Hirdetés

Sorsdöntő magyar–ír párharc a vb-pótselejtezőért – élő szöveges közvetítés

Fotó: Sebestyén Ervin

Sorsdöntő labdarúgó világbajnoki selejtezőmeccs vár a magyar válogatottra, vasárnap 16 órakor Írországot fogadja a Puskás Arénában. A székely szurkolók közösen vonulva érkeztek meg a helyszínre, mi is ott vagyunk. Kövesse az eseményeket élő szöveges közvetítésünkben.

VÉGE: A magyarok hiába vezettek kétszer is, az írek a legvégén fordítottak és 3–2-re győztek, ezzel megelőzték Marco Rossi csapatát a tabellán és megszerezték a pótselejtezőt érő második helyet.

90+5. perc: 2–3. Az írek végig próbálkoztak és sikerrel jártak, az utolsó percben nem tudott felszabadítani a magyar csapat, a labda Troy Parrotthoz került, aki közvetlen közelről a hálóba lőtte, ezzel mesterhármast szerzett.

Hirdetés

90+2. perc: Az utolsó két csere a magyaroknál: Sallai Roland és Loig Neco helyét Damir Redzic, illetve Mocsi Attila vette át.

90. perc Az írek beszorították saját kapujuk elé a magyarokat, nagy helyzetet alakítottak ki, Dibusz hatalmas bravúrral megmentette a házigazdát.

86. perc: Kimaradt magyar lehetőség ismételten, Szoboszlai kiszorított helyzetből lőhetett, védte a vendégek kapusa.

80. perc: 2–2. Az írek viszont kihasználták az első kínálkozó helyzetüket a második játékrészben, Troy Parrott kapott nagyszerű labdát a tizenhatoson belül és másodszor is kiegyenlített.

76. perc: Ismét magyar csere következett, Tóth Alexet Bolla Bendegúz váltotta.

75. perc: Újabb magyar lehetőségek, labdát veszítettek a középpályán a vendégek, Sallai Roland került lövőhelyzetbe, löketét szögletre mentette az írek kapusa. A szöglet után Szalai Attila fejelt kapura, a hálóőr ismét a helyén volt.

69. perc: Szabadrúgáshoz jutott a magyar válogatott: Szoboszlai adta be, Orbán fejelte rá, de erőtlenül, és a kapusnak nem okozott gondot.

63. perc: Kettős csere a magyar válogatottnál: Lukács Dániel és Schäfer András helyére Callum Styles, illetve Ötvös Bence érkezett.

61. perc: Ezt leszámítva irányítás alatt tartja a meccset és magabiztosan őrzi előnyét a magyar csapat, a vendégek nem jelentenek veszélyt a hazai kapura.

58. perc: Az írek betaláltak ugyan, de a csereként beállt Adam Idah gólját egyértelmű les miatt érvénytelenítették.

SZÜNET: Vége az első félidőnek, a magyar válogatott 2–1-re vezet.

•  Fotó: Facebook/Magyar Labdarúgó Szövetség

Fotó: Facebook/Magyar Labdarúgó Szövetség

45+3. perc: Megvolt az esélyük az egyenlítésre a vendégeknek, O'Brien azonban közelről fölé lőtt.

37. perc: GÓÓÓÓÓL! 2–1. Visszavette a vezetést a magyar válogatott, Varga Barnabás pazar labdaátvétel után hatalmas bombagólt lőtt.

•  Fotó: Facebook/Magyar Labdarúgó Szövetség

Fotó: Facebook/Magyar Labdarúgó Szövetség

28. perc: A magyarok uralják a játékot, nagy lehetőséget hagytak ki, remek jobb oldali beadás után Sallai Roland került helyzetbe, a vendégkapus bravúrral védett.

15. perc: 1–1. Egyből átvették a kezdeményezést az írek és büntetőhöz jutottak. Troy Parrott végezte el, ezzel hamar kiegyenlítettek.

