Három nap alatt átmentek a tavaszon, nyáron, őszön és a télen is a Hargita Rali versenyzői. Új pályákon, más lebonyolítású volt a térség egyik legnépszerűbb autósport megmérettetése.
Kétség sem fér hozzá, hogy a székely sport egyik legnagyobb alakja Kicsid Gábor kézilabdázó, aki az 1970-es években világverő román válogatott egyik alapemberének számított. A legendás sportembert mindennapjairól és emlékeiről faggattuk.
Idén a tizenötödik kiadásához érkezett a Tusnád Maraton, a nagy népszerűségnek örvendő sporteseményt május 10-én rendezik. A verseny egyediségéről, különlegességeiről, hangulatáról Nemes Zoltán főszervezővel beszélgettünk.
Kézdivásárhelyen közel tízéves hagyománnyal büszkélkedik a rendkívül látványos, ámde aprólékos munkát igénylő műkorcsolya, amelyben sajátos eleganciával ötvöződik a művészet és a sport. Bemutatjuk a KSE műkorcsolya-szakosztályát.
Hatéves korában kapta az első fényképezőgépét. Három éve komolyan kezdett fotózni, sportfotóját nemrég a világ legjobb 150 fényképe közé választották be. A CFR hivatalos fotósa, noha még csak 12. osztályos diák Kolozsváron. Horváth Tamással beszélgettünk.
A Csíkszeredai Sportklub korábbi legendájával, a csapatot öt szezonon át erősítő Andrej Szergejevics Taratuhinnal beszélgettünk a jégkorong Erste Liga elődöntőjének negyedik mérkőzését megelőzően.
Novák Károly Eduárdot március derekán választották meg az Országos Paralimpiai Bizottság elnökének. Románia első paralimpiai bajnoka a Székely Sportnak adott exkluzív interjújában beszélt az új munkakörét érintő legsürgetőbb teendőkről, terveiről.
Ha egyszer történik meg áramkimaradás, a véletlen számlájára írható. Ha ez megismétlődik, akkor már rendszerhibáról beszélhetünk. Nagyjából ez jutott eszembe a törökök elleni meccseket követően.
Jó atléta mögött jó edző áll – szokták mondani, ahogy az is elterjedt a köztudatban, hogy jókora adag megszállottság szükséges az atlétikához. Hogy ez mennyire igaz, kiderül a Sepsi ISK edzőjével, Horovitz Hannával készült beszélgetésből.
Hajszállal maradt le a Háromszéki Ágyúsok jégkorongcsapata a bajnoki négyes döntőről, Kertész Zoltán alakulata 18 győzelemmel és 18 vereséggel az ötödik helyen zárta az alapszakaszt. Miklós Ervin klubelnököt kértük, értékelje az idei szezont.
Esélyegyenlőség ide vagy oda, továbbra is valós problémának számít, hogy alacsonyabb a női sport presztízse és a női sportolók jóval kevesebbet keresnek férfi társaiknál. Erről kérdeztük Biszak Boglárka kosárlabdázót és Geréd Erika labdarúgót.
Életre szóló barátságokat kötött a jégen, és olyan tudást szerzett, ami meghatározta életét. Nemrég bejelentett visszavonulása kapcsán Popescu Magdolnával, a Csíkszeredai Sportklub női szakágának oszlopos tagjával beszélgettünk.
A Sepsi OSK-nál kölcsönben játszó Omar El-Sawy is szerepel a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) által felállított listán, amelyen azok a labdarúgók találhatók, akik az utóbbi időben a legnagyobb fejlődésen mentek keresztül a Szuperligában.
Csapatépítés, identitáserősítés, utánpótlás- és tudásfejlesztés, és sok más feladat jelenti a sportigazgató szerteágazó tevékenységi körét a Gyergyói Hoki Klubnál. Szilassy Zoltán célkitűzése a magyar hoki legmodernebb klubjává tenni a GYHK-t.
Egy olyan fociszabályt értelmeztek újjá, amelyikről tudtunk, de igazából nem láttuk, hogy alkalmazták volna azt a mérkőzéseken. Nyártól nem fetrenghet sokáig a hálóőr a labdán.
A kézdivásárhelyi Márton Hunor tavaly július óta tölti be a német harmadik vonalban érdekelt SC Riessersee jégkorongcsapatának vezetőedzői funkcióját. Szakértelmének, szorgalmának és elhivatottságának hála nemrég két évvel meghosszabbították szerződését.
Világbajnok vízilabdázó, közgazdász, jogász, a New York-i magyar főkonzulátus volt gazdasági attaséja. Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium meghívott előadójaként járt. Gór-Nagy Miklóssal beszélgettünk vízilabdáról, a sport erejéről és fontosságáról.
Jónak tartja a székelyföldi jégkorong színvonalát a Csíkszeredai Sportklub edzője. Talán az egyetlen hátrány, ami kissé visszatartja a fejlődést, az az, hogy az utánpótlást tekintve nem túl nagy a hokis közösség – vélekedik Kevin Constantine.