HIRDETÉS

Messi és Ronaldo beérte az éllovast, magyarok is a legjobbak között

Lionel Messi tíz mesterhármasnál tart válogatott színekben
Fotó: Argentin Labdarúgó-szövetség

Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is tíz mesterhármasnál tart válogatott színekben, és 2024-ben mindketten beérték az ebben a mutatóban addig egyedül éllovas Vivian Wooodwardot – írta év végi összegzésében a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS), amelynek örökranglistáján három magyar, Kocsis Sándor, Schlosser Imre és Puskás Ferenc is helyet követelt magának.

Az IFFHS rangsorát vezető Woodward több mint egy évszázaddal ezelőtt, 1903 és 1914 között jutott el tíz tripláig – egészen pontosan három vagy még több gólig –, melyet két együttes színeiben ért el: az akkortájt párhuzamosan létező angol válogatottban és az angol amatőrök elit csapatában.

Klasszikus mesterhármast öt alkalommal produkált, négyszer jutott el négy gólig, egy ízben pedig hatszor talált be az ellenfél kapujába egyetlen meccsen. Woodward százalékosan változatlanul első, mivel a tízes rekordját 53 válogatott fellépésen szerezte.

HIRDETÉS

Az argentinok világsztárja, az IFFHS-lajstromban második Messi a nemzeti csapatban 2005 óta eddig 191 alkalommal játszott, s úgy jutott el a tízes csúcsig, hogy kilencszer szerzett három gólt, egy ízben pedig hatot.

Az idei utolsó triplája október 16-án született, amikor is az argentin válogatott vb-selejtezőn 6–0-ra verte Bolívia legjobbjait, s Messi egymaga jegyezte a találatok felét.

A nemzeti együttesben 2003-tól szereplő, és 217 válogatottságával abszolút csúcstartó portugál Cristiano Ronaldo is idén lett tízszeres mester, az ő összterméséből nyolc a rendes mesterhármas, s két alkalommal ért el négy gólt válogatott mezben.

A legtöbb mesterhármast (és a háromnál is több gólt) jegyző játékosok 36 nevet tartalmazó örökranglistáján legjobb magyarként 11. az egykori Aranycsapat csatára, Kocsis Sándor, aki 1948 és 1956 között 68 mérkőzésen hét mesterhármast produkált, a hat normáltripla mellett pedig egyszer négy alkalommal is bevette az ellenfél kapuját.

Az 1906 és 1927 között szintén 68-szoros válogatott Schlosser Imre a 27. helyezett az IFFHS rangsorában, az ő neve mellett három klasszikus mesterhármas szerepel, ezenkívül egy négy- és egy ötgólos meccs is akadt karrierjében.

Az ötvenes évek magyar Aranycsapatának kapitánya, Puskás Ferenc, aki később a spanyol nemzeti együttesben is játszott, a 33. a listán. Ő 1945 és 1962 között összesen 89 válogatott mérkőzésen jutott szóhoz, négy ízben ért el mesterhármast, egy alkalommal pedig négyszer is eredményes volt.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Új szövetségi kapitánya van a román ifjúsági fociválogatottnak

Kinevezték a román U21-es korosztályú labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányát: Costin Curelea két éves szerződést kötött a szövetséggel, a célkitűzése kijutni a 2027-es Európa-bajnokságra.

Nem talált fogást a Magyar Kupa címvédőjén a Kolozsvári CFR

Gól nélküli döntetlennel zárult a Paksi FC–CFR mérkőzés a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének odavágóján. A kincses városiak ugyan mezőnyfölényben futballoztak a Fehérvári úti stadionban, ám valódi helyzetet nem sikerült kialakítaniuk.

A magyarok és a románok is rontottak a legfrissebb világranglistán

A magyar válogatott egy, míg a román nemzeti együttes három helyet rontott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

Megkínlódott az andorrai bajnokkal az FCSB

Habár győzelemmel kezdte menetelését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében az FCSB, a szerdán este az andorrai ellenfél felett aratott sikerre nem lehetnek büszkék Bukarestben.

Kovács István öccse is UEFA-játékvezető lett, debütál a nemzetközi kupában

Véglegesítette játékvezetői listáját az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a 2025–2026-os idényre: Kovács István továbbra is az elitbírók között, öccse, Szabolcs pedig nemzetközi szinten debütál a Konferencia-ligában.

Balesetben életét vesztette a Liverpool és a portugál fociválogatott csatára

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

A szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt újra megbüntették a román szövetséget

Megbüntette az UEFA a Román Labdarúgó-szövetséget a Ciprus elleni, tavaly novemberi válogatott mérkőzésen történt szurkolói rendbontások miatt. A rasszista megnyilvánulások mellett egyéb szabályok megsértése is szerepel a büntetési tételek között.

Legyőzte a Magyar Kupa címvédőjét az FK Csíkszereda

Az FK Csíkszereda labdarúgó együttese Szombathelyen 2–0-ra nyert a magyar kupagyőztes Paksi FC elleni felkészülési mérkőzésen. A székelyföldiek Babati Benjámin két góljával arattak értékes sikert a nemzetközi porondra készülő rivális ellen.

Közel járt a gólhoz, de nem tudott betalálni a Debrecennek az FK Csíkszereda

Lejátszotta első mérkőzését az ausztriai edzőtáborban az FK Csíkszereda. Ilyés Róbert tanítványai a magyar élvonalbeli DVSC ellen léptek pályára, kiegyenlített meccsen maradtak alul.

Nem tudták megállítani a holland gépezetet

Habár a meccs nagy részében méltó ellenfele volt, a kulcsmomentumokban nem tudta felvenni a versenyt Hollandiával a házigazda Románia a labdarúgó U19-es Európa-bajnokság hétfő esti elődöntőjében.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!