Négy évtized a kézilabda szolgálatában – Szerző Árpád edzői pályafutásának öröksége
– Mi a titka annak, hogy négy évtizeden át ugyanannál a klubnál tudott töretlen lelkesedéssel dolgozni?
– Nincs titok, mindig is szerettem a gyerekeket tanítani. Számomra a fizikai képességek fejlesztése mellett a nevelés, a jellem formálása ugyanolyan fontos, de jó szemem van a tehetségek kiválasztására is. Mindig csapatban gondolkodtam, az egyént a csapat szemszögéből közelítettem meg. Ellenkező esetben, akarva nem akarva, azok, akik genetikailag jobban fel van vértezve – gyorsasággal, ügyességgel, térben való tájékozódás képességével – egy idő után kitűnnek az átlagból és mondjuk nem szívesen működnek együtt azokkal, akik ilyen szempontból kevésbé szerencsések. De ha folyamatosan azt hallják, hogy ők egy csapat, akik jóban-rosszban összetartanak, a sok kiszállás, táborozás hatására összebarátkoznak. Értelemszerűen bajnoki mérkőzés esetében a legjobban felkészültek kezdik a mérkőzést, de lehetőséget adunk mindenkinek.
– Hogyan lett önből sporttanár, edző?
– A magyar határ mellett, Bihardiószegen nőttem fel, dolgos, szorgalmas emberek között, kuláknak nyilvánított családban.
Fantasztikus testnevelésóráink voltak Papp Károly tanár úrral, bemelegítés, torna, atlétika, foci, kézilabda, minden belefért az ötven percbe. Líceumba Nagyváradra kerültem, ahol Bíró Ferenc tanár úr igazgatta utamat, naponta jártam edzésre, imádtam a kézilabdát. Innen a bukaresti Testnevelési Főiskolára vezetett az utam, egyből felvettek. Az edzőm javaslatára szóról szóra megtanultam az anatómiakönyvet, mert akkoriban úgy kellett, még a vessző helyét is kellett tudni. Mondták is, hogy menjek orvosira inkább, de hiába.
– Nagyvárad és Bukarest után egyenes út vezetett Szentgyörgyre?
– Bár évfolyammásodikként végeztem és Szatmárra készültem, végül egy óriási bonyodalom miatt mégsem választhattam ezt, Vajdahunyadra kerültem, a feleségem biológia szakosként az én javaslatomra Sepsiszentgyörgyöt választotta. Korábban jártam ott edzőtáborban és nagyon megtetszett a város. Egy év után lemondtam a vajdahunyadi címzetes állásomról és Árapatokon tanítottam egy évet, amely szintén emlékezetes marad számomra, nagyon ügyes gyerekekkel dolgozhattam, majdnem minden megyei döntőn ott voltunk.
1986 óta dolgozom a szentgyörgyi sportiskolánál, közben vezettem egy megyei kézilabda központot, azaz megpróbáltam összefogni a megyéből a tehetséges gyerekeket, azóta is tevékenységem legsikeresebb része az a tehetségkutatás.
Az akarat, a kitartás, a család, hogy milyen környezetben van a gyerek. Lényegtelen dolgokkal nem terhelem a szülőket, amit én meg tudok oldani azt megoldjuk, a feszültséget lehetőleg nem visszük haza. Edzésen két legyet ütünk egy csapásra, a szellemi tevékenység alatt elfáradt idegközpontok ki tudnak kapcsolódni, aki pedig teljesítménysportra született, kiváló kézilabdázó lehet. Lehet. Nem biztos, hogy lesz. Viszont nap mint nap próbára teszi magát, barátkozik, megtanul örülni, megtanul veszíteni, megtanul beilleszkedni, és rengeteg élményben lesz része a kis közösség tagjaként. A sport hozzáadott értéke felbecsülhetetlen.
– És mi kell ahhoz, hogy valakiből kiváló kézilabdázó legyen?
– Elsősorban, hogy fizikai szempontból egészséges legyen, bokasüllyedés, lúdtalp kizáró jellegű, nem muszáj eltanácsolni, de szembesíteni kell a szülőket azzal, hogy más sportágban esetleg sikeresebb lehet. A ruganyosság elengedhetetlen, csakúgy, mint a gyorsaság, térben való tájékozódás. Ma már a kézilabdázók akrobaták, felugranak, elmondják a Miatyánkot, bemutatnak két lövőcselt és utána átejtik a kapuson a labdát. Az én módszerem a megfigyelésre épül, általában azzal kezdem, hogy nagyszünetben megfigyelem a gyerekeket ahogy éppen kergetőznek, ki kit kerget, milyen módszerrel, ki hogyan tud menekülni, szaladni, milyenek a spontán mozgások.
