A FCSB hazai pályán fogadta a dunaszerdahelyi alakulatot, amellyel szemben már a 28. percben megszerezte a vezetést: egy kapufáról kipattanó labdát Andrei Cordea pofozott be, ezzel előnyhöz juttatva csapatát. A hátralévő időben leginkább a fővárosiak veszélyeztettek, azonban újabb találat nem született, így maradt az 1–0-s végeredmény. Ezt jelenti, hogy 2–0-s összesítéssel ejtették ki a DAC Dunaszerdahelyet. A piros-kékek az utolsó körben a norvég Viking gárdájával csapnak össze a csoportkörbe jutásért.
Az Universitatea Craiova 1–0-s hátrányból várhatta a visszavágót, miután idegenben vereséget szenvedett az FK Zorja Luhanszk ellen. A román alakulat már az ötödik percben megszerezte a vezetést Silva góljával, így abszolút nyílttá vált a párharc. A második játékrész elején három perc alatt két gólt is kaptak az ukránok, így végül rendkívül magabiztos, 3–0-s sikert értek el az oltyánok, ezzel 3–1-es összesítéssel jutottak az utolsó selejtezőkörbe. Az ellenfelük az izraeli Hapoel Be'er Sheva FC lesz.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!