Az eredményesség egyik fontos feltétele az élet majdnem minden területén az állandóság, a következettség, a folytonosság megteremtése. Nincs ez másként a sportban sem. Persze Romániában, ahol szinte semmi sem történik zökkenőmentesen, a szövetségnek két hónapra volt szüksége arra, hogy eredményre jusson a szövetségi kapitány kinevezését illetően.

Miután több neves edző – köztük Hagi és Bölöni László – is visszautasította a FRF ajánlatát, némileg kompromisszumos megoldásra jutottak. Az edzői tapasztalattal alig rendelkező, ennek ellenére sokat emlegetett Adrian Mutu végül kiesett a kalapból, a szövetség is megvilágosodott talán, hogy kísérletezésnek már nincs helye, így végül a FCSB, CFR és egyéb csapatok egykori edzőjével, Eddi Iordănescuval kötött szerződést.

Vége a szappanoperának, Edi Iordănescu lett a szövetségi kapitány

A román válogatott történetében ő a második (Răzvan Lucescu után), aki ezen a szinten apja nyomdokaiba lép. Úgy tűnik, Burleanuek is rájöttek, hogy a fiatalság nem erény, csupán egy állapot, és egy válogatott vezetéséhez némi tapasztalatra is szükség van. A 43 éves Iordănescu sem ért el eddig eget rengető sikereket, 2018-ban úgy nyert a kolozsvári vasutasokkal Szuperkupát, hogy mindössze három mérkőzésen ült a kispadjukon.

Köztudottan konfliktusos személyiség, aki nem tűri, ha beleszólnak munkájába, így aztán több klubtól is idő előtt távozott, bizonyítani nem igazán volt lehetősége. De ez legyen a szövetség és az ő problémája.

Edditől azt várja a FRF, hogy kilendítse a holtpontról a válogatottat, ami a román foci jelenlegi helyzetében nem lesz könnyű feladat.

Magyarok a román kispadon

1922-től kezdődően Iordănescu a román labdarúgó-válogatott sorrendben 74. szövetségi kapitánya. Voltak edzők, akik többször is betöltötték a tisztséget, mások ideiglenesen lettek kinevezve, és voltak, akik mindössze két-három hónapig bírták a strapát. A válogatott első jegyzett edzője a nagyváradi születésű Teofil Moraru volt 1922-1923 között, az ő irányításával játszotta a román nemzeti tizenegy az első nemzetközi mérkőzését is Jugoszlávia ellen.

A román válogatott 100 éves története során több magyar nemzetiségű tréner is megfordult a kispadján. Közöttük úttörőnek számít a temesvári születésű Vogl Imre, aki összesen három alkalommal (1943-1945, 1947-1948, 1950-1952) töltötte be a szövetségi edző szerepet. Vezette a román nemzeti tizenegyet Barátky Gyula, Kovács István, Jenei Imre (két mandátumban) vagy Bölöni László is.

Először 1930-ban jutottak ki világbajnokságra Costel Rădulescu edzővel, utoljára 1998-ban, amikor Edward apja, Anghel Iordănescu volt a kapitány.

A szövetség bizonyára azt reméli, hogy az alma nem esett messze a fájától, bár a mostani kontextus minden szempontból – játékosállomány, nemzetközi erőviszonyok és így tovább – egészen más. Eddi az utóbbi húsz év kilencedik szövetségi kapitánya, tehát a szövetség átlagban kétévente cserélte őket.

Magyarországnak százhúsz év alatt (1902-2022) 56 szövetségi edzője volt, ami sokkal jobb átlag, mint a román foci esetében.

A románokhoz hasonlóan túl sok világbajnoki részvétellel mi sem dicsekedhetünk: igaz, hogy válogatottunk 1938-ban és 1954-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett, másrészt viszont 1986 (!) óta nem jutottunk ki a legrangosabb focieseményre. Akkor Mezey György irányításával vettünk részt a mexikói vb-n, de sajnos nem értünk el különösebb sikereket.

Külföldiek Magyarországon

A magyar labdarúgó-válogatott első szövetségi kapitánya 1902 és 1904 között a tragikus sorsú Gillemot Ferenc volt, aki 1917-ben, a román betöréskor önként jelentkezett a harctérre, és Petrozsény mellett életét vesztette. Különleges helyet foglal el a szövetségi edzők sorában Hajós Alfred, aki úszóként és építészként szerzett hírnevet magának, ennek ellenére 1906-ban három mérkőzésen ő irányította a labdarúgó-válogatottat. A leghíresebb Sebes Gusztáv, az ő idejében állt össze az Aranycsapat.

Ha már őket emlegetjük: a fenomenális csapat tagjai közül mindössze ketten, Bozsik és Puskás vezethették edzőként is a válogatottat.

Ha a focisták között az évek során többen is megfordultak a román és a magyar válogatottban, Jenei Imre az egyetlen, aki mindkét nemzet válogatottjánál betöltötte a szövetségi kapitányi posztot.

Ameddig Romániának egyetlen külföldi edzője volt a válogatottja élén (a német Christoph Daum 2016-2017-ben), addig Magyarországon ez már nem számít különlegességnek. 2004-ben nevezték ki a nemzeti tizenegy élére Lothar Matthäus német edzőt, később a holland Erwin Koeman, a német Bernd Stock, a belga Georges Leekens, 2018-tól pedig az olasz Marco Rossi töltötte, illetve tölti be a tisztséget.

Ameddig a román szövetség 20 év alatt kilenc edzőt cserélt, a magyar kispadon ugyanennyi idő alatt 13 szakember fordult meg.

Köztük olyanok, mint Csábi József (2013-ban), aki egyetlen mérkőzésen vezette a csapatot, vagy Szélesi Zoltán (2017-ben), aki két meccsen irányított a pálya széléről. A legtöbbször a ma már teljesen feledésbe merült Minder Józsefet nevezték ki szövetségi kapitánynak, 1908–11 és 1914–17 között, illetve 1919-ben és 1930-ban töltötte be a posztot. Őt követi Mészöly Kálmán három mandátummal, kétszer nevezték ki többek között az erdővidéki származású Baróti (Kratochfill) Lajost és Illovszky Rudolfot.

Állandóság, eredményesség?

Úgy a román, mint magyar labdarúgó-szövetségek viszonylag gyakran váltották a szövetségi kapitányokat, ami általában a gyenge teljesítményeknek tudható be. Más a helyezet a komoly nemzetközi sikereket elért nemzetek esetében, ahol az évtizedek során kevesebb szövetségi kapitány jobb munkát végzett.

Talán kissé hihetetlennek tűnik, de a négyszeres vb-győztes és háromszoros Európa-bajnok Német Szövetségi Köztársaság nemzeti válogatottjának kispadján közel 100 év alatt mindössze 11 (!) szövetségi kapitány foglalt helyet.

Otto Nerz például 1926-tól tíz éven keresztül töltötte be a tisztséget. Sepp Herberger 1936-tól kezdve 28 (!) éven át vezetett a nemzeti tizenegyet, vele világbajnokságot is nyertek 1954-ben. Következett Helmuth Schön 14 éves „uralkodása” és az újabb vb-cím 1974-ben. Franz Beckenbauer, a „császár” hat évig volt a válogatott élén, ő játékosként és edzőként is világbajnok lett. A mindeddig utolsó vb-aranyat Joachim Löw vezérletével nyerték a németek, a szakember 2006-tól egészen tavalyig volt szövetségi kapitány. Anglia egyszer nyert világbajnokságot, a háború óta 17 szövetségi kapitánya volt, ami majdnem nyolc évtized alatt nem egy nagy szám.

És ha már britek: világszinten is különlegesnek számít, hogy a skót Alex Fergusson 27 évig edzette a Manchester United csapatát, megszámlálhatatlan sikert érve el. Talán ő a legjobb példa arra, hogy az állandóság megteremti a maga babérját.

Brazília ötször lett világbajnok, ők sem cserélték sűrűn a szövetségi kapitányokat. 1936-tól napjainkig 37 szakember ült a csapat kispadján, köztük Mario Zagallo, aki játékosként és edzőként is csúcsra jutott. A kétszeres világbajnok franciák az utóbbi 50 évben 15 alkalommal váltottak edzőt. Michel Hidalgo 8 évig volt szövetségi kapitány 1976 és 1984 között, Didier Deschamps immár tizedik éve vezeti a gall kakasok válogatottját! Ő is azon kevesek közé tartozik, aki játékosként és edzőként egyaránt világbajnok lett. Az olaszok 1982-ben azzal az Enzo Bearzottal nyertek vb-t, aki 11 évig ült a válogatott kispadján!

A labdarúgásban sem szabály, hogy nagy játékosból nagy edző legyen, és jelentős edzőkből sem lesz mindig szövetségi kapitány. Egy ilyen állásban a tapasztalat viszont nem árt, hiszen a nemzeti válogatott nem laboratórium, ahol ráérünk kísérletezni.

Eredmény-centrikus világunkban azonnali sikereket várnak vezetők és szurkolók egyaránt, talán ez az egyik oka, hogy manapság kevés csapat vagy nemzeti válogatott kispadján ragad meg egy edző huzamosabb ideig.