Hirdetés

Kemény pofont kapott Belgrádban, tíz ember ellen sem tudott pontot szerezni az FCSB

Emberelőnyben is tehetetlen volt az FCSB
Fotó: Razvan Pasarica/SPORT PICTURES

Hiába futballozhatott több mint egy órán át emberelőnyben, pont nélkül távozott Belgrádból az FCSB: a Crvena zvezda egyetlen góllal felülmúlta a román bajnokot az Európa-liga főtáblájának 5. fordulójában.

2025. november 28., 00:02

A bukarestiek hullámzó teljesítményt nyújtanak a nemzetközi porondon is: az eddigi négy játéknapon mindössze egy győzelem jött össze, három vereség társaságában. A továbbjutási remények életben tartásához kötelező lett volna pontot szerezni a Rajko Mitić poklában, ahol a hazai szurkolók ezúttal is parázs hangulatot teremtettek.

A mérkőzést a szerbek kezdték határozottabban: az első percekben sorra végezték el a szögleteket, de ezekből nem alakult ki komoly veszély. Aztán a 27. percben váratlan fordulat érkezett: Franklin Tebo Uchenna piros lapot kapott, így emberelőnybe került az FCSB, amely előtt hatalmas lehetőség nyílt.

Hirdetés

A létszámfölény azonban nem látszott meg a játék képén. A félidő hajrájában épp a zvezda került közel a vezetéshez, Bruno Duarte lövése azonban elkerülte a kaput. A szünetben maradt a 0–0, de a román bajnok játéka továbbra sem volt meggyőző.

A fordulás után Cisotti ziccerben léphetett ki, ám a kapufa mentett.

Az 50. percben aztán sokba került egy védelmi hiba: a bukarestiek ajándékozták a labdát az ellenfélnek, az ebből érkező beadást pedig Duarte közelről a hálóba fejelte (1–0).

A folytatás sem a románoké volt. Egy újabb óriási védelmi hibát követően Ivanic állhatott ziccerben, de Zima bravúrral védett. Támadásban az FCSB továbbra sem jelentett valódi veszélyt, és egyetlen komoly lehetőséget sem sikerült kialakítania emberelőnyben.

A Crvena zvezda így 1–0-ra győzött, az FCSB pedig egyre távolabb sodródik a továbbjutástól, ráadásul a folytatásban olyan csapatok várnak Elias Charalambous legénységére, mint a Feyenoord, a Dinamo Zagreb és a Fenerbahce.

Labdarúgó Európa-liga, főtábla, 5. forduló:
Crvena zvezda–FCSB 1–0 (0–0),
gólszerőz: Duarte (50.).
Kiállítva: Franklin Tebo Uchenna (27.).

Zvezda: Matheus – Seol, Tebo, Veljkovic, Tiknizyan – Handel, Krunic, Elsnik – Duarte, Arnautovic, Ivanic. Cserék: Glazer, Gutesa, Rodrigao, Bajo, Milson, Katai, Damjanovic, Kostov, Stankovic, Lekovic, Zaric, Avdic. Vezetőedző: Vladan Milojević.
FCSB: Zima – Crețu, Graovac, Ngezana, Radunovic – Șut, Lixandru – Miculescu, Olaru, Thiam – Bîrligea. Cserék: Udrea, Tănase, Edjouma, Politic, Pantea, Cisotti, Oct, Popescu, Alhassan. Vezetőedző: Elias Charalambous.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

A semmiből jött a Sepsi OSK cserejátékosának győztes találata (videóval)

Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.

Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Három mérkőzésen játszott, még nem volt kezdő az FK Csíkszereda korábbi sztárja

Sajtóhírek szerint remekül érzi magát új állomáshelyén az FK Csíkszereda volt játékosa, Anderson Ceará. A brazil szélső a National Bank of Egypt SC színeiben eddig három mérkőzést játszott, egyiket sem kezdőként.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

A Juventus és a Milan is a Ferencváros ellenfelei között az Európa Ligában

Megismerte ellenfeleit a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga főtábláján. A magyar bajnoki ezüstérmes többek között két olasz topcsapattal, a Juventusszal és a Milannal is találkozik.

Corbu góllal repítette az FTC-t az EL-főtáblára, drámai módon búcsúzott a Craiova

Betalálnia sem sikerült Örményországban az Universitatea Craiovának, amely a hajrában kapott góllal búcsúzott az Európa Ligától. A Ferencváros magabiztosan verte török ellenfelét, a sikerből Marius Corbu góllal vette ki a részét.

Izlandon debütál a nemzetközi porondon az FK Csíkszereda női csapata

Fennállása első nemzetközi kupamérkőzésére készül az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata. Kollár Péter együttese szerda este az izlandi Breidablik UBK otthonában kezdi meg szereplését az UEFA női Európa-kupában.

A BL rájátszásának egyik visszavágóját vezeti Kovács István

Újabb fontos Bajnokok Ligája-mérkőzésen fújja a sípot Kovács István: a nagykárolyi bíró a Sabah Baku–Hapoel Beer Sheva párharc keddi visszavágóját vezeti a sorozat rájátszásában.

A Fradi nyert Törökországban, a Craiova nem bírt örmény ellenfelével

Nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét az Universitatea Craiova az Ararat-Armenia ellen, míg a Ferencvárosi TC győzni tudott a Trabzonspor otthonában. A magyar gárda így előnyből várhatja az Európa Liga-selejtező playoffjának visszavágóját.

Elismerik a teljesítményüket – Európa élmezőnyében a romániai játékvezetők

Miközben a romániai játékvezetők teljesítményét hazai szinten több kritika éri, nemzetközi megítélésük továbbra is kifejezetten kedvező: Románia négy bíróval képviselteti magát az európai élmezőnyben.

Corbu újabb gólja ismét három pontot ért a Ferencvárosnak (videóval)

A Ferencváros Marius Corbu góljával 1–0-ra nyert a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó NB I. negyedik fordulójának hétfői zárómérkőzésén.

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!