A Radnóti SK csapatának győzelmével ért véget a Maros megyei 4. ligás labdarúgó-bajnokság elitcsoportja, a döntőben 3–2-re legyőzte a Marosszentgyörgyi Kindert.
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának első két helyén álló együttes vereséget szenvedett idegenben a hetedik forduló pénteki játéknapján.
Kétszer vezetett az FK Csíkszereda a CS Mioveni ellen pénteken délután hazai pályán a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában, de az Argeș megyei csapat mindkét csíki gólra válaszolni tudott. Még várni kell az FK első hazai rájátszásbeli győzelmére.
A hetedik forduló mérkőzéseit rendezik a pénteki játéknapon a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában, az FK Csíkszereda délután 4 órától a CS Mioveni együttesét látja vendégül.
Nem a Bajnokcsapatok Európa-kupájának (BEK) megnyerése céljából igazolt 1984-ben a Steauához Bölöni László. Mint ahogyan egyik csapattársa sem. Jenei Imre legénysége a Budapesti Honvéd kiütése után kezdett el hinni önmagában és esélyeiben. Viszont a trófea elhódításáig a bukaresti csapatnak még pár komoly&
Befejeződtek a labdarúgó Európa Liga elődöntős párharcai, amelyekből a Manchester United és a Villarreal jött ki győztesen, ez a két gárda küzd meg egymással a második számú európai kupasorozat megnyeréséért.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön harmincfős bő keretet hirdetett a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra.
Bombaformában játszott az FK Csíkszereda női labdarúgó együttese, hazai környezetben múlta felül az eddig szinte százszázalékos mutatóval rendelkező Marosvásárhelyi Ladies gárdáját.
A Chelsea jutott másodikként a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe, miután az elődöntős párharc visszavágóján 2–0-ra legyőzte a Real Madridot. A legrangosabb európai kupasorozat idei döntőjében angol házidöntőt rendeznek a Chelsea és a Manchester City között.
A Sepsi OSK Bogdan Mitrea és Cătălin Golofca találataival 2–0-ra győzött az U Craiova ellen az 1. Liga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában, így négy pontra megközelítette a dobogós helyen álló ellenfelét. Mutatjuk a sepsiszentgyörgyi együttes góljait.
Újabb bajnokesélyes csapatot sikerült legyőznie a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nak, szerdán este hazai pályán 2–0-ra felülmúlta az Universitatea Craiovát, ezzel megtartotta esélyét a harmadik helyre.
Két vendégsikert és egy gól nélküli döntetlent hozott a szerdai játéknap a labdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásában. Az aradiak három vereség után tudtak újból nyerni, míg a Dinamo harmadik egymást követő sikerével elmozdult a kiesőzónából.
Mihai Aioani hatalmasat hibázott a Chindia Târgoviște–Medgyesi Gaz Metan mérkőzésen a labdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásában. Az U21-es válogatott kapus a szerencsétlen eset után cserét kért.