Hirdetés

Három magyar pont. De minek örülünk?

Fotó: Facebook/Magyar Labdarúgó Szövetség

Amiért mentünk, a három pontért, azt megszereztük. Amiért mi, szurkolók, leültünk a fotelbe, azt nem kaptuk meg. Persze azért mi is a győzelmet akartuk, és mindenki előre aláírta volna azt, hogy rossz játékkal nyerjünk, de a szép játék messze elmaradt. A csapat tudását mélyen alulmúlta.

2025. november 14., 13:40

Az első félidőben uraltuk ugyan a középpályát az örmények ellen, de sok helyzetet nem igazán tudtunk kialakítani. Szerencsére egy jól játszó Szoboszlai és egy kiválóan fejelő Varga Barnabás elég volt a gól megszerzéséhez, és mint később kiderült – a győzelemhez.

Ami azonban a második félidőben történt, az maga volt a szenvedés. Ötlettelen játék, hibák sorozata. A meccs után a játékosok is elmondták, hogy nem lehet belekényelmesedni a mérkőzésbe.

Hirdetés

Márpedig ők ezt tették, s ez ellen Marco Rossi sem tudott ellenszert. Szétesett a középpálya, nem szereztünk labdákat, nem működött a letámadás, behúzódtunk a kapu elé, magunkra húztuk az ellenfelet és próbáltuk – rossz felfogásban – ölni az időt.

Szerencsére az ellenfél sem állt világsztárokból, látszott a világranglistás helyezésük (legalább 70 hellyel mögöttünk állnak, ez különben a pályán egyáltalán nem vevődött észre).

Kapcsolódó

És hogy mennyire nincs merítési lehetősége Marco Rossinak, látható volt a pályára lépő cseréknél is. A beállt, magyar bajnokságban „pallérozódó” játékosok egyrészt fogatlanok voltak, azaz egyáltalán „nem haraptak”, másrészt fogalmatlanok is voltak. Tóth nagy helyzetet puskázott el, majd szinte gólpasszt adott az ellenfélnek. Nagy Zsolt a ráadáspercekben ahelyett, hogy megtartotta volna a labdát, majdnem kilőtte azt a stadionból. Ezt követően a lefújás előtti másodpercekben eltáncolt a csatár mellől, s így csupán a szerencsének, valamint az ellenfél bénaságának köszönhetjük, hogy három ponttal távoztunk Jerevánból. Vitális láthatatlan volt, így csak Lukács Dánielt lehet dicsérni.

Az eredmények tükrében sokan már örömmámorban úsztak. Ez részben jogos, mert az utóbbi negyven év világbajnoki selejtezőcsoportjaiban rendre a negyedik, ritkábban a harmadik helyen végeztünk, és hát a második helyet meg kell becsülni – ameddig megvan. Ugyanis az egyáltalán nincs meg.

Mert miután tegnap este még az M4 stúdiójában is mindenki előre ivott a medve bőrére – vagyis hogy a Puskás Arénába az írek úgyis kirándulni mennek majd, mi pedig örömfocit játszhatunk a kelták ellen –, éjjel, az írek győzelme után már indult a számolgatás. Hogy márpedig még elsők is lehetünk, ha az íreket megverjük, a portugálok pedig hazai pályán vereséget szenvednek. Kénytelen vagyok idézni az egyik kommentelőt: a luzitánok az örmények ellen akkor is nyernek, ha a kezdő tizenegyet a lelátóról verbuválják össze.

Kapcsolódó

Szerintem teljesen fölösleges az ibériai meccsel foglalkozni akkor, amikor még a második helyünk sem biztos. Nem marad más hátra, mint vasárnap délután győzelemre játszani egy technikailag kevésbé képzett, ám verekedős focit játszó, durva szabálytalanságoktól sem visszariadó, provokáló ír csapat ellen.

És ha netán az írek előtt végeznénk a csoportban, akkor sincs miért ünnepelnünk. Mert egyrészt csak a kötelezőt hoztuk – a nálunk gyengébben rangsorolt ellenfeleket magunk mögött tartottuk –, másrészt a neheze csak ezt követően kezdődik. A pótselejtezős hely egyáltalán nem jelent vb-kvalifikációt.

Emlékezhetünk egy jó néhány évvel ezelőtti finnek elleni gólra: az utolsó pillanatokban a finn kapuba pattanó labda olyan pótselejtezőt jelentett, amelyen a jugoszlávoktól két meccsen 12 gólt kaptunk. Valószínű, erre a drámára most nem kerül majd sor, de azért érdemes tudni, hogy márciusban olyan ellenfelekbe is ütközhetünk, mint a cseh, a török vagy az olasz. Szóval csak nyugtával dicsérjük a napot, meg persze a világbajnoki selejtezőmérkőzéseket is.

Mindenesetre a gyenge játék ellenére a három pontért jár a Szép volt, fiúk! rigmus, elvégre a cél szentesíti az eszközt. Vasárnap pedig hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Corbu-gól a Fradiban, újból Hagi listáján a román válogatottban

Gheorghe Hagi szövetségi kapitány közzétette a román labdarúgó-válogatott idei utolsó összetartására készülő külföldön szereplő játékosok előzetes névsorát.

Megállíthatatlan a Ferencváros, a portugál kupagyőztest is felülmúlta az Európa Ligában

Egy félidőn át tartotta a lépést a Torreense a csütörtök esti összecsapáson, szünet után azonban elhúzott a Ferencváros. A zöld-fehérek 4–1-es hazai sikerükkel három forduló után is hibátlanok a labdarúgó Európa Liga főtábláján.

Villámgyors gólokkal alapozta meg sikerét Andorrában az U Craiova

Esélyeshez méltón mindhárom pontot megszerezte az andorrai Inter Escaldes vendégeként a román bajnoki címvédő U Craiova a labdarúgó Konferencia Liga csoportkörének második fordulójában.

Kovács István vezeti a Real Madrid hazai BL-meccsét

Kovács István megkapta első főtáblás megbízatását az európai kupasorozatokban a 2026–2027-es idényben. A nagykárolyi játékvezető a Bajnokok Ligájában a Real Madrid és az RB Leipzig szerdai mérkőzésén fújja a sípot.

Megbüntette az italozó stábtagokat a román szövetség

Fizetéscsökkentéssel szankcionálta a Román Labdarúgó-szövetség az U21-es válogatott négy stábtagját, miután érintettek voltak a hivatalos program elhagyásában.

Kettőből kettő a Ferencvárosnak az Európa Ligában

A Ferencváros hazai pályán Kristoffer Zachariassen duplájával 2–1-re legyőzte a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa Liga ligaszakaszának második fordulójában.

Kicsúszott a győzelem a Craiova kezéből a Konferencia Ligában

Az Universitatea Craiova csütörtökön este 1–1-es döntetlent játszott a spanyol élvonalban szereplő Getaféval a labdarúgó Konferencia Liga ligaszakaszának első fordulójában.

Két FK-játékos is pályára lépett, második helyen zárt a romániai női U19-es válogatott

Fülöp Boglárka és Nombot Annabelle is lehetőséget kapott a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott máltai Eb-selejtezőtornáján. A csapat négy ponttal zárt, az A-ligába jutásról azonban csak a novemberi mérkőzések után születik döntés.

Válogatott szünet: átok a nagyoknak, áldás a kicsiknek?

A Nemzetek Ligája miatt beiktatott hosszabb válogatott szünet megosztja a futballvilágot. Míg a topligák élcsapatai a játékosok kiesése és a lendület megtörése miatt bosszankodnak, a kisebb klubok számára ez akár a felzárkózás lehetőségét is jelentheti.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!