Súlyos vereség, intő jel

Egyesek ugyanis ebből arra következtettek, hogy ha már az Eb-n kikaptunk tőlük, akkor most talán sikerül jobb eredményt elérni. Ráadásul nem is olyan rég még pontot, pontokat szereztünk ellenük. Csakhogy az egy más magyar csapat volt, ez meg egy másik német együttes.

A szombat esti mérkőzés sok magyar szurkolónál kiütötte a biztosítékot. Egyesek már nemcsak Rossi menesztését, hanem a játékosokét is követelték. A mutatott játék alapján – nem is annyira az eredmény miatt – én is hajlandó lennék ezt mondani, csak ilyenkor eszembe jut a kérdés: de hát akkor kit tennénk helyükbe? Ha nem az elvakultság és szakértelem hiánya vezérel, akkor a válasz nyilván egyértelmű: gyengébb játékosokat.

Amíg férfi és női kézilabdában egyre-másra nyerjük az ifitornákat, és a fejlődésben csak később rekednek meg a játékosok, addig a labdarúgásban már az utánpótlásnevelés is elképesztően gyenge színvonalú.

De térjünk vissza a szombati mérkőzéshez. Az eredmény és a mutatott játék nem véletlen. Szerintem egy hosszabb folyamatnak egy állomása. Milyen jó lenne, ha azt írhatnám, hogy egy hosszabb folyamatnak a vége. Csakhogy ezt nincs honnan tudnunk.
És miért írom azt, hogy hosszabb folyamat?

Mert a válogatott mélyrepülése sajnos már korábban elkezdődött. A németek elleni fiaskó csupán egy újabb jele volt az egésznek.

Azt azért meg kell jegyezni, hogy Németország ellen idegenben még egy sokkal erősebb csapatnak sem szégyen vereséget szenvednie. Valószínűleg senki sem a vereség miatt bosszankodik, hanem a pályán nyújtott teljesítény miatt.

Marco Rossi 2018 őszén került a kispadra. Válogatási elveivel, munkaszeretetével, hozzáértésével pedig olyan válogatottat épített fel, amely a Nemzetek Ligájában fokozatosan feljutott az elitkörbe, kijutott két Eb-re. És olyan játékstílust tett magáévá, amellyel sikerült a nála sokkal jobb csapatokat is megtréfálnia (lásd éppen a németeket korábban vagy az angolokat, franciákat).

Ám minden menetelésnek, hosszabb sorozatnak megvan a maga időszaka, egy felfelé s egy lefelé ívelő pálya.

A magyar válogatott szerintem most az utóbbiban van – már egy jó ideje. Az Eb selejtezőcsoportját még sikerült ugyan veretlenül zárni, de már a litvánok és a bolgárok elleni kínkeserves döntetlen is rossz előjel volt. S ismerjük be, hogy a szerbeket kétszer is szinte csodával határos módon sikerült legyőzni. A felkészülés során közvetlen az Európa-bajnokság előtt az írek ellen pocsék játékot mutattunk, Izrael ellen mintegy 25 percig futballoztunk. A kontinenstornán való teljesítményt pedig ismerjük.

És hogy mi vezetett idáig? Erre még a szakemberek sem valószínű, hogy tudják a biztos választ. Az okok közé lehet sorolni, hogy a számos meglepetéseredmény miatt az ellenfelek kezdték komolyabban venni a magyar csapatot, jobban felkészülni belőle.

Kiismerték Rossi taktikáját.

Egyes meghatározó játékosok visszavonultak, kiöregedtek, mások lesérültek, vagy csak egyszerűen gyengébben teljesítenek.

Az Eb-n ráadásul Marco Rossi saját elveivel ment szembe akkor, amikor pályára küldött olyan játékosokat, akik klubcsapataikban nem, vagy alig játszottak. És hát azt se feledjük, hogy a magyar válogatott mérkőzés közben képtelen váltani, vagyis az ellenfél által húzott taktikai meglepetésekre újakkal válaszolni. Ez is részben a játékosok felkészültségének tulajdonítható. De csak részben. S akkor nem beszéltünk arról, hogy az utóbbi időben mintha fásultság uralkodott volna el a csapaton.

A játékosokból eltűnt a tűz, a minden áron való győzni akarás, az egymásért való küzdés, az együttes mintha sokszor már nem csapatként működik.

És talán az összpontosítás is hanyatlott. Az írek ellen saját szögletünkből, ellentámadás után kaptunk gólt. Akkor a fiúk azt nyilatkozták, hogy a hibákból tanulni kell. Talán innen is látszik, hogy az egész csupán közhely puffogtatása volt.

Akárhogy is legyen, a csapatot szerintem a németek elleni mérkőzés után kár lenne temetni. A Nemezetek Ligájának eme csoportjában az egyik legnehezebb mérkőzésen vagyunk túl (sajnos Hollandiában sem lesz sokkal könnyebb), s az elitkörben való bennmaradás még egyáltalán nincs veszélyben.

És hát ezek a fiúk ugyanazok, akik az elmúlt években oly sokszor örvendeztettek meg minket.

Ha most nehezebb helyzetben is vannak, érdemes kiállni mellettük, szurkolni, hogy szedjék össze magukat. Mert sokkal jobb játékosokat Jürgen Klopp vagy Jose Murinho sem tudna beválogatni a magyar nemzeti tizenegybe. Nyilván egy részmegoldás az lenne, ha a fél világot felkutatnánk magyar származású játékosok reményében. Ideig óráig lehet, hogy lenne egy-két jobb eredmény, csakhát attól nem fejlődne a magyar labdarúgás. És hát mennyire lenne akkor a válogatott magyar?

A nagyfokú vereség inkább egy intő jel kellene, hogy legyen, egyrészt.

Elsősorban a bosnyákok elleni keddi esti mérkőzés szempontjából. S majd a világbajnoki selejtezőcsoport szempontjából. Másrészt pedig tudatosítani kell a legelvakultabb szurkolók számára is, hogy az elmúlt évek helyenkét kimagasló eredményei inkább a csoda és nem a realitás kategóriájába tartoztak.

Hajrá, magyarok!