Hirdetés

A csoport: az olaszok és a többiek

Az utóbbi időben jól muzsikál Roberto Mancini gárdája, az olaszokkal pedig mindig számolni kell
Fotó: Facebook/Nazionale Italiana di Calcio

2021. június 09., 12:37

A hazai pályán szereplő Squadra Azzurra egyértelműen kiemelkedik a labdarúgó-Eb A csoportjából, de vajon valóban képesek lesznek-e meglepetést okozni a törökök, illetve mire megy majd Svájc és Wales válogatottja? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a kvartett résztvevőiről.

2021. június 09., 12:37

Az Európa-bajnokság hagyományos résztvevőjeként, többszörös érmeseként és mint a négyes legerősebb focinemzete, Olaszország első ránézésre egyértelmű esélyeseként vág neki az A csoport küzdelmeinek, különösen a selejtezősorozatban nyújtott hibátlan teljesítménye és aktuális formája tükrében.

Roberto Mancini „azúrkékjei” legutóbb 2018 őszén a Nemzetek Ligája A csoportjában szenvedtek vereséget a portugáloktól (0–1), az ezt követő 27 mérkőzésükből 22-őt behúztak és öt döntetlent jegyeztek. Ráadásul mindhárom csoportmeccsüket hazai pályán, a római Olimpicóban játsszák.

Hirdetés

A második, illetve az esetleges továbbjutást jelentő harmadik helyért a torna lehetséges meglepetéscsapatai között emlegetett Törökország, Svájc és Wales csatázhat, de míg a „félholdasok” és a Nati szintén jó formában vág neki a kontinenstornának, addig a walesieknek – mindössze második Eb-jükön – nagyon nehéz lesz megismételni a legutóbbi, franciaországi Eb-n bemutatott bravúros menetelést, amikor is az elődöntőben búcsúztak.

A szigetországiak megbízott szövetségi kapitánnyal indulnak a tornán, miután Ryan Giggs ellen – családon belüli erőszak miatt – vádat emeltek áprilisban.

Olaszország (7. a világranglistán)

Becenév: Squadra Azzurra, Azúrkékek
Eb-részvétel: kilencszer (1968, 1980, 1988,  1996, 2000, 2004, 2008, 2012, 2016)
Legjobb eredmények: aranyéremes (1968), 2x ezüstérmes (2000, 2012), elődöntős (1988), 4. helyezett (1980)
Forma (legutóbbi öt meccsén): 5 győzelem
Legutóbbi mérkőzése (június 4.): Olaszország–Csehország 4–0
Szövetségi kapitány: Roberto Mancini (2018-ban nevezték ki)
Csapatkapitány: Giorgio Chiellini

Hogyan jutott ki?

Roberto Mancini legénysége hibátlan mutatóval kvalifikált a 2020-as Európa-bajnokságra. Lorenzo Insigneék maximális 30 ponttal és 37:4-es gólkülönbséggel végeztek a J csoport élén, ahol Finnország, Görögország, Bosznia-Hercegovina, Örményország és Liechtenstein volt az ellenfelük.

A benevezett keret:

Kapusok: Salvatore Sirigu (Torino), Gianluigi Donnarumma (AC Milan), Alex Meret (Napoli)
Védők: Giovanni Di Lorenzo (Napoli), Giorgio Chiellini (Juventus), Leonardo Spinazzola (AS Roma), Emerson Palmieri (Chelsea), Francesco Acerbi (Lazio), Leonardo Bonucci (Juventus), Alessandro Bastoni (Internazionale), Alessandro Florenzi (Paris Saint-Germain), Rafael Toloi (Atalanta)
Középpályások: Manuel Locatelli (Sassuolo), Marco Verratti (Paris Saint-Germain), Lorenzo Pellegrini (AS Roma), Jorginho (Chelsea), Stefano Sensi (Internazionale), Federico Chiesa (Juventus), Bryan Cristante (AS Roma), Nicolo Barella (Internazionale), Federico Bernardeschi
Csatárok: Andrea Belotti (Torino), Lorenzo Insigne (Napoli), Domenico Berardi (Sassuolo), (Juventus), Ciro Immobile (Lazio), Giacomo Raspadori (Sassuolo)

Svájc (13.)

Becenév: Nati
Eb-részvétel: négyszer (1996, 2004, 2008, 2016)
Legjobb eredmény: Nyolcaddöntő (2016)
Forma (legutóbbi öt meccsén) 5 győzelem
Legutóbbi mérkőzése (június 3.): Svájc–Liechtenstein 7–0
Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic (2014-ben nevezték ki)
Csapatkapitány: Granit Xhaka

Hogyan jutott ki?

A svájci válogatott a D jelű selejtezőcsoportba kapott besorolást, ahol kiélezett csatában, egy ponttal előzte meg Dániát. Ebben az ötösben Írország végzett a harmadik helyen, Grúzia, illetve Gibraltár előtt.