•  Fotó: Facebook/Magyar Labdarúgó Szövetség

Fotó: Facebook/Magyar Labdarúgó Szövetség

3. perc: GÓÓÓÓÓL! 1–0. Támadásban kezdett a magyar válogatott, szöglet után Kerkez és Szoboszlai játszott össze, utóbbi adta be, a kapu elé érkező Lukács Dániel közelről a hálóba fejelt.

15.58 A két himnusz eléneklése után megemlékeztek a nemrég elhunyt Jenei Imréről, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányáról.

15.50 Tíz perccel a kezdés előtt már szinte teljesen megteltek a Puskás Aréna lelátói, a szurkolók közösen elénekelték az Ismerős Arcok Nélküled című dalát. Felemelő pillanat volt.

15.43 A magyar szurkolótábor rázendített, szólt a Hajrá Magyarország és a Hajrá magyarok!

15.38 Sok vendégdrukker érkezett, egyelőre nagyjából 1000-en vannak a számukra kijelölt szektorban.

15.31 A hangosbemondó elkezdte név szerint bemutatni a magyar játékosokat, mindenki és a szövetségi kapitány is hatalmas tapsot kapott a közönségtől.

15.16 Néhány perccel később már a magyar válogatott labdarúgói is pályára léptek, a stadionban lévő nézők nagy üdrivalgással köszöntötték őket.

•  Fotó: Sebestyén Ervin

Fotó: Sebestyén Ervin

15.12 Elsőként az ír válogatott játékosai jöttek ki az öltözőből melegíteni, a magyar szurkolók egy része füttykoncerttel fogadta őket.

•  Fotó: Sebestyén Ervin

Fotó: Sebestyén Ervin

A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata: Dibusz – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez – Schäfer, Tóth A. – Lukács, Szoboszlai, Sallai – Varga B.

Gyülekeznek a székelyföldi szurkolók is Budapest központjában •  Fotó: Sebestyén Ervin

Gyülekeznek a székelyföldi szurkolók is Budapest központjában
Fotó: Sebestyén Ervin

14.42 Marco Rossi szövetségi kapitány két helyen változtatott az Örményországban egygólos győzelmet aratott magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatán, amelybe bekerült Tóth Alex és Lukács Dániel az írek elleni, sorsdöntő világbajnoki selejtezőmérkőzésre. Styles Callum és Bolla Bendegúz került ki a kezdőből.

14.39 Kivétel nélkül mindenki hazai győzelemre számít. Volt, aki azt mondta, még a megtakarítását is felrakta a magyar sikerre. A székelyföldi szurkolók közül többen közös buszt szerveztek maguknak, mások saját autóval érkeztek, de akadt olyan is, aki repülővel tette meg az utat.

• Videó: Székely Sport

14.19 A csapatbusz elgurult a csoport előtt, a szurkolók nagy ujjongással fogadták a játékosokat, majd elindultak a stadion irányába.

14.04 A székelyföldi szurkolók egy csoportba verődve gyűltek össze Budapest szívében, és egy nagy családként hangolódnak a sorsdöntő mérkőzésre. Nem maradhat el a sör, a bor és a hazai pálinka sem.

•  Fotó: Sebestyén Ervin

Fotó: Sebestyén Ervin

Kapcsolódó

Rossi a várakozásoknak megfelelően a sérült Tóth Balázst helyettesítő Dibusz Dénes előtt nem változtatott a védelem összeállításán, azaz sorozatban hatodszor is Nego Loic, Willi Orbán, Szalai Attila és Kerkez Milos alkotja a hátsó alakzatot.

Az ellenfél támadásainak szűrése viszont ezúttal Schäfer András mellett a Stylesnál támadóbb szellemű Tóth Alex feladata lesz. A középcsatár Varga Barnabás kiszolgálását pedig ezúttal Sallai Roland és a csapatkapitány Szoboszlai Dominik mellett Lukács Dániel segíti.

