Szuperliga

Az utolsó másodpercben úszott el a biztosnak tűnő siker

A jelentősen megtizedelt Sepsi OSK korán hátrányba került, s bár a szünetben már 3–1-re vezetett, a látványos találatokat is hozó péntek esti összecsapáson végül döntetlent játszott a ligautolsó Poli Iași gárdájával.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hivatalos: mindkét sorozattól visszalép a Turris  

A támogató nélkül maradt Teleorman megyei labdarúgócsapat közölte a szövetséggel, hogy nem áll ki a Dunărea Călărași elleni Román Kupa-nyolcaddöntőre, ugyanakkor a másodosztályú bajnokságban sem folytatja szereplését.

Nem adja fel a harcot a Sepsi OSK

Miután a Sepsi OSK játékoskeretét sújtó koronavírus-fertőzés miatt az FC Argeș elleni bajnokit elhalasztották, a háromszékiek az 1. Liga 22. fordulójának nyitómérkőzésén a Jászvásári Poli együttesét fogadják hazai pályán. 

Kínlódott a CFR, melléjük állt a szerencse

A szünetben vezetett a labdarúgó 1. Liga címvédője a Konstancai Viitorullal szemben. Kiegyenlítettek a pihenőt követően, közel volt, hogy pontokat hullajtson hazai környezetben a kolozsvári együttes.

Kettővel vezetett a Chindia, kikapott

Kétgólos hátrányból fordított az FC Botoșani a Chindia Târgoviște otthonában. A sikerrel helyet cseréltek, a vendégek rájátszásbeli pozícióba kerültek a labdarúgó 1. Ligában.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Lesz mérkőzés – hiányos kerettel áll ki a Sepsi OSK

Koronavírusgóc alakult ki az elmúlt időszakban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgóklubnál. Szinte minden kerettagnak pozitív volt a teszteredménye, de egyes játékosok már felépültek a fertőzésből, és a rendelkezésre álló kerettel pénteken este játszaniuk kell a bajnokságban.

Az UTA bejelentkezett a felsőházra

Az elképzeltnél jóval könnyebben gyűjtötte be a pontokat az Aradi UTA a labdarúgó 1. Liga 21. fordulójában, csütörtökön délután az Academica Clinceni otthonában 3–0-ra nyert.

HIRDETÉS

Korai gól döntött a bukaresti derbin

Az éllovas FCSB nyerte a labdarúgó 1. Liga rangadóját, a 21. forduló szerdai esti összecsapásán idegenben győzte le a rivális Bukaresti Dinamót.

Egyetlen játékos tesztje nem volt pozitív a Sepsi OSK-nál

Valóságos koronavírus gócpont alakult ki az elmúlt időszakban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgóklubnál. A fertőzésen átesett Leo Grozavu vezetőedző televíziós nyilatkozata alapján Csiszér Balázs az egyetlen játékos, akinek nem volt pozitív a teszteredménye.

Pontosztozkodás a Szeben megyei élvonalbeli focirangadón

A gól nélküli első játékrész után a másodikban mindkét fél betalált, de nem tudták eldönteni a mérkőzést, osztozkodtak a pontokon.

Camora és Mitrea a forduló csapatában

A Chindia Târgoviște vendégeként egygólos győzelmet arató Kolozsvári CFR-től két, az FC Voluntari-ral hazai döntetlent játszó Sepsi OSK-ból egy labdarúgó került be a 20. forduló „álomcsapatába”.

A sereghajtónál szakadt meg a Craiova sorozata

Több mint másfél hónap szünet után nyert ismét mérkőzést a labdarúgó 1. Ligában az Universitatea Craiova, az oltyán együttes a bajnokság leggyengébb együttesénél, a Jászvásári Polinál vendégeskedett.

Egy tizenegyessel sajtolták ki a három pontot

A bajnoki címvédő Kolozsvári CFR ott maradt a ligaelső FCSB nyomában, miután Alexandru Păun büntetőből szerzett góljával legyőzte Ploiești-en a Chindia Târgoviște csapatát.

Elhalasztották a pitești-i mérkőzést, már az új időpont is megvan

Újabb labdarúgóknak lett pozitív a koronavírustesztje a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál, így a csapat nem tud kiállni az FC Argeș Pitești elleni keddi bajnoki mérkőzésre.

Elmaradhat a Sepsi OSK bajnokija

Erőltetett menetben folytatódik a labdarúgó 1. Liga küzdelemsorozata, amelynek 21. fordulójában a Sepsi OSK alig kétnapos pihenő után az FC Argeș vendégeként tehet kísérletet a pontszerzésre.

A csapat támadóját nevezték ki a Jászvásári Poli edzőjének

A 36 éves támadó, Andrei Cristea vette át a labdarúgó 1. Ligában sereghajtó Jászvásári Poli csapatának szakmai irányítását – jelentették be a klub hivatalos honlapján.

A Dinamo tizenegyessel nyert az UTA otthonában

Az összecsapás elején megítélt, értékesített büntető elégséges volt a három pont megszerzésére a labdarúgó 1. Liga huszadik játéknapjának vasárnap esti meccsén.

Döntetlen, amelynek egyik fél sem örül

Hiába játszott egymással harcos meccset az Astra és a Viitorul a labdarúgó 1. Liga 20. fordulójában, döntetlennel zártak, az egy-egy pont pedig egyik félnek sem segít.

HIRDETÉS
HIRDETÉS