HIRDETÉS

Vége a várakozásnak, Rómában elrajtol az egy hónapos fociláz

Szalai Attila edzés közben. A magyar válogatott kedden este mutatkozik be
Fotó: MTI

2021. június 11., 17:41

A török–olasz összecsapással a római Olimpiai Stadionban ma késő este elkezdődik a 16. labdarúgó Európa-bajnokság. Hétvégén többek között belga–orosz és angol–horvát mérkőzéseket láthatunk, míg a magyar válogatott kedden a címvédő Portugália ellen mutatkozik be az úgynevezett „halálcsoportban”.

2021. június 11., 17:41

Egyéves csúszással ugyan, de beteljesül a korábbi UEFA-elnök, Michel Platini álma. Az időközben korrupciós botrányba keveredett és 2023-ig minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltott francia sportvezető 2012-ben azzal a merész ötlettel állt elő, hogy az európai futball nagy ünnepének egyszerre tucatnyi ország legyen a házigazdája.

A különböző csomagokra egy híján húsz város pályázott, végül tizenegyen maradtak: Budapesten, Bukarestben, Koppenhágában, Amszterdamban, Glasgow-ban és a Bilbao helyett beugró Sevillában csoportmeccseket és nyolcaddöntős ütközeteket, Münchenben, Szentpéterváron, Rómában és Bakuban a csoporttalálkozók mellett negyeddöntős mérkőzéseket rendeznek, míg a „döntő csomagot” elnyerő London a csoportkörből, majd a kieséses szakaszból is bőven kiveszi részét. Két nyolcaddöntő, az elődöntők és a döntő helyszíne egyaránt a legendás Wembley Stadion, a finálét pontosan egy hónap múlva, július 11-én tartják.

A tavalyról idén nyárra halasztott foci-Eb nemcsak különlegesnek, hanem különösnek is ígérkezik.

Az erőltetett menetben lezajlott klubszezon után a labdarúgókat a kiégettség veszélyezteti, ugyanakkor a felkészülési időszakot is sokkal rövidebbre kellett szabni a megszokottnál. A topválogatottak zöme hónapokkal a torna előtt igencsak izzadtságszagú játékkal rukkolt elő, de az utolsó tesztmeccsekre legtöbben azért összekapták magukat.

A jelenlegi körülmények és a sűrű csúcsmezőny miatt szinte lehetetlen megjósolni a végső győztest, a világbajnok franciáktól kezdve a címvédő portugálokon, a németeken és az olaszokon át sok válogatott felmerülhet az esélylatolgatásnál.

A kaliforniai székhelyű Gracenote Sports adatszolgáltató és elemző cég a várható eredményeket milliószor lefuttatva azt is kiszámolta, hogy legnagyobb eséllyel Belgium és Anglia válogatottja találkozik majd a döntőben. Ha ez beteljesülne, új bajnokot avatnának az Eb-n, ugyanis korábban sem a Vörös Ördögök, sem a „háromoroszlánosok” nem hódították el a serleget. Kétségtelen, hogy mindkét nemzeti csapatot a favoritok közé sorolhatjuk, és az említettek mellett még Spanyolország és Hollandia szerepel a nyolc legesélyesebb együttes között.

Nem zárhatjuk ki teljesen a bombameglepetést sem, itt elsősorban Dánia, Horvátország, Törökország vagy akár Svájc jöhetne szóba. Az öt éve felduzzasztott mezőny mindenesetre nagy szintkülönbségeket eredményezett, a torna több mérkőzésén a domináns támadófutball és a bunkerfoci csatáját láthatjuk.

HIRDETÉS

A magyar válogatottnak pokolian nehéz a küldetése, hogy kiharcolja a továbbjutást az F csoportban, ahol sorrendben Portugáliával (június 15-én), négy nappal később Franciaországgal, majd június 23-án Németországgal mérkőzik meg. Az első két találkozót a budapesti Puskás Arénában, utóbbit Münchenben rendezik.

Marco Rossi együttese 11 mérkőzése tartó veretlenségi sorozattal várja a tornát, de az olyan kulcsjátékosok nélkül, mint a hiányzók álomcsapatába beválogatott Szoboszlai Dominik, illetve a szintén sérült Kalmár Zsolt, elsősorban a csapategységben bízhat.