•  Fotó: Sebestyén Ervin

Fotó: Sebestyén Ervin

A magyar-ír vb-selejtező a norvég Espen Eskas sípjelére 16 órakor kezdődik, a mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport, a Digi Sport 1 és Prima Sport 3.

A forgatókönyv egyszerű: győzelemmel akár a csoportelsőség és a vb-részvétel is elérhető az éllovas portugálok pontvesztése esetén, a döntetlen pedig biztosan legalább a pótselejtezőt jelentő második helyet garantálná a négyesben a magyarok számára.

•  Fotó: Sebestyén Ervin

Fotó: Sebestyén Ervin

•  Fotó: Sebestyén Ervin

Fotó: Sebestyén Ervin

•  Fotó: Sebestyén Ervin

Fotó: Sebestyén Ervin

•  Fotó: Sebestyén Ervin

Fotó: Sebestyén Ervin

Labdarúgó világbajnoki selejtező, F csoport, 6. forduló

Labdarúgó világbajnoki selejtező, F csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Portugália Portugália
6
4
1
1
20-7
13
2
Írország Írország
6
3
1
2
9-7
10
3
Magyarország Magyarország
6
2
2
2
11-10
8
4
Örményország Örményország
6
1
0
5
3-19
3
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Corbu-gól a Fradiban, újból Hagi listáján a román válogatottban

Gheorghe Hagi szövetségi kapitány közzétette a román labdarúgó-válogatott idei utolsó összetartására készülő külföldön szereplő játékosok előzetes névsorát.

Megállíthatatlan a Ferencváros, a portugál kupagyőztest is felülmúlta az Európa Ligában

Egy félidőn át tartotta a lépést a Torreense a csütörtök esti összecsapáson, szünet után azonban elhúzott a Ferencváros. A zöld-fehérek 4–1-es hazai sikerükkel három forduló után is hibátlanok a labdarúgó Európa Liga főtábláján.

Villámgyors gólokkal alapozta meg sikerét Andorrában az U Craiova

Esélyeshez méltón mindhárom pontot megszerezte az andorrai Inter Escaldes vendégeként a román bajnoki címvédő U Craiova a labdarúgó Konferencia Liga csoportkörének második fordulójában.

Kovács István vezeti a Real Madrid hazai BL-meccsét

Kovács István megkapta első főtáblás megbízatását az európai kupasorozatokban a 2026–2027-es idényben. A nagykárolyi játékvezető a Bajnokok Ligájában a Real Madrid és az RB Leipzig szerdai mérkőzésén fújja a sípot.

Megbüntette az italozó stábtagokat a román szövetség

Fizetéscsökkentéssel szankcionálta a Román Labdarúgó-szövetség az U21-es válogatott négy stábtagját, miután érintettek voltak a hivatalos program elhagyásában.

Kettőből kettő a Ferencvárosnak az Európa Ligában

A Ferencváros hazai pályán Kristoffer Zachariassen duplájával 2–1-re legyőzte a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa Liga ligaszakaszának második fordulójában.

Kicsúszott a győzelem a Craiova kezéből a Konferencia Ligában

Az Universitatea Craiova csütörtökön este 1–1-es döntetlent játszott a spanyol élvonalban szereplő Getaféval a labdarúgó Konferencia Liga ligaszakaszának első fordulójában.

Két FK-játékos is pályára lépett, második helyen zárt a romániai női U19-es válogatott

Fülöp Boglárka és Nombot Annabelle is lehetőséget kapott a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott máltai Eb-selejtezőtornáján. A csapat négy ponttal zárt, az A-ligába jutásról azonban csak a novemberi mérkőzések után születik döntés.

Válogatott szünet: átok a nagyoknak, áldás a kicsiknek?

A Nemzetek Ligája miatt beiktatott hosszabb válogatott szünet megosztja a futballvilágot. Míg a topligák élcsapatai a játékosok kiesése és a lendület megtörése miatt bosszankodnak, a kisebb klubok számára ez akár a felzárkózás lehetőségét is jelentheti.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!