Most, pályafutáson végén is rábukkantam egy őstehetségre, ugyancsak egy kapusra, még kicsi, 2015-ben született. Fontos, hogy a gyerekek rendszeresen járjanak edzésre, kell a jó időbeosztás, de ne vállalják túl magukat! A szülőket dicsérem azért, hogy lehetőséget adnak kicsinyeiknek kipróbálni több sportágat, de egy adott pillanatban a szakemberek véleményére építve le kell horgonyozni egy sportágnál. Kivétel ez alól az úszás, ami életmentő lehet, és Székelyföldön a sízés. Nem szabadna senki sem felnőjön anélkül, hogy ne tanuljon meg sízni.
– Mi a helyzet a kitartással?
– Úgy gondolom, korrektnek kell lenni, a gyerekkel és a környezetével szemben is. Nem feltétlen a kézlabdában elért sikerek lesznek a legértékesebbek számára. Matematikailag nézve sincs lehetősége a legmagasabb szinten kibontakozni annyi játékosnak, ahány edzésre jár. Értelemszerűen nem szabad felesleges nyomás alá helyezni a gyereket, és ez főleg a szülőkre érvényes. A szülőkkel kapcsolatban nagyon egyszerű álláspontom van, természetesen bármikor érdeklődhetnek gyerekük fejlődésével kapcsolatosan, de az én dolgomba csak akkor szólhatnak bele, ha én is elmehetek a munkahelyükre és utasítgathatom őket.
Tilos a saját gyereküket buzdítani a mérkőzésen, vagy az egész csapatot biztatják, vagy senkit. És amikor vége van a mérkőzésnek, 20 percig nem bombázzák őket sem véleménnyel, sem kérdéssel. Azt szoktam javasolni, hogy helyes időbeosztással tanuljon és sportoljon is nagyon jól a gyerek, majd eljön az idő, amikor mérlegelni lehet, hogy milyen pályát választ, mi az, amit szeretne, mi az, amit megbír.
– Mire a legbüszkébb a több mint négy évtizedet átölelő pályafutásából?
– A legnagyobb elégtétel, hogy nap mint nap azt tehettem, amit imádok. Megható pillanat volt számomra az, amikor minden általam felkészített játékosgeneráció képviselői, az igazgató úr és a kollégáim elbúcsúztattak. Büszke vagyok a Rotiş-Nagy Gabriela Kupára, amit már 17 alkalommal szerveztünk meg az utánpótlásnak, és továbbra is meg lesz rendezve minden évben, ez egy fontos örökség. Ezentúl sem szakadok el teljesen a sportcsarnoktól, és továbbra is segítek a a Román Kézilabda-szövetségnek a játék digitális feldolgozásában.
Megütötték a kiállított játékost Agyagfalván, kizártak egy csapatot a Hargita megyei focibajnokságból
Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.
Magyarellenes hangulatban csak kapufáig jutott a Sepsi OSK (videóval)
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Vonat gázolt el egy motorkerékpárt Csíkverebesen – két tizenéves fiú életét vesztette
Súlyos vasúti baleset történt csütörtökön délután a Tusnád községi Csíkverebesen, a vasúti megálló közelében. Egy motorkerékpár ütközött egy vonattal, a balesetben két fiatal fiú vesztette életét.
Ádám gyógyulásáért példátlan összefogás bontakozott ki Kalotaszegen
Az elmúlt napokban egy emberként mozdult meg a kalotaszegi közösség, hogy segítsen egy közel kétéves, daganatos betegséggel küzdő körösfői kisfiúnak, akinek egy barcelonai kórházban most esélye lehet a gyógyulásra.
Hagyományos magyar utcanevek kerülnek a román személyibe – és még magyar többség sem kell hozzá
Soós Sándorral, a „Györgyfalva-modell” ötletgazdájával és fő „kivitelezőjével” beszélgettünk a magyar utcanevekről, a közigazgatási bravúrról, a román–magyar együttélés működőképes receptjéről.
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
