Négy évtized a kézilabda szolgálatában – Szerző Árpád edzői pályafutásának öröksége
– Mi a titka annak, hogy négy évtizeden át ugyanannál a klubnál tudott töretlen lelkesedéssel dolgozni?
– Nincs titok, mindig is szerettem a gyerekeket tanítani. Számomra a fizikai képességek fejlesztése mellett a nevelés, a jellem formálása ugyanolyan fontos, de jó szemem van a tehetségek kiválasztására is. Mindig csapatban gondolkodtam, az egyént a csapat szemszögéből közelítettem meg. Ellenkező esetben, akarva nem akarva, azok, akik genetikailag jobban fel van vértezve – gyorsasággal, ügyességgel, térben való tájékozódás képességével – egy idő után kitűnnek az átlagból és mondjuk nem szívesen működnek együtt azokkal, akik ilyen szempontból kevésbé szerencsések. De ha folyamatosan azt hallják, hogy ők egy csapat, akik jóban-rosszban összetartanak, a sok kiszállás, táborozás hatására összebarátkoznak. Értelemszerűen bajnoki mérkőzés esetében a legjobban felkészültek kezdik a mérkőzést, de lehetőséget adunk mindenkinek.
– Hogyan lett önből sporttanár, edző?
– A magyar határ mellett, Bihardiószegen nőttem fel, dolgos, szorgalmas emberek között, kuláknak nyilvánított családban.
Fantasztikus testnevelésóráink voltak Papp Károly tanár úrral, bemelegítés, torna, atlétika, foci, kézilabda, minden belefért az ötven percbe. Líceumba Nagyváradra kerültem, ahol Bíró Ferenc tanár úr igazgatta utamat, naponta jártam edzésre, imádtam a kézilabdát. Innen a bukaresti Testnevelési Főiskolára vezetett az utam, egyből felvettek. Az edzőm javaslatára szóról szóra megtanultam az anatómiakönyvet, mert akkoriban úgy kellett, még a vessző helyét is kellett tudni. Mondták is, hogy menjek orvosira inkább, de hiába.
– Nagyvárad és Bukarest után egyenes út vezetett Szentgyörgyre?
– Bár évfolyammásodikként végeztem és Szatmárra készültem, végül egy óriási bonyodalom miatt mégsem választhattam ezt, Vajdahunyadra kerültem, a feleségem biológia szakosként az én javaslatomra Sepsiszentgyörgyöt választotta. Korábban jártam ott edzőtáborban és nagyon megtetszett a város. Egy év után lemondtam a vajdahunyadi címzetes állásomról és Árapatokon tanítottam egy évet, amely szintén emlékezetes marad számomra, nagyon ügyes gyerekekkel dolgozhattam, majdnem minden megyei döntőn ott voltunk.
1986 óta dolgozom a szentgyörgyi sportiskolánál, közben vezettem egy megyei kézilabda központot, azaz megpróbáltam összefogni a megyéből a tehetséges gyerekeket, azóta is tevékenységem legsikeresebb része az a tehetségkutatás.
Az akarat, a kitartás, a család, hogy milyen környezetben van a gyerek. Lényegtelen dolgokkal nem terhelem a szülőket, amit én meg tudok oldani azt megoldjuk, a feszültséget lehetőleg nem visszük haza. Edzésen két legyet ütünk egy csapásra, a szellemi tevékenység alatt elfáradt idegközpontok ki tudnak kapcsolódni, aki pedig teljesítménysportra született, kiváló kézilabdázó lehet. Lehet. Nem biztos, hogy lesz. Viszont nap mint nap próbára teszi magát, barátkozik, megtanul örülni, megtanul veszíteni, megtanul beilleszkedni, és rengeteg élményben lesz része a kis közösség tagjaként. A sport hozzáadott értéke felbecsülhetetlen.
– És mi kell ahhoz, hogy valakiből kiváló kézilabdázó legyen?
– Elsősorban, hogy fizikai szempontból egészséges legyen, bokasüllyedés, lúdtalp kizáró jellegű, nem muszáj eltanácsolni, de szembesíteni kell a szülőket azzal, hogy más sportágban esetleg sikeresebb lehet. A ruganyosság elengedhetetlen, csakúgy, mint a gyorsaság, térben való tájékozódás. Ma már a kézilabdázók akrobaták, felugranak, elmondják a Miatyánkot, bemutatnak két lövőcselt és utána átejtik a kapuson a labdát. Az én módszerem a megfigyelésre épül, általában azzal kezdem, hogy nagyszünetben megfigyelem a gyerekeket ahogy éppen kergetőznek, ki kit kerget, milyen módszerrel, ki hogyan tud menekülni, szaladni, milyenek a spontán mozgások.