A román labdarúgó-válogatott nem jutott ki a tornára, az országot mindössze játékvezetők képviselik az eseményen, az aradi Ovidiu Hațegan, illetve az első felnőtt Eb-jén sípmesterkedő nagykárolyi Kovács István, valamint segítőik személyében.

A torna nyitómérkőzését ma este 10 órától rendezik a római Olimpico Stadionban, ahol a házigazda Olaszország és Törökország találkoznak. 

A mérkőzéseket Romániában a Pro TV közvetíti, de magyar kommentárral az M4 Sporton is követhetők lesznek a találkozók.

Az Európa-bajnokságról készült adatbankunk:

Kapcsolódó

Kapcsolódó

Kapcsolódó

Kapcsolódó

Kapcsolódó

Kapcsolódó
 

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Lesérült az FK Csíkszereda támadója, Ilyés Róbert kevés helyzetre számít a Petrolul ellen

A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.

Új korszak kezdődik a romániai hokiválogatottnál

A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.

Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

`
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Ez is érdekelheti

Edzője még nincs, megfogalmazta a célokat a Kolozsvári CFR új elnöke

Korábban már betöltötte az elnöki tisztséget, a napokban újból kinevezték a Kolozsvári CFR élére Iuliu Mureșant. A gyenge szezonkezdet ellenére komoly célokat fogalmazott meg az idény hátralévő részére.

A Sepsi OSK-t az interneten, az ASA-t csak a helyszínen láthatjuk

Továbbra sem vonzó a tévétársaságok számára a labdarúgó 2. Liga. Pedig az előző játéknap meccsenkénti négygólos átlagot hozott, a 11. fordulóból mindössze két találkozót tűztek műsorra.

Háromszéki tehetségek a válogatott előszobájában

A Sepsi OSK két kézdivásárhelyi reménysége is számot adhatott tudásáról a Buftea Labdarúgó Központban az U14-es korosztály számára szervezett kiválasztón. A sepsiszentgyörgyiek egy másik tehetsége pedig már pályára is lépett az U15-ös válogatottban.

Lesérült az FK Csíkszereda támadója, Ilyés Róbert kevés helyzetre számít a Petrolul ellen

A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.

Lekési a Sportklub meccsének elejét az, aki kilátogat az FK mérkőzésére is

Két fontos sportesemény helyszíne lesz pénteken késő délután Csíkszereda: az FK labdarúgói a Petrolult fogadják, a Sportklub jégkorongozói pedig az Újpest ellen játszanak. A hokimérkőzés kezdési időpontja fél órával későbbre tolódott.

A Sepsi OSK volt sikeredzője érkezhet az U-hoz, kivágta trénerét a CFR

Zajlik az élet a két kolozsvári labdarúgócsapatnál, amelyek gödörbe kerültek a labdarúgó Szuperligában, és ezekben a napokban edzőváltáson esnek át. Nagyon úgy néz ki, hogy az U-hoz Cristiano Bergodi érkezik, míg a CFR menesztette Andrea Mandorlinit.

A legtöbben az FK Csíkszeredától kaptak behívót a női nemzeti együttesbe

Kijelölték a romániai női felnőtt labdarúgó-válogatott keretét, amely felkészülési mérkőzést játszik Ukrajna ellen. Öt játékos az FK Csíkszeredát képviseli.

A játéknap góljával a forduló álomcsapatába: Jebari a második csíkszeredai, aki felkerül erre a listára

A Szuperliga 13. fordulójának lejártával a Hivatásos Labdarúgó-liga (LPF) elkészítette a legkimagaslóbb teljesítményt nyújtó játékosok álomcsapatát, amelybe az idény során másodszor került be az FK Csíkszereda egyik futballistája.

Mindenkinek van pontja az Udvarhely körzeti focibajnokságban

A nyolcadik fordulóig kellett várni, hogy Etéd döntetlent játsszon az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Ez azt jelenti, hogy a mezőny összes tagja pontot gyűjtött ebben a kiírásban.

Hiába szálka sokak szemében, menetel előre az FK Csíkszereda

Az FK Csíkszereda első idegenbeli győzelme a Szuperligában kellő visszhangot kapott a hazai és a magyarországi sajtóban, történelmi sikerről és figyelemreméltó sorozatról cikkeznek.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!