HIRDETÉS

Nagy pontot rabolt idegenből a KSE

A kézdivásárhelyi kék-fehérek szombaton sem okoztak csalódást drukkereiknek
Fotó: Daczó-Hodor Barna

2024. október 05., 19:05

A labdarúgó 3. Liga 2-es csoportjának 6. fordulójában szombaton a Kézdivásárhelyi SE remek első félidő után pontot rabolt a mérkőzést megelőzően a tabella élén álló ACS Unirea Braniștea otthonából.

2024. október 05., 19:05

A kézdivásárhelyi csapat határozottan kezdte a találkozót, ennek megfelelően az 5. percben Albu remek indításból meg is szerezte a vezetést. Nem dőltek hátra a kék-fehérek, a folytatásban is ők veszélyeztették a moldvai alakulat kapuját: a 20. percben egy remek összjátékot követően ugyancsak Albu egyedül találta magát Ursuval szemben, ám a hazai hálóőr hárított. Félóra után újabb remek lehetőség adódott a kézdieknek, ám Cranțea beadásáról Gergely lemaradt. Az első 45 percben a házigazdák egyetlen lehetősége egy szabadrúgás volt, amelyet Butuza védett.

Pihenő után a vendégek megrökönyödésére a játékvezető 11-est ítélt a házigazdák javára, melyet Răducan értékesített. A folytatásban nem született több gól, így a céhes városiak egy ponttal távoztak a csoport éléről lecsúszott Braniștea otthonából.

„Összegzésképpen elmondhatjuk, nagyon jó eredmény számunkra, hiszen az éllovas otthonából viszünk pontot, ám úgy vélem, ha hagytak volna játszani a második félidőben is, mindhármat begyűjthettük volna” – nyilatkozta a mérkőzést követően a Székely Sportnak Rancz Lajos klubelnök.

A következő fordulóban a KSE hazai pályán a pont nélküli sereghajtó Dacia Unirea Brăila csapatát fogadja.

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, alapszakasz, 6. forduló:

ACS Unirea Braniștea–Kézdivásárhelyi SE 1–1 (0–1).

Gólszerzők: Răducan (52., 11-esből), illetve Albu (5).
Unirea Braniștea: Ursu – Mihai, Popa, Murgoci, Hilohi, Cireș, Frunză, Bordun, Olteanu, Răducan, Munteanu. Cserék: Toader, Lefter, Enache, Moroianu, Cireș, Neagu, Vasile, Coman. Edző: Gheorghiță Ion.
KSE: Butuza – Fábián (Bandi, 90), Burlacu, Cranțea (Clinciu 65. perc), Drugă, Rusu, Gajdó, Albu (Veres, 65.), Barta, Gergely (Dobos, 80.), Neamțu. Cserék: Csíki, Fülöp, Zöld, Bunduc. Edző: Negoiță Liviu.

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 6. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

Voința Limpeziș: 14 ponttal büntetve
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Székely lány nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot

Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.

Új időszámítás a Sepsinél, Suciu nélkül

Nem hosszabbították meg Valentin Suciu június végén lejárt szerződését a Sepsi OSK-nál, a sepsiszentgyörgyi klubot korábban a 4. Ligából az élvonalig vezető tréner az akadémia szakmai igazgatójaként búcsúzott egykori sikerei helyszínétől.

Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

`
Krónika

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ez is érdekelheti

Elveszítette a visszavágót is a Marosvásárhelyi ASA

A nagyarányú hazai vereséget követően az idegenbeli visszavágón is alulmaradt a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozón.

Szászrégen nem vállalja az indulást, csapat nélkül maradt Maros megye a 3. Ligában

Beigazolódott, amit már egy ideje sejteni lehetett, Maros megyének nem lesz képviselője a labdarúgó 3. Liga 2025–2026-os szezonjában. Miután a Marosvásárhelyi SE megszűntette a felnőtt csapatát, a Szászrégeni Avântul úgy döntött, nem vállalja az indulást.

Még fiatalabb kerettel vágna neki a következő idénynek a Székelyudvarhelyi FC

Jelenleg mindenki a megérdemelt szabadságát tölti a labdarúgó 2. Liga osztályozójának döntőjéig jutott Székelyudvarhelyi FC-nél. Berkeczi Attila klubelnökkel beszélgettünk a csapat jövőjéről.

A vezetést megszerezte, végül csúnyán kikapott az ASA

Nagyarányú vereséget szenvedett a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozó első mérkőzésén.

Nagy az önbizalmuk, feljebb lépne a Marosvásárhelyi ASA

A bajnoki cím és a kupagyőzelem után a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozóra készül a Marosvásárhelyi ASA, ellenfele a Brassó megyében aranyérmes Négyfalusi VSK lesz.

Lefújta az osztályozón való részvételét a Székelykeresztúri Egyesülés

Biztossá vált, hogy ebben az évben nem lesz új harmadosztályos fociegyüttese Hargita megyének. A 4. Liga bajnoka ugyanis jelezte, távol marad a párosmeccstől, így ellenfele játék nélkül lép szintet.

Három megyei bajnok már feljutott a 3. Ligába

Véglegessé vált, hogy melyek azok a megyei bajnokok, akik jogot szereztek arra, hogy megküzdjenek a 3. Ligába jutásért. A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) közzétette az osztályozók párosítását. Három feljutó kiléte már eldőlt.

Még nem világos, hogy a másodosztályban, vagy a 3. Ligában folytatja a Székelyudvarhelyi FC

Habár nemrég ért véget a CS Tunari elleni 2. ligás osztályozós párharc, a Székelyudvarhelyi FC-nél már a következő szezont készítik elő. Hogy a labdarúgó harmad-, vagy a másodosztályban, az a napokban kiderül.

Ismerik ellenfeleiket az osztályozón a székelyföldi megyék bajnokcsapatai

A jövő hét végén kezdődnek a labdarúgó 3. Ligába jutásért zajló osztályozós párharcok. Tudjuk, hogy a székelyföldi csapatok milyen ellenfelekkel kell megküzdjenek.

Bennmaradt és tovább építkezik: komolyabb célok a Gyergyószentmiklósi VSK-nál

A 2024 nyarán a labdarúgó 3. Ligába feljutott Gyergyószentmiklósi VSK csapata sikeresen teljesítette első idényét a magasabb osztályban: elérte az alapvető célt, a bennmaradást. A következő szezonra már jóval komolyabb tervekkel készülnek.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!