A benevezett keret:

Kapusok: Yann Sommer (Borussia Mönchengladach), Yvon Mvogo (PSV Eindhoven), Jonas Omlin (Montpellier)
Védők: Kevin Mbabu (VfL Wolfsburg), Silvan Widmer (FC Basel), Nico Elvedi (Borussia Mönchengladbach), Manuel Akanji (Borussia Dortmund), Ricardo Rodríguez (Torino), Loris Benito (Bordeaux), Fabian Schär (Newcastle United), Becir Omeragic (FC Zürich), Eray Cömert (FC Basel), Jordan Lotomba (Nice)
Középpályások: Denis Zakaria (Borussia Mönchengladbach), Remo Freuler (Atalanta), Granit Xhaka (Arsenal), Ruben Vargas (Augsburg), Steven Zuber (Eintracht Frankfurt), Djibril Sow (Eintracht Frankfurt), Christian Fassnacht (Young Boys), Edimilson Fernandes (Mainz), Xherdan Shaqiri (Liverpool)
Csatárok: Breel Embolo (Borussia Mönchengladbach), Haris Seferovic (Benfica), Admir Mehmedi (Wolfsburg), Mario Gavranovic (Dinamo Zagreb)

Törökország (29.)

Becenév: Félholdasok
Eb-részvétel: négyszer (1996, 2000, 2008, 2016)
Legjobb eredmény: Elődöntő (2008)
Forma (legutóbbi öt mérkőzésén): 3 győzelem és 2 döntetlen
Legutóbbi mérkőzése (június 3.): Törökország–Moldova 2–0
Szövetségi kapitány: Senol Günes (2019-ben nevezték ki)
Csapatkapitány: Burak Yilmaz

Hogyan jutott ki?

A 2020-as Eb selejtezőjében Franciaországgal, Izlanddal, Albániával, Andorrával és Moldovával szerepeltek azonos csoportban, ahol hét győzelem, két döntetlen és mindössze egy vereség mellett a második helyen zártak, úgy, hogy a világbajnoki címvédő franciákat hazai pályán 2–0-ra felülmúlták, míg Párizsban 1–1-es döntetlent játszottak a csoportot végül megnyerő „kékekkel”.

A benevezett keret:

Kapusok: Mert Günok (Istanbul Basaksehir), Altay Bayindir (Fenerbahce), Ugurcan Cakir (Trabzonspor)
Védők: Zeki Celik (Lille), Merih Demiral (Juventus), Caglar Söyüncü (Leicester City), Umut Meras (Le Havre), Ozan Kabak (Liverpool), Ridvan Yilmaz (Besiktas), Kaan Ayhan (Sassuolo), Mert Müldür (Sassuolo)
Középpályások: Okay Yokuslu (West Bromwich Albion), Ozan Tufan (Fenerbahce), Dorukhan Toköz (Besiktas), Hakan Calhanoglu (AC Milan), Taylan Antalyali (Galatasaray), Orkün Kökcu (Feyenoord), Abdülkadir Ömür (Trabzonspor), Irfan Kahveci (Fenerbahce), Halil Dervisoglu (Galatasaray)
Csatárok: Cengiz Ünder (Leicester City), Kenan Karaman (Fortuna Düsseldorf), Yusuf Yazici (Lille), Enes Ünal (Getafe), Burak Yilmaz (Lille)

Wales (17.)

Becenév: Sárkányok
Eb-részvétel: egyszer (2016)
Legjobb eredmény: Elődöntő (2016)
Forma (legutóbbi öt meccsén): 2 győzelem, 1 döntetlen és két vereség
Szövetségi kapitány: Robert Page (2020. novemberében nevezték ki megbízott szövetségi kapitányként)
Csapatkapitány: Gareth Bale

Hogyan jutott ki?

A magyarokkal azonos csoportban szereplő walesiek a selejtező utolsó fordulójában éppen Marco Rossi együttesének legyőzésével, a Cardiffban elért 2–0-val biztosították be történetük második Eb-részvételét. Gareth Bale-ék a szlovákokat is megelőzve, Horvátország mögött másodikok lettek az E csoportban, ahonnan végül négy válogatott is kijutott az Európa-bajnokságra.

A benevezett keret:

Kapusok: Wayne Hennessey (Crystal Palace), Danny Ward (Leicester City), Adam Davies (Stoke City)
Védők: Chris Gunter (Charlton Athletic), Neco Williams (Liverpool), Ben Davies (Tottenham), Tom Lockyer (Luton Town), Joe Rodon (Tottenham), Connor Roberts (Swansea City), Ethan Ampadu (Chelsea), Rhys Norrington-Davies (Sheffield United), Chris Mepham (Bournemouth), Ben Cabango (Swansea City)
Középpályások: Joe Allen (Stoke City), Harry Wilson (Liverpool), Aaron Ramsey (Juventus), Joe Morrell (Luton Town), Jonny Williams (Cardiff City), David Brooks (Bournemouth), Daniel James (Manchester United), Dylan Levitt (Manchester United), Rubin Colwill (Cardiff City), Matthew Smith (Manchester City),
Csatárok: Tyler Roberts (Leeds United), Gareth Bale (Real Madrid), Kieffer Moore (Cardiff City)

Euro 2020, A csoport, 1. forduló

Euro 2020, A csoport, 2. forduló

Euro 2020, A csoport, 3. forduló

Euro 2020, A csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Olaszország Olaszország
3
3
0
0
7-0
9
2
Wales Wales
3
1
1
1
3-2
4
3
Svájc Svájc
3
1
1
1
4-5
4
4
Törökország Törökország
3
0
0
3
1-8
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Lucescu húzott egy merészet, meglepetések a román vb-pótselejtezős keretben

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!