HIRDETÉS

Új lendületet kaptak a Sepsi OSK játékosai, az edzőváltás meghozta az eredményt

Stabillá vált a Sepsi védelme
Fotó: Pinti Attila

Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy bevált az edzőváltás, Valentin Suciunak sikerült felráznia a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat keretét. A Sepsi OSK sportigazgatójával értékeltünk és tekintettünk előre.

Egyértelmű formajavulást mutat az utóbbi időben a Sepsi OSK, amely Valentin Suciu irányításával összekötött két győzelmet a bajnokságban, és ennek köszönhetően felzárkózott a Szuperliga tabelláján. A német Bernd Storckot váltó vezetőedző

érkezése óta jobb lett a hangulat a csapatnál, és a játékstílus megváltoztatásával ez az eredményekben is megmutatkozik.

A háromszéki trénerrel a kispadon a Sepsi öt bajnoki mérkőzésből két vereség mellett hármat is megnyert, ezzel jelenleg az egyik legjobb formában lévő együttes a mezőnyben.

„Úgy látom, hogy a csapatnak visszajött az önbizalma, a játékosok jobban bíznak magukban.

Ott vagyok az edzéseken, jobb kedvvel, egészen másképp készülnek és jobban odateszik magukat.

Elég stabillá vált a védelmünk és a legfontosabb, hogy gólokat tudtunk szerezni, ezáltal pontokat gyűjtöttünk. Összekötöttünk két győzelmet, Nagyszebenben simán nyertünk és a négy mérkőzés óta veretlen Aradot is felülmúltuk.

Ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket, de látszik a fejlődés a csapaton, eddig jó úton haladunk, és reméljük, hogy tartani tudjuk ezt a formát”

– foglalta össze a pozitívumokat az edzőváltás óta Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója a Székely Sportnak.

Valentin Suciu felrázta az együttest •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Valentin Suciu felrázta az együttest
Fotó: Pinti Attila

Suciuval akarják folytatni

Mint mondta, egy új edző érkezése mindig felrázza a csapatot, egyelőre úgy látszik, hogy Valentin Suciuval is ez a helyzet, de közismert, hogy a szakvezetőket csak az eredmények tartják az együttes élén.

„Valentin Suciu a klub embere, korábban vele együtt jutottunk fel az élvonalba. Eddig az akadémiának volt az egyik igazgatója, de megadódott neki ez az esély, hogy ezúttal egy jobb kerettel újra irányíthassa a felnőtt csapatot.

Neki is megmondtam, hogy azt szeretném, ha minél hosszabb ideig, öt-hat évet közösen dolgoznánk, hiszen együtt nőttünk fel és barátok is vagyunk.

Ez lenne a legjobb felállás, de sajnos a foci olyan, hogy amikor eredmények vannak akkor minden rendben, de amikor nincsenek, akkor jönnek a kritikák is” – fogalmazott Hadnagy Attila.

Hadnagy Attila: „Ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket, de látszik a fejlődés a csapaton” Galéria

Hadnagy Attila: „Ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket, de látszik a fejlődés a csapaton”

A Sepsi OSK sportigazgatója megjegyezte, nincs meghatározva, hogy mennyi időre szól Valentin Suciu megbízatása, valamint hány fordulón keresztül vezeti a csapatot, de

a téli szünetben átbeszélik a szerződését, és ha minden jól alakul, akkor a szezon második részére is ő marad a vezetőedző.

Hadnagy Attila közölte, mivel Gabriel Debeljuh és Dimitrij Oberlin sérülése miatt egy csatárral, Marius Comannal maradtak, jelenleg keresik a megfelelő játékost, akivel pótolni tudják a hiányzókat. „Tudjuk, hogy szükség van rá, de ebben az időszakban nehéz olyan támadót találni, aki megfelelő erőnléti állapotban van és egyből bevethető, így lehet csak a télen sikerül igazolnunk” – mutatott rá a Székely Sportnak.

A felsőházba jutás maradt a cél, a kupát is kiemelten kezelik

A Sepsi OSK célja a felsőházi rájátszásba jutás volt a bajnokság elején, ami a korábbi hatmeccses nyeretlenségi sorozat következtében veszélybe került, ám az utóbbi fordulókban elért eredményekkel versenyben maradtak.

Természetesen a felsőház elérése a célunk, két nyert mérkőzéssel közel vagyunk hozzá, így még él a remény, nem mondtunk le róla.

Nagyon szoros a mezőny, de ha végül nem jutunk be, semmi probléma, a hetedik-nyolcadik helyért fogunk harcolni, mert nem az a nagy csapat vagyunk, amely minden évben kötelezően a play-offban kell szerepeljen” – nyilatkozta Hadnagy Attila.

Visszajött a sepsiszentgyörgyi játékosok önbizalma •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Visszajött a sepsiszentgyörgyi játékosok önbizalma
Fotó: Pinti Attila

Elmondása szerint kiemelten kezelik a Román Kupát is, ahol minél messzebbre akarnak jutni, akár harmadjára is elhódítani a trófeát, de tudatában vannak annak, hogy ez nagyon nehéz lesz, hiszen a keretük nem bő és sok a sérült is.

A kupasorozat abból a szempontból jól jön, hogy a bajnokságban kevesebb lehetőséget kapott játékosok tudnak bizonyítani.