Most, pályafutáson végén is rábukkantam egy őstehetségre, ugyancsak egy kapusra, még kicsi, 2015-ben született. Fontos, hogy a gyerekek rendszeresen járjanak edzésre, kell a jó időbeosztás, de ne vállalják túl magukat! A szülőket dicsérem azért, hogy lehetőséget adnak kicsinyeiknek kipróbálni több sportágat, de egy adott pillanatban a szakemberek véleményére építve le kell horgonyozni egy sportágnál. Kivétel ez alól az úszás, ami életmentő lehet, és Székelyföldön a sízés. Nem szabadna senki sem felnőjön anélkül, hogy ne tanuljon meg sízni.
– Mi a helyzet a kitartással?
– Úgy gondolom, korrektnek kell lenni, a gyerekkel és a környezetével szemben is. Nem feltétlen a kézlabdában elért sikerek lesznek a legértékesebbek számára. Matematikailag nézve sincs lehetősége a legmagasabb szinten kibontakozni annyi játékosnak, ahány edzésre jár. Értelemszerűen nem szabad felesleges nyomás alá helyezni a gyereket, és ez főleg a szülőkre érvényes. A szülőkkel kapcsolatban nagyon egyszerű álláspontom van, természetesen bármikor érdeklődhetnek gyerekük fejlődésével kapcsolatosan, de az én dolgomba csak akkor szólhatnak bele, ha én is elmehetek a munkahelyükre és utasítgathatom őket.
Tilos a saját gyereküket buzdítani a mérkőzésen, vagy az egész csapatot biztatják, vagy senkit. És amikor vége van a mérkőzésnek, 20 percig nem bombázzák őket sem véleménnyel, sem kérdéssel. Azt szoktam javasolni, hogy helyes időbeosztással tanuljon és sportoljon is nagyon jól a gyerek, majd eljön az idő, amikor mérlegelni lehet, hogy milyen pályát választ, mi az, amit szeretne, mi az, amit megbír.
– Mire a legbüszkébb a több mint négy évtizedet átölelő pályafutásából?
– A legnagyobb elégtétel, hogy nap mint nap azt tehettem, amit imádok. Megható pillanat volt számomra az, amikor minden általam felkészített játékosgeneráció képviselői, az igazgató úr és a kollégáim elbúcsúztattak. Büszke vagyok a Rotiş-Nagy Gabriela Kupára, amit már 17 alkalommal szerveztünk meg az utánpótlásnak, és továbbra is meg lesz rendezve minden évben, ez egy fontos örökség. Ezentúl sem szakadok el teljesen a sportcsarnoktól, és továbbra is segítek a a Román Kézilabda-szövetségnek a játék digitális feldolgozásában.
Megpecsételte sorsát a korai kiállítás, pont nélkül távozik Botoșani-ból az FK Csíkszereda (videóval)
Reménykedve várhatta hétfő délutáni kiszállását az FK Csíkszereda, amely a hozzá hasonlóan nyeretlen FC Botoșani vendége volt. A Hargita megyeiek korán emberhátrányba kerültek, sokáig így is jól tartották magukat, végül azonban pont nélkül térnek haza.
Batzula meglőtte első gólját az élvonalban, újabb döntetlent játszott a Sepsi OSK (videóval)
Egészen jó mérkőzést játszott a Sepsi OSK és a Konstancai Farul a labdarúgó Szuperliga 6. fordulójának meccsén. Két fiatal játékos talált be, újabb döntetlen jegyzett a háromszéki alakulat.
Házépítés engedély nélkül? Bizonyos esetekben lehetséges lesz
Alapvető változásokat hoz a kedden hatályba lépő új urbanisztikai törvénykönyv, ami esetenként jócskán megkönnyíti az építkezéseket. Ám elhamarkodott lenne azt gondolni, hogy általánosan lazulnak az előírások. Sőt, lesznek, akik nem fognak örülni.
„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
A külhoniak szavazati joga, a Tisza-kormány és a kommentszekció dühe
Bár a Tisza-kormány nemzetpolitikáért felelős illetékese több fórumon is leszögezte erdélyi látogatása során, hogy az új budapesti hatalom nem kíván hozzányúlni a külhoni magyarok szavazati jogához, jelentős nyomás nehezedik rá az anyaországban.
„Ne tapogasson engem, Groza úr!”
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
