
Hollandia hét év elteltével tér vissza nagy világversenyre, hiszen a 2014-es világbajnoki bronzérme után nagy meglepetésre sem a 2016-os Európa-bajnokságra, sem a 2018-as vb-re nem tudott kijutni.
A generációváltáson átesett Narancssárgák viszont nem engedhették meg, hogy újabb nagy tornáról maradjanak le, és a 2020-as Eb-selejtezőt már sikerrel vették.
Remek formájukat a tavalyi Nemzetek Ligájára is átmentették, idén azonban vereséggel kezdték a vb-selejtezőket, Törökországban 4–2-re kaptak ki, a júniusi felkészülés során pedig Skóciát sem tudták legyőzni.
Az Európa-bajnokságokon egyik legeredményesebb, rendszerint az esélyesek közé sorolt hollandoknak nagy érvágást jelent, hogy csapatkapitányuk, Virgil van Dijk nem épült fel teljesen hosszas sérüléséből az Eb-re, így
a tehetséges játékoskeretnek nélküle kell maradandót alkotnia saját szurkolóik előtt, hiszen minden ellenfelükkel az amszterdami Johan Cruyff Arénában találkoznak.
Az első három továbbjutó helyre Ausztria és Ukrajna is nagy eséllyel pályázik, bár a két válogatott eddig mindössze két-két kontinenstornán vett részt, amelyeken nem jött össze a csoportból való továbbjutás számukra.
Az utóbbi években azonban ütőképes együtteseket tudtak összekovácsolni, így az Eb-ken eddigi sikertelenségük után idén eredményesebbek lehetnek.
A csoportban „kakukktojásnak” számító Észak-Macedónia a torna egyik leggyengébb csapata, amely azonban képes lehet beleszólni riválisai menetelésébe. Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy
a balkáni válogatott óriási bravúrt ért el a tavaszi vb-selejtezők során, hiszen idegenben 2–1-re legyőzte a németeket.
Három mérkőzést, az Ausztria–Észak-Macedónia, az Ukrajna–Észak-Macedónia és az Ukrajna–Ausztria összecsapásokat a bukaresti Nemzeti Arénában rendezik.
Becenév: Narancssárgák
Eb-részvétel: 9 (1976, 1980, 1988, 1992, 1996, 2000, 2004, 2008, 2012)
Legjobb eredmények: Aranyérem (1988), Bronzérem (1976), Elődöntő (1992, 2000, 2004)
Forma (legutóbbi 5 meccsén): 3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség
Legutóbbi mérkőzés (június 6.): Hollandia–Grúzia 3–0
Szövetségi kapitány: Frank de Boer
Csapatkapitány: Georginio Wijnaldum
Hogyan jutott ki?
Hollandia csoportmásodikként ugyan, de magabiztosan jutott ki a tornára, a selejtező C csoportjában két ponttal lemaradva követte Németországot, amellyel szemben egy győzelem és egy vereség volt a mérlege. A kontinenstornán való részvételét a selejtező második felében biztosította be, amikor lehagyta Észak-Írországot, míg Fehéroroszország és Észtország jóval alacsonyabb játékerőt képviselt.
Becenév: Unsere Burschen (A mi fiúink)
Eb-részvétel: 2 (2008, 2016)
Legjobb eredmény: Csoportkör
Forma (legutóbbi 5 meccsén): 1 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség
Legutóbbi mérkőzés (június 6.): Ausztria–Szlovákia 0–0
Szövetségi kapitány: Franco Foda (német)
Csapatkapitány: Julian Baumgartlinger
Hogyan jutott ki?
Az osztrák válogatott két vereséggel kezdte a G jelű selejtezőcsoportot, majd innen vissza tudott kapaszkodni, és végül másodikként zárt a lengyelek után, megelőzve Észak-Macedóniát, Szlovéniát, Izraelt és Lettországot.
Becenév: Sárga-kékek
Eb-részvétel: 2 (2012, 2016)
Legjobb eredmény: Csoportkör
Forma (legutóbbi 5 meccsén): 2 győzelem, 3 döntetlen
Legutóbbi mérkőzés (június 7.): Ukrajna–Ciprus 4–0
Szövetségi kapitány: Andrij Sevcsenko
Csapatkapitány: Andrij Pjatov
Hogyan jutott ki?
Veretlenül nyerte meg a B selejtezőcsoportot, amelyben hat győzelmet és két döntetlent összesített. Az ukránoknak az Eb-címvédő portugálokat is sikerült egyszer legyőzniük és maguk mögé utasítaniuk, akárcsak a harmadik szerbeket, míg Luxemburg és Litvánia nem jelentett akadályt számukra.
Becenév: A hiúzok
Eb-részvétel: Még nem szerepelt Európa-bajnokságon
Legjobb eredmény: –
Forma (legutóbbi 5 meccsén): 3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség
Legutóbbi mérkőzés (június 4.): Észak-Mecedónia–Kazahsztán 4–0
Szövetségi kapitány: Igor Angelovszki
Csapatkapitány: Goran Pandev
Hogyan jutott ki?
Észak-Macedónia a harmadik helyen végzett a selejtezőben éppen egyik Eb-csoportellenfele, Ausztria mögött. A tornára a Nemzetek Ligája rájátszásán keresztül kvalifikálta magát, miután Koszovót és Grúziát sikerült búcsúztatnia.
| 2021. 06. 13. 19:00 | Ausztria Ausztria | Észak-Macedónia Észak-Macedónia | 3-1 |
| 2021. 06. 13. 22:00 | Hollandia Hollandia | Ukrajna Ukrajna | 3-2 |
| 2021. 06. 17. 16:00 | Ukrajna Ukrajna | Észak-Macedónia Észak-Macedónia | 2-1 |
| 2021. 06. 17. 16:00 | Hollandia Hollandia | Ausztria Ausztria | 2-0 |
| 2021. 06. 21. 19:00 | Észak-Macedónia Észak-Macedónia | Hollandia Hollandia | 0-3 |
| 2021. 06. 21. 19:00 | Ukrajna Ukrajna | Ausztria Ausztria | 0-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Ausztria Ausztria | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-1 | 3 |
2 | Hollandia Hollandia | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-2 | 3 |
3 | Ukrajna Ukrajna | 1 | 0 | 0 | 1 | 2-3 | 0 |
4 | Észak-Macedónia Észak-Macedónia | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-3 | 0 |
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!