Először harmadosztályú csapattal játszunk (a Sepsi OSK jövő héten szerdán 15.45-től a Gyulafehérvári Unirea ellen kezd a csoportkörben – szerk. megj.), amellyel szemben muszáj megszerezni a győzelmet” – jegyezte meg a háromszéki sportvezető.

Ezt a mérkőzést megelőzően a Sepsi OSK pénteken 21 órától játszik a bajnokságban, a 14. fordulóban a Kolozsvári CFR otthonában kell bizonyítson. Az erdélyi rangadó előtt öt hely, de mindössze két pont választja el egymástól a két csapatot, a CFR a harmadik, a Sepsi a nyolcadik a rangsorban, így

egy esetleges győzelemmel Valentin Suciu együttese a dobogóra is felléphet.

„A CFR nagy és erős kerettel rendelkezik, minőségi játékosaik vannak, de nekik sincsenek stabil eredményeik. Mégis a korábbi sokszoros bajnokcsapatról beszélünk, tehát egyáltalán nem lesz könnyű mérkőzésünk, de mi jó formában vagyunk, így nagyon reméljük, hogy pontot vagy pontokat tudunk szerezni” – zárta a beszélgetést Hadnagy Attila.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 14. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári U Kolozsvári U
13
7
5
1
20-8
26
2
Universitatea Craiova U Craiova
13
5
6
2
20-11
21
3
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
12
5
4
3
21-15
19
4
Galaci Oțelul Oțelul
12
4
7
1
11-7
19
5
FCSB FCSB
12
5
4
3
17-15
19
6
Petrolul Ploiești Petrolul
13
4
7
2
13-11
19
7
Bukaresti Dinamo Dinamo
13
4
6
3
21-17
18
8
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
13
5
2
6
16-15
17
9
Jászvásári Poli Jászvásár
13
5
2
6
13-17
17
10
Bukaresti Rapid Rapid
13
3
7
3
17-15
16
11
Aradi UTA UTA
13
3
6
4
13-14
15
12
Gloria Buzău Gloria
13
3
4
6
16-23
13
13
FC Hermannstadt Hermannstadt
13
3
4
6
16-23
13
14
Konstancai Farul Farul
13
3
4
6
12-20
13
15
FC Botoșani Botoșani
12
3
3
6
12-19
12
16
Unirea Slobozia Slobozia
13
3
3
7
11-19
12
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Valódi erőpróba előtt az FK Csíkszereda

Történelmi labdarúgóidény rajtol Csíkszeredában: a piros-feketék hétfőn, hazai pályán kezdik meg első szuperligás szezonjukat a Bukaresti Dinamo ellen. A bajnokság rajtjáról és az első osztály kihívásairól pénteken sajtótájékoztatón számoltak be.

A Szuperliga legjei: az FK Csíkszereda fiatalja is a listán

A küszöbön álló szezonrajt előtt nézzük meg a bajnokság legjeit: vajon ki játszotta a legtöbb mérkőzést a román élvonalban, ki szerezte a legtöbb gólt, ki adta a legtöbb gólpasszt, melyik labdarúgó a mezőny rangidőse, vagy ellenkezőleg, ki a legfiatalabb?

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Mire mentek az újoncok az élvonalban? – összegző az utóbbi tíz év távlatából

A hétvégén kezdetét veszi a labdarúgó Szuperliga 2025–2026-os szezonja, a mezőnyben három újonc együttes is szerepel. Ennek apropóján utánanéztünk annak, hogy az utóbbi tíz idényben miként teljesítettek a feljutott csapatok az élvonalban.

Csütörtökön és pénteken lehet jegyet venni az FK–Dinamo meccsre

Az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga első fordulójában a Dinamót fogadja, a hétfő esti meccsre csütörtökön 15 órától indítják a jegyárusítást. A klub közlése szerint jegyvásárlásra kizárólag két délután áll rendelkezésre a stadion pénztáránál.

Mérföldekkel a többiek előtt: az FCSB uralja a Szuperliga piaci rangsorát

Több mint 51 millió euróra értékelt keret, új igazolások és változatlan célok: címvédés, kupagyőzelem és menetelés a Bajnokok Ligájában. A labdarúgó Szuperliga rajtja előtt a bajnoki cím legfőbb várományosa idén is egyértelműen az FCSB.

Az élvonal helyett a harmadosztályban folytatja Fülöp Loránd

A labdarúgó Szuperligában újonc FK Csíkszeredától a nyári szünetben távozó Fülöp Loránd nagy meglepetésre egy harmadosztályú csapathoz, a bukovinai Șoimii Gura Humorului-hoz igazolt.

Edzőtábor után, Szuperliga előtt: így áll az FK Csíkszereda

Lezárult az FK Csíkszereda ausztriai edzőtábora, a csapat vezetőedzője szerint hasznos felkészülési időszakon van túl az újonc szuperligás együttes. Ilyés Róbert bizakodó a Dinamo elleni történelmi szezonnyitó előtt.

Leáll a bérletárusítás, a Dinamo elleni nyitányra készül az FK Csíkszereda

Ideiglenesen felfüggeszti a szezonbérletek árusítását az FK Csíkszereda. A klub az első mérkőzésére való előkészületekre hivatkozva szünetelteti az értékesítést, amely jövő keddtől folytatódik.

Pászka Lórándra nem számít a Fradi, Csíkszeredába tart a székely balhátvéd?

Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!