
Az egész Európa-bajnokság mezőnyét tekintve talán az angoloké a legmélyebb keret, a szövetségi kapitányuknak már az nagy fejtörést okozott, hogy 26 fősre szűkítse. A 2018-as vébén elért negyedik helyük megalapozhatja a jó Eb-szereplést.
Előnyt jelenthet számukra, hogy a D csoport során az összes meccsüket hazai környezetben, Londonban a Wembley-ben játsszák. Sőt, ha csoportelsőként jutnak tovább, akkor csupán egyetlen találkozóra kell elutazniuk. Elődöntőket már játszott az angol nemzeti együttes az előző kontinenstornákon, a 2018-as világbajnokság negyedik helyét követően talán magasabb szintre lép. Kerete nagyon erős, kiváló játékosok alkotják – elég belegondolni, hogy az idei BL-döntőt két Premier League-ban szereplő csapat játszotta. Az igazi kérdés, hogy odaérnek-e a legvégig.
A horvátok ellentétes utat járnak be, mint az angolok. A rutinos játékosok még idősebbek lettek 2018-hoz képest – amikor ezüstérmet fociztak össze. A sztárjuk, Luka Modric már 35 éves, ez lehet az utolsó tornája a válogatottban. Corluka, Rakitic és Mandzukic pedig vissza is vonult már a válogatottól. Rutinos középpálya, masszív támadósor jellemzi az együttest, talán a gólszerzésnél adódhatnak problémák. De így is messze juthat az Eb-n a horvát válogatott.
A csehek a Slavia Prahára húzták fel a csapatot, hét labdarúgó is van a 26 fős keretben. Főképp a nagy csapatok ellen szívják fel magukat, jó példa erre, hogy az angolokat is elkapták a selejtezőben. Sőt, a skótokkal egy Nemzetek Ligája csoportban voltak, a csehek nyerték azt a kvartettek, de a skótok oda-vissza verték őket.
Az 1996-os angliai Eb-n ezüstérmet szereztek a csehek, azóta minden egyes tornán ott voltak, tehát egy tapasztalt válogatottról beszélhetünk. Sőt, a múlt eredményei annyiban is kötelezik őket, hogy 2004-ben az elődöntőig meneteltek. Akárcsak a selejtezőben, ezúttal is Angliával hozta össze a sors, ráadásul egyedül nekik sikerült megverniük a szigetországiakat.
Skócia 25 év után jutott ki az Eb-re, ami az országban nagy futball-lázt hozott. Mivel a D csoport másik helyszíne Glasgow, így leírni őket sem szabad. Ne legyen kétségünk, hogy vért fognak izzadni, így képesek lesznek akár komolyabb meglepetést okozni.
A skótok eddig kétszer voltak az Eb-n, mindkétszer már a csoportkört követően búcsúztak. Ebből a négyesből szép teljesítmény lenne számukra, ha továbbjutnának a kieséses szakaszba. Abból kiindulva, hogy a keret nagy része a Premier League, a skót bajnokság és az angol másodosztály csapataiban játszik, a pályán megalkuvást nem tűrő játékstílusuk miatt igazi kellemetlen ellenfél lesz mindhárom gárdának.
Beceneve: Three Lions (Háromoroszlánosok).
Eb-részvétel: kilencszer (1968, 1980, 1988, 1992, 1996, 2000, 2004, 2012, 2016).
Legjobb eredmény: kétszer elődöntő (1968, 1996).
Forma (legutóbbi öt meccsen): 5 győzelem.
Legutóbbi mérkőzése (június 6.): Anglia–Románia 1–0.
Szövetségi kapitány: Gareth Southgate.
Csapatkapitány: Harry Kane.
Hogyan jutott ki?
Az európai selejtezők A csoportjában szerepelt, imponáló teljesítménnyel lett első helyezett, hét győzelem mellett csupán a csehektől szenvedett vereséget.
Beceneve: Vatreni (Tüzesek).
Eb-részvétel: ötször (1996, 2004, 2008, 2012, 2016).
Legjobb eredmény: kétszer negyeddöntő (1996, 2008).
Forma (legutóbbi öt meccsen): 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség.
Legutóbbi mérkőzése (június 6-án): Belgium–Horvátország 1–0.
Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic.
Csapatkapitány: Luka Modric.
Hogyan jutott ki?
Az európai selejtezők E csoportjának legelején még vereséget szenvedett a magyar válogatottól, de végül ez volt az egyetlen kisiklásuk, simán kivívták az indulási jogot.
Eb-részvétel: kilencszer, háromszor Csehszlovákiáként, hatszor Csehországként (1960, 1976, 1980, 1996, 2000, 2004, 2008, 2012, 2016).
Legjobb eredmény: Eb-győzelem (1976-ban Csehszlovákiaként), ezüstérem (1996-ban).
Forma (legutóbbi öt meccsen): 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség.
Legutóbbi mérkőzése (június 8-án): Csehország–Albánia 3–1.
Szövetségi kapitány: Jaroslav Silhavy.
Csapatkapitány: Marek Suchý.
Hogyan jutott ki?
A már említett A csoportban szerepelt, ahol az angolokat hazai környezetben legyűrte. A második pozícióból sikerült a továbbjutás, Koszovót, Bulgáriát és Montenegrót előzte meg.
Eb-részvétel: kétszer (1992, 1996).
Legjobb eredmény: búcsúzott a csoportkörben.
Forma (legutóbbi öt meccsen): 2 győzelem, 3 döntetlen.
Legutóbbi mérkőzése (június 6.): Luxemburg–Skócia 0–1.
Szövetségi kapitány: Steve Clarke.
Csapatkapitány: Andrew Robertson.
Hogyan jutott ki?
Az Eb-selejtező I csoportjában a belgák és az oroszok után harmadikként zárt, így pótselejtezőre kényszerült. Előbb Izraelt verte, majd a szerbekkel küzdöttek meg, ahol a büntetők döntöttek.
| 2021. 06. 13. 16:00 | Anglia Anglia | Horvátország Horvátország | 1-0 |
| 2021. 06. 14. 16:00 | Skócia Skócia | Csehország Csehország | 0-2 |
| 2021. 06. 18. 19:00 | Horvátország Horvátország | Csehország Csehország | 1-1 |
| 2021. 06. 18. 22:00 | Anglia Anglia | Skócia Skócia | 0-0 |
| 2021. 06. 22. 22:00 | Horvátország Horvátország | Skócia Skócia | 3-1 |
| 2021. 06. 22. 22:00 | Csehország Csehország | Anglia Anglia | 0-1 |
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!