennyiben visszatekint a lejárt szezonra, így válaszolt: „A Székely Medvék szurkolótábora jobban kitarthatott volna mellettünk. Azért külön öröm, hogy helyükre a Székely Bocsok érkeztek, többnyire fiatalokból összeverbuválódott egy olyan szurkolótábor, amelyik a nehéz pillanatokban átsegítette a csapatot a hullámvölgyeken”.

A Székely Bocsok •  Fotó: László Ildikó Galéria

A Székely Bocsok
Fotó: László Ildikó

A jövő idény keretét már elkezdték építeni. „A legfontosabb, hogy ha még kicsit későre is, de a gazdasági háttér rendeződött, elkezdtük kialakítani a csapatot. A tavalyi hibánkból szeretnénk tanulni, akkor úgy-e nem sikerült bennmaradni az élvonalban. Lesz jövés-menés, vannak, akik maradnak, vannak, akiktől elbúcsúzunk.

Azt is elmondhatom, hogy lesznek hazaérkezők is, ha minden a terveink szerint alakul. Folyamatban vannak a tárgyalások, valószínűleg, hogy hamarosan be is jelenthetjük, hogy kik lesznek az új igazolásaink”

– árulta el a tréner.

A díjátadásnál az érmeket és az emlékplakettet a Román Kézilabda-szövetség alelnöke, Sorin Dinu nyújtotta át. A vezető nem ismeretlen a sportág kedvelőinek, többször játékvezetőként látogatott a városi sportcsarnokba. „A férfiaknál sokkal erősebb volt az A osztályos felsőházi rájátszás, mint a nőknél. Nagyon úgy fest, ezt a versenykiírást meg is tartjuk.

Sorin Dinu adta át a bajnoknak járó érmeket •  Fotó: Józsa Csongor Galéria

Sorin Dinu adta át a bajnoknak járó érmeket
Fotó: Józsa Csongor

Az, hogy Székelyudvarhely visszatér a Bölények Ligájába, az egy normális lépés, itt a kézilabdát nagyon szeretik, hagyománya van, remélem, hogy a sportcsarnok lelátói megtelnek, telt ház előtt játszhat majd a csapat az élvonalban”

– nyilatkozta.

Az A osztályból a székelyudvarhelyi együttes mellett a CSM Alexandria jutott fel egyenes ágon. A Fogarasi VSK és a Nagyváradi VSK még osztályozót játszik, egy tornán két élvonalbeli gárdával csapnak össze, a Bukaresti Steauával és a CSM Vaslui-jal.

Intő jel, hogy ezúttal is azon két klub búcsúzott az első osztálytól – a Segesvári CSM és a Kolozsvári U –, akik tavaly feljutottak. Azaz, igencsak nagy a különbség a két szint között.

Az együttes egyik irányítója, a székelyudvarhelyi születésű Katona Tamás az első pillanattól a VSK Székelyudvarhely keretének tagja volt, az egy évvel ezelőtti élvonalbeli csapatban is helyet kapott. „Mindenki kivette a részét a munkából, kemény szezonon vagyunk túl. Egy találkozón botlottunk, az benne van a sportban. Teljesen megérdemelt a bajnoki címünk, várjuk az új szezont ismét a legjobbak között. Nem volt épp annyira könnyű ez az idény, voltak nehézségeink, de mindent megoldottunk.

Katona Tamás •  Fotó: László Ildikó Galéria

Katona Tamás
Fotó: László Ildikó

Mi voltunk a legfelkészültebb csapat, egyénileg is mi voltunk a legerősebbek, a legjobb képességű gárda. Munka is volt benne rendesen.

Ami meg a jövő szezont illeti, van egy jó alap, amire lehet építeni, kíváncsian várom, hogy milyen lesz a mezőny, remélem, hogy ezúttal megragadhatunk a Bölények Ligájában” – fejtette ki a játékos.

•  Fotó: Józsa Csongor Galéria

Fotó: Józsa Csongor

A klubvezetőségnek és a szakmai stábnak ezek a hetek nagyon nehezek, hiszen az új keret kialakításán dolgoznak. A sportolók kis pihenőre mennek, az élvonal az elmúlt éveket véve alapul augusztus végén, szeptember elején kezdődik.

A VSK Székelyudvarhely kerete a 2023–2024-es idényben

Kapusok: Varó Lajos, Jobb Lőrinc, Bogos Dávid.
Mezőnyjátékosok: Tornai Balázs, Szász Előd, Paul Oargă, Komporály Attila, Katona Tamás, Feliciano Couveiro, Lőrincz Botond, Balsa Stevovic, Menyhárt Barna, Szabó Lóránt, Csibi Hunor, Mohamed Fedila, Putnoky Szabolcs, Demeter Mátyás, Szabó Hunor, Tódor Krisztián, Máté Zalán, Lurcza Dávid.
Szakmai stáb: Sipos Lóránt (edző), Palatka Barna (segédedző), Nagy Sándor (erőnléti edző), András Attila (kinetoterapeuta), Győri István (csapatmenedzser).
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Nagyot bakizott a Sepsi OSK kapusa, kicsikarta ellenük a döntetlent az 2. Liga újonca

Sok helyzetet elpuskázott a sepsiszentgyörgyi együttes saját közönsége előtt. A Besztercei Gloria egy ajándékba kapott góllal kiegyenlített, így pontokat hullajtott a háromszéki gárda.

A legvégén büntetőt vétett, így is veretlen maradt az FK Csíkszereda (videóval)

Mozgalmasabb első felvonást követően a második már visszafogottabb játékot hozott. Megvolt az esélye az FK Csíkszeredának, hogy megszerezze harmadik diadalát az élvonalban, de a kapufáról kifele pattant a labda a tizenegyesnél a Petrolul Ploiești ellen.

Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

`
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Ez is érdekelheti

Alaposan rászámoltak ellenfelükre a Sepsi-SIC kézilabdázói

Könnyed győzelmet arattak a Sepsi–SIC kézilabdázói a női másodosztályos pontvadászat 5. fordulójában, a sepsiszentgyörgyiek a Besztercei CNOPJ (Ifjúsági Olimpiai Központ) vendégeként diadalmaskodtak.

Gólcsend a hajrában, búcsúzott a kupakiírástól a VSK Székelyudvarhely

A legtöbbször döntetlent mutatott az eredményjelző a két másodosztályú férfi kézilabdacsapat összecsapásán. A végét jobban bírta a Nagyváradi VSK, kiejtette az udvarhelyieket.

Megszakadt a VSK Székelyudvarhely győzelmi sorozata

Vasárnap délután rangadót rendeztek a férfi kézilabda A osztály A csoportjában, a két hibátlan mérleggel rendelkező együttes csapott össze, a VSK Székelyudvarhely a Vidombáki CSO-hoz látogatott.

Eddig jól ment, az első komoly teszt előtt áll a VSK Székelyudvarhely

Ötből öt győzelmet gyűjtött be a férfi kézilabda A osztályban a VSK Székelyudvarhely, és ezzel vezeti az A csoportot. A Palatka Barna által irányított együttes a másik százszázalékos ellenfelével néz farkasszemet.

Duplájára nőtt a csapatok száma a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságban

Tíz csapat részvételével, két csoportban rajtol a 2025–2026-os Hargita megyei női kézilabda-bajnokság. A mezőnyt földrajzi alapon osztották fel, az alapszakasz teremtorna rendszerben kezdődik, majd rájátszás követi.

A szünet után állva hagyta ellenfelét, zsinórban harmadszor győzött a Sepsi-SIC

Sorozatban a harmadik mérkőzésén diadalmaskodott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban, második félidei kiemelkedő játékának köszönhetően múlta felül a Județean Prahova együttesét.

Csak tízgólos különbséggel képes nyerni a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Folytatja hibátlan menetelését a szezon elején a Marosvásárhelyi VSK a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban, a 4. fordulóban is tíz góllal győzött a Nagydisznódi Măgura vendégeként.

Továbbra is megállíthatatlan: ötödik győzelmét aratta a VSK Székelyudvarhely

Remekül szerepel eddig a férfi másodosztályú kézilabda-bajnokságban a VSK Székelyudvarhely, amely továbbra is hibátlan mérleggel áll a tabella élén. Az ötödik fordulóban a Jászvásári Poli sem tudta megállítani a Hargita megyei együttest.

Felszabadultan játszott, nagyarányú győzelmet aratott a Hargita KK

Megszerezte első győzelmét a női kézilabda másodosztály idei idényében a Székelyudvarhelyi Hargita KK, amely csütörtök este kiváló teljesítménnyel múlta felül a Besztercei CNOPJ együttesét, így otthon tarthatta mindhárom pontot.

Drasztikus eltiltást kapott a bántalmazó román szövetségi kapitány

Komoly büntetést kapott George Buricea, a román férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki klubcsapata, a Temesvári Poli legutóbbi bajnokiján volt meggondolatlan: a CSM Vaslui elleni mérkőzésen megütötte saját játékosát, Zoran Nikolicot.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!