Hirdetés

Előnyben a Puskás Akadémia az FCSB elleni párharcban

A fehérben játszó magyarországi csapat egygólos előnyt szerzett Romániában
Fotó: facebook/ Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia U19-es labdarúgócsapata legyőzte az FCSB-t az UEFA Ifjúsági Liga harmadik selejtezőkörének odavágóján Bufteán. A visszavágót Felcsúton rendezik.

A román bajnok a második körben a horvát Lokomotiva Zagrebet búcsúztatta 6–4-es összesítéssel, míg a magyar gárda a norvég Brann legyőzésével vívta ki a rájátszásba jutást tizenegyesek után.

A Román Labdarúgó-szövetség bufteai edzőközpontjában megrendezett szerda esti találkozón a vendégcsapatot a Székelyföld Labdarúgó Akadémia fiataljai buzdították. A Nemzeti Sport tudósítása arról számolt be, hogy kizárólag magyar szurkolás hallatszott a helyszínen, ahol a román és a magyar U19-es bajnok találkozott az UEFA Ifjúsági Ligában – román részről elsősorban az FRF vezetői, Răzvan Burleanu elnök és Mihai Stoichiță szakmai igazgató voltak jelen, de a helyszínen tekintette meg a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiát vezető Szondy Zoltán is.

Hirdetés

Gól nélkül zárult az első félidő, majd Alexandru Stoian a 49. percben vezetéshez juttatta a házigazdákat. A Puskás Akadémia nem sokkal később egyenlített, Varga Zsombor talált közelről a hálóba.

A felcsútiak ezt követően két alkalommal is a kapufát találták el, majd a 72. percben Krupa Zsolt távoli lövésével megszerezték a győztes gólt (1–2).

A Székelyföld Labdarúgó Akadémia U15-ös és U16-os csapata a Puskás Akadémiának szurkolt •  Fotó: facebook/ Puskás Akadémia Galéria

A Székelyföld Labdarúgó Akadémia U15-ös és U16-os csapata a Puskás Akadémiának szurkolt
Fotó: facebook/ Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia csapatában pályára lépett a szatmárnémeti, romániai korosztályos válogatott Sebastian Rus is. A párharc visszavágóját december 10-én rendezik Felcsúton.

Labdarúgó UEFA Ifjúsági Liga, bajnoki ág, 3. forduló, első mérkőzés:
FCSB–Puskás Akadémia 1–2 (0–0).
Gólszerzők: Alexandru Stoian (49. perc), illetve Varga Zsombor (58.) és Krupa Zsolt (72.). Vezette: Vlatko Ilioszki (észak-macedóniai).

FCSB: Matei Popa – Cristian Pompaș (Silviu Fabian Șoșu, 81.), Emilian Tătaru (Andrei Panait, 70.), Andrei Dăncuș, Denis Ciocîrlan (Luca Ilie, 55.), Matei Manolache, Mihai Toma, David Popa, Robert Necșulescu (Andrei Roșu, 81.), Denis Colibășanu, Alexandru Stoian (Luca Ciobanu, 81.). Vezetőedző: Marius Lucian Ștefan.
Puskás Akadémia: Bozó Mirkó – Budai Attila, Pál Barna, Umathum Ádám, Csiszár Máté, Ásványi Domokos, Varga Zsombor, Vaszil Husztej (Zahorán Dávid, 82.), Krupa Zsolt, Magyarics Erik (Sebastian Rus, 82.), Mondovics Kevin (Kőszegi-Hoffmann Dániel, 69.). Edző: Babó Levente.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Felbontották a szerződését, új csapatot kell keressen magának Niczuly

Rövidre sikerült Niczuly Rajmund magyarországi kalandja: a Cigánd SE néhány hónap után közös megegyezéssel felbontotta a székelyföldi kapus szerződését. A 21 éves hálóőr új csapatot keres.

Egyszerre játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda a Román Kupában

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közzétette a párharcok pontos menetrendjét a kupasorozat csoportkörének harmadik, utolsó fordulójában.

Székelyhon

Vizsgálatra tartott az a nő, aki elhunyt a csíkszeredai kórház közelében

Vizsgálatra érkezett a csíkszeredai kórházba az a hölgy, aki kedd reggel rosszul lett az intézmény parkolójának bejáratánál, majd a helyszínen életét vesztette. Az eset során az autója irányíthatatlanná vált, több jármű is megrongálódott.

`
Krónika

Felmérés: az AUR toronymagasan vezet, az RMDSZ a parlamentből való kiesés szélén

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jókora előnnyel áll az élen a pártok versenyében – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatásból.

Krónika

A román külügyminiszter elismerte: egy területet csak az ott élők beleegyezésével lehet elcsatolni

Románia az Egyesült Államok fontos partnere, de vannak olyan elvek, amelyektől nem tekinthetünk el, nevezetesen, hogy egy ország területe csak az adott nép akaratával kerülhet át egy másikhoz” – jelentette ki Oana Ţoiu román külügyminiszter.

Főtér

Összebékíthető-e a dákoromán kontinuitás és a honfoglalás?

Román és magyar történészek válaszoltak a ki volt előbb Erdélyben égető kérdésére az MCC kolozsvári képzési központjában tartott kerekasztal-beszélgetésen.

Ez is érdekelheti

Edzőtáborban készülnek a piros-feketék akadémiai együttesei

Edzőtáborokkal és váltakozó intenzitású, hathetes felkészülési időszakkal készülnek a tavaszi folytatásra a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia csapatai. A felkészülési időszakrol Dusinszki Zoltán sportszakmai igazgató nyilatkozott.

Nyolc fiatal debütált: az FK Csíkszereda élen jár az U21-esek szerepeltetésében

Nyolc fiatal mutatkozott be az élvonalban a piros-feketéknél, ezzel a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) statisztikája szerint az FK Csíkszereda adta a legtöbb lehetőséget U21-es labdarúgóknak a Szuperliga őszi idényében.

Idén is összegyűltek a Start 2000 focicsapat tagjai

A két ünnep között tartja meg minden évben találkozóját a Csíkszeredai Start 2000 labdarúgócsapat. A 21. század első éveiben átélt emlékeiket elevenítették fel, és emellett egy jót futballoztak.

Kedvező ellenfelet kaptak a selejtező elitkörére az U19-esek

Megismerte ellenfeleit a 2026-os Európa-bajnokságra való kijutásért folytatott harcban Románia U19-es korosztályú labdarúgó-válogatottja, a fiataloknak kedvezett a szerencse.

A Puskás Akadémia emeberhátrányban, tizenegyespárbajban ejtette ki az FCSB-t

Bejutott az ifjúsági labdarúgó Bajnokok Ligája, a Youth League legjobb 32 csapata közé a Puskás Akadémia együttese. A magyar korosztályos bajnok büntetőpárbajban nyert a román bajnok FCSB ellen.

Belehúztak az idei utolsó meccseiken a székelyföldi utánpótláscsapatok a kupasorozatban

Eredményesen zárták az év utolsó Elit és Ifjúsági Kupa fordulóját az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK utánpótláscsapatai: a székelyföldi akadémiák együttesei többségében győzelmet arattak, és a lányok is sikerekkel búcsúztatták az esztendőt.

Közel voltak a hibátlan mérleghez a székelyföldi utánpótláscsapatok a kupasorozatban

Egy vereségen múlt a hibátlan hétvége a labdarúgó Elit és Ifjúsági Kupa 2. fordulójában. Az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK utánpótláscsapatai összesen hét mérkőzést zártak győzelemmel.

Vereséggel zárták az év utolsó bajnoki fordulóját az FK Csíkszereda utánpótláscsapatai

Hétközi fordulóval zárták az évet az FK Csíkszereda utánpótláscsapatai: az Elit Ligában az U17-esek a hatékonyabb Craiovától kaptak ki, míg az Ifjúsági Ligában a piros-feketék emberhátrányban maradtak alul az FC Argeș ellen.

Sikerek és nagy csaták az utánpótlás-rájátszásban

Fordulatos hétvégét hozott a labdarúgó Elit- és Ifjúsági Ligák rájátszásának negyedik, illetve ötödik fordulója: az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK fiataljai egyaránt nagyot küzdöttek, a Hargita megyeieknél több fontos győzelem is született.

Egyik székelyföldi ifjúsági együttes sem tudott nyerni az Elit Ligában

Egyik székelyföldi utánpótláscsapatnak sem sikerült győznie a labdarúgó Elit Ligákban: az FK Csíkszereda U16-osai a Farul otthonában vesztettek, az U15-ösök értékes pontot szereztek Bukarestben, míg a Sepsi OSK U16-osai hazai pályán maradtak alul.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!