Felértékelődött az a hetedik hely – Miklós Edit a téli olimpiákról

– Mi a legkorábbi, meghatározó emléke a téli olimpiákról?

– Gyermekkoromból nem maradt meg semmilyen emlékem, de a 2006-os Salt Lake City-i olimpia azért csalódásként él bennem, mivel román színekben kvalifikáltam magam, de kb. az olimpia előtt egy hónappal elestem, és eltörtem a lábamat, úgyhogy nem tudtam kiutazni.

– Amikor a saját olimpiai szerepléseire gondol, melyek azok a képek vagy érzések, amik eszébe jutnak?

– Mindenképpen Szocsi, a hetedik hely: az az érzés, amikor beértem a célba, és még hatodik voltam, vagy amikor a rajtban állok, és csak én vagyok ott abban a pillanatban, teljesen sikerült kizárni a külvilágot.

– Rendezés, hangulat, versenykörülmények szempontjából Vancouver vagy Szocsi áll önhöz közelebb?

– Hangulat szempontjából Vancouver, viszont a társaság és a körülöttem lévő emberek miatt inkább Szocsi. A vancouveri egy picit jobban meg volt szervezve, és hát az volt az első olimpiám, viszont Szocsiban már a magyar csapattal szerepeltem: volt saját edzőm, teljesen más közeg volt.

– Változott az idő múlásával az, ahogyan a 2014-es hetedik helyére tekint? Mégiscsak ez volt a magyar alpesi sízés valaha volt legjobb olimpiai eredménye.

– Mostanra felértékelődött bennem a hetedik hely. Akkor benne voltam, ezért majdhogynem természetes volt, hogy hetedik lettem. Amióta abbahagytam, és edzősködök is, már sokkal értékesebbnek tűnik nekem ez a hetedik hely, ami tényleg egy kimagasló eredmény. Azonban, ha egy picit belegondolok nemcsak az olimpiai eredményeimbe, hanem a pályafutásom egészére, akkor még inkább mondhatom, hogy komoly eredményeket sikerült annak idején elérnem.

– Mennyire követte a hétvégén zárult milánói–cortinai téli olimpiát?

– Annyira nem, mint amennyire szerettem volna, viszont természetesen egy pár futamot sikerült megnéznem, köztük a lesiklást a lányoknál. Sajnos sem a megnyitót, sem a záróünnepséget nem láttam, de az utolsó nap volt a szabadstílusú síben a női félcső, azt követtem, és nagyon tetszett.

– Ha már lesiklás, milyennek látta az alpesi sí mezőnyét, van olyan tendencia, ami különösen szembetűnő, milyen irányba halad jelenleg ez a sportág?

– Kimagasló eredményt nem láttam, de a technika folyamatosan változik, amitől gyorsabbak lesznek a versenyzők.

– Az olimpia egyik legnagyobb visszhangot kiváltó történése Lindsey Vonn sérülése volt. Mit gondol erről mind szakmai, mind emberi szempontból?

– Ez benne van a pakliban. Ha valaki feláldozza az életét, az egészségét, hogy ő olimpiai bajnok akar lenni, akkor bármikor megtörténhet egy ilyen sérülés. Nem gondolom, hogy ha nem lett volna elszakadva a keresztszalagja, akkor nem történt volna ugyanez, egyik a másikat nem befolyásolja. Úgy gondolom, hogy szokásához híven Vonn egy picit túltolta az egészet.

Sérülésből jött vissza az olasz Federica Brignone is, de ő sokkal nagyobb alázattal dolgozott, magával foglalkozott, aminek meg is lett a gyümölcse: két aranyérmet nyert. Lindsey Vonn esetében mindig nagyobb a körítés, ez idén sem volt másként. Tiszteletre méltó, és nagyon becsülöm, hogy műtéttel vissza tudott jönni, és ezt meg tudta csinálni, de számomra egy picit sok volt a körítés.

– Mit gondol, miért ennyire gyakoriak a komoly sérülések az alpesi síben? Ez a sportág természetéből fakad, vagy a határok folyamatos feszegetése okozza?

– Ha a lesiklásra gondolok, a kevés hó miatt egyre veszélyesebb ez a szám. A vékonyabb hóréteg miatt jobban érvényesül a pályáknak a domborzata: több a hupli, a kidomborodás, így sokkal nehezebb rajtuk csúszni. Amikor sok hó van, akkor el tudják egyenesre húzni, és nincsenek ilyen kicsi dombok, amelyeken az egyensúlyodat elveszítsd.

Ehhez még hozzájön, hogy keményebbek, jegesebbek is a pályák, így a kötéseket is keményebbre kell behúzni, és nem mindig csatol le a síléc. Lindsey Vonn-nal is ez történt, ha olyan ütést kapott volna, akkor lecsatol a léc, és nem tekeredik ki a lába. Mindenképpen a jegesebb pályák számlájára írnám a sérülések számának emelkedését: jobban megfenik a léceket, és sokkal könnyebben belekap az él a kemény pályába, ami el tudja vinni a síző lábát.

– Lehetne biztonságosabbá tenni a sportágat anélkül, hogy az a teljesítmény rovására menne? Hol van az egyensúly?

– Az egyensúlyt a fizikai felkészültségben kell keresni. Úgy tudod az egyensúlyt helyrebillenteni, hogy ha erős vagy: ha kellően erős a fizikális felkészültsége egy sízőnek, akkor bármilyen rossz mozdulatot könnyebben tud korrigálni.

– Melyek ma az alpesi sí legnagyobb kihívásai?

– A hóhiány. Ha lenne megfelelő hómennyiség, akkor mindenki többet tudna helyben edzeni, ami költséghatékonyabb volna, mivel nem kellene annyit külföldre utazni például.

– Mit mond azoknak a fiataloknak, akik tanítványként vagy követőként felnéznek, és példaképet látnak önben?

– Hogy legyenek kitartóak, és dolgozzanak sokat, mert az eredmény később fog megjönni, mint ahogy ők gondolják, ezért muszáj kitartani, de megéri.

– Amennyiben a mai tudásának birtokában újrakezdhetné, változtatna bármin?

– Többet vagy jobban hallgatnék a saját megérzéseimre, nem csak az edzőm iránymutatásaira vagy a tapasztalatára hagyatkoznék, hanem sokkal inkább figyelnék a saját belső érzéseimre. Ha például jobban figyeltem volna a megérzéseimre, akkor nem álltam volna rajthoz 2018-ban azon a versenyen, amelyiken lesérültem: ott éreztem, hogy nem kéne rajthoz álljak, de mivel benne voltam a körforgásban, ezért elindultam. Rossz döntés